// Louis és Darsam számára //
*Mint egy igazi díva a színpadról, úgy vonul le Ayen az emeletről. Érzékien ringó csípővel, kecsesen hullámzó testtel, lágy kéztartással. Ajkai kacér mosolyra ívelnek, mély lila íriszei pedig buja fénnyel izzanak, ahogy tekintetével a bárd után kutat. Léptei akár egy táncosé, le sem tagadhatná lényét, bár az egész jelenség attól kezdve, hogy megjelenik a lépcsőfordulóban puszta jelenlétével magára vonzza legtöbbek tekintetét, főként az erősebbik nem képviselőiét, ami nem is csoda, hiszen sudár alakját mintha eleven lángnyelvek emésztenék. Tűzvörös ruhája dekoltázsa viszonylag mély, szegélyeit huncutul kacskaringózó lángnyelvek ékítik még inkább kiemelve eszményi alakja íveit. Pántjai tarkójánál szaladnak össze lehetővé téve, hogy oldalán végigfutva szabadon hagyja egész hátát. Rafinált szabásával csípőjéig követi testének érzéki vonalait, majd onnan kibővülve áttetsző lebernyegekben omlik le enyhén cafatos rétegekben a földre. Elől rövidebb, hogy látszódhassanak hosszú, formás lábai, hátra felé haladva pedig egyre hosszabb, mintha csak uszályban végződne. Amikor megpördül benne olyan mintha eleven tűzörvény lenne. Egyszerűen imádja ezt a ruhát, s ennek köszönhetően jól érzi benne magát. Szinte ragyog arca mikor leérve forró szellőként átsuhan a termen igéző pillantásával szórakozottan végigfutva az asztaloknál ücsörgőkön. Egyikükön sem időzik soká, mert igazándiból Louist keresi, akit egyelőre nem igazán talál. Elvileg már itt kellene lennie vacsorájukkal és lantjával egyetemben, de egyre inkább az az érzése a férfi megijedt vagy felültette. Elfesen lágy vonásain egy pillanatra aggodalom árnya cikázik át. Reméli nem kell sokáig egyedül ücsörögnie az asztalnál, mely mellett helyet foglalt. Amíg rá vár lábait kecsesen keresztezve cicázgat az itallappal, míg baljával a hajába font gyűrűt piszkálja. Régi rossz szokás, tudja, hogy le kéne róla szoknia, de valahogy nincs szíve eltávolítani onnan az ékszert. Halk sóhaj szökik ki ajkai közül, ahogy felnéz a fogadósra. Szemmel láthatólag sok dolga van. Úgy néz ki eltarthat egy darabig mire valaki kiszolgálja, így unaloműzésként az érkezők felhozatalából kezd szemezgetni. A pultnál ácsorgó sötét alakon kicsit tovább időzik el tekintete, az egymást faló vörösekkel ellentétben, aztán pillantása tovább siklik a közeli asztalnál ülő furcsa párra, melyet egy albínó kislány és egy robosztus izomzatú férfi alkot. Aztán észre veszi nem ő az egyetlen aki őket nézi, pár asztallal arrébb a szinte a sarokban ülő kutyás férfi mintha ugyanezt tenné. Valamivel arrébb egy enyelgő párocska, mögöttük egy magányosan ülő sötételf perszóna. "Változatos felhozatal." Gondolja, hisz kurtizántól orkokig szinte mindent látni. Reméli nem marad sokáig egyedül, kezd rá a magány frusztrálóan hatni. Reménykedve pillant hát a lépcső irányába várva megmentője betoppanását.*