//Szálláshely//
*Ismételten a zár alkatrészeinek halk zajai nyugtatják meg annyira, hogy kicsit leereszthesse mindig éles érzékszerveit. Hogy kicsit lazítson a figyelmén. Hihetetlen mennyi munkával jár, hogy az ember aki rossz volt, valahogy a jó útra keveredjen.*
~Mintha vámot kéne fizetni a lelkünk tisztaságához vezető úton.~
*Gondolja, szinte költőien, majd félhangosan hozzáteszi.*
-De ilyen véres összeget?
*Gondol ezzel a múltjának hátra hagyásáért szükségesen hátrahagyott áldozataira. Persze az összes szörnyűség amit az előtt művelt, meg sem közelíti azt a számot, amit azon a napon menekülés közben összesrófolt. Elűzi az ilyes fajta gondolatait. Nem tesznek jót. A rémálmok sem hagyják békén azóta a nap óta. Legalább ébren ne azon járjon az esze. El is terelné a figyelmét valamivel. Megfordul a fejében az étel gondolata. Az a kis hideg élelem, amit magával hozott, pont elég egy vacsorára. Az ágyon ülve fogyasztja el azt a pár szelet szárított, sós húst, meg azt a kis lepényszerű kenyeret. A száraz, sós étel kesernyés ízt hagy Yrish szájában, és nem űzi el a véres éjszakák gondolatait. Egy gyenge verejték gurul le a homlokán, amit járomcsontjára érve letöröl inge ujjával. Még ha vissza is térne régi munkájához sem lenne már a régi. Már csak a rejtőzködéstől is így kikészül. Kinyújtja ujjait a két kezén, miközben térdén könyökölve ül az ágy peremén. Remeg. Ami örömlánynál az első ősz hajszál, vagy harcosnál az első félelemtől izgatott szívdobbanás, nála az első kézremegés. Már nincsenek kötélből az idegei. Idegességre, és kézremegésre is van ellenszer. Noha egyiket sem orvosolja az ital, de legalább nem gondol rájuk az ember részegen. Yrish megrázza a fejét. Nem szokott inni, de most megérdemel egy kupa bort. Némi hezitálás után ugyan, de a megszokott apró zajokat hallja az ajtó belsejéből. Bezárta, és célba veszi a lépcsőt.*
//Nyílt//
*Leérve meglátja, hogy miért is mondta azt a vándor pár napja hogy mindenképpen jöjjön be ide.*
~Valóban ez a legjobb hely, ha ilyen sokan vannak.~
*Mondja magának Yrish, ahogy világoskék szemei végig futnak az asztalokon. Nincs üres asztal. Kénytelen fordul a söntéshez, ami pont mint azt várta, szintén megközelíthetetlen. Nincs mit tenni. Szinte már el is fogadja hogy társasága lesz az nap estére. Már csak a kérdés hogy ki. Nagy a választék, és a férfinek nincs kedve akárkihez. Szereti a nyugalmat. Ahogy immáron tüzetesebben nézi a sokaságot feltűnik neki egy asztal ahol egy fiú ücsörög egyedül, magába mélyedve. Nem látja az arcát. Már csak az asztalhoz közeledve veszi ki a vonásait. Innen már látja azt is, hogy nem gyermekről van szó, hanem tündérről. Ráadásul egy bagollyal. Érdekes látvány, és mindenesetre a legnyugalmasabb társaságnak ígérkezik, a részegek, és harcosok között.*
-Szabad lesz?
*Kérdezi a tündér háta mögött állva. Kellemes, barátságos hangja nem tölti be a teret, szinte csak a célszemély hallhatja. Nem vár választ. Azonban a legnagyobb udvariassággal mosolyog, és biccent mikor leül. A bor még ráér számára. Most a társaság jobban érdekli. Ha az ismeretlen tündér az asztal túlvégén nem szólal meg, akkor Yrish csak a baglyot nézi, amíg valami meg nem töri a csendet.*