*A fogadós által neki felszolgált étel kellemes illata egyelőre megmenti attól, hogy újabb perceket töltsön el saját komor gondolatai hálójában vergődve.
Alig észrevehető, halovány mosoly kúszik ajkaira, miközben megköszöni, majd lassú és komótos mozdulatokkal neki is áll enni, pont úgy, mint, aki vagy nem siet, vagy nem is igazán éhes, pedig a két lehetőség közül most pusztán az előbbi áll fent. Végül is, hová is sietne és miért? Minden egyes lassabban megrágott falat csak tovább késlelteti a pillanatot, amikor majd ki kell lépnie az ajtón a benti kellemes melegből, és kezdeni magával valami értelmes dolgot odakint a hűvös ismeretlenben, amitől egyelőre fél. Nem szívesen vallja be magának, de hát ez az igazság.
Az elmúlt két hat talán jobban megviselte, mint egész korábbi élete, és hiába ébredt nagy tenni akarással, most még is megkísérti a gondolat, hogy saját, jól felfogott érdekében talán a mai napot még pihenéssel kellene töltenie, vagy is lassan ideje visszabújni a fenti takarója alatti biztonságba, még legalább holnap reggelig. Más kérdés, hogy fáradtsága nem igazán testi fáradtság, aludni biztosan nem tudna, hiszen csak nem rég ébredt fel, márpedig egész nap feküdni egy ágyban akkor is unalmas, ha az az ágy amúgy kényelmes és tiszta.
Túl sok látnivalója ugyanakkor egyelőre nincsen itt sem. A fogadó meglehetősen kihalt és élettelen még ezen a korai órán, már amennyiben jól tippelt kicsivel korábban, és most valóban reggel van. A függönyre vetülő árnyékokból ítélve néha ugyan elhalad valaki odakint az ablak előtt, de mivel egyikük sem tér be figyelme középpontjában saját rántottája marad, amit akár tegnap este, most is ízletesnek talál.
Lassú eszegetés közben azzal próbál lelket önteni magába, hogy felidézi, ami már nem egyszer eszébe jutott, amióta otthonról eljött: Sok hátránya mellett azért rengeteg előnye is van annak, hogyha valaki az ő testalkatával rendelkezik! Lehet például, hogy egy közönséges rabló előbb nézi ki magának könnyű prédára számítva, mint mondjuk egy jól megtermett orkot, vagy egy izomkolosszus óriást, ugyanakkor, aki csak akkora, mint ő, az képes a töredékével is beérni annak az ételnek, ami másoknak pusztán arra kell, hogy legalább egy kicsit jóllakjanak vele. Márpedig, amit nem kell megennie azért természetesen fizetnie sem kell, vagy is bárhonnan nézi, tud spórolni ott és nem is keveset, ahol rajta kívül nagyon kevesen. Ha valami, hát akkor ez biztosan nagymértékben megnöveli esélyeit a puszta túlélésre!
Nem csoda hát, hogy most miután a rántottával együtt ezt a gondolatot is alaposan megrágja magában, sokkal vidámabban eszeget tovább. Igaz sietni továbbra sem siet.*