//Nyári forgatag//
//Ymir, Lastar//
-Ho-ho barátocskám! Ki ne tedd ide!
* Morran fel mikor az ork böfög, s láthatóan küzd az ingerrel. Mert, ha ez megtörténik bizony, ő is ki fogja pakolni ide a gyomor tartalmát. Az meg aztán kellemetlen lenne, tekintve azt, hogy most evett. Sajnos, csak evett, mert a gondolattól még az étvágya is elmegy, így kicsit arrébb is tolja a tányérját. *
- Én, most nem kérek semmit. Ez a tea még megteszi. S kicsit később még a maradékot is megeszem. Talán Ymirnek rendelhetnél valamit, már csak engesztelés képen. Úgy látom, ne volt túl szerencsés a bemutatkozás.
* Dől ismét hátra széken, kezében teájával. Lábait keresztbe téve, helyezi magát kényelembe. Ne kell megijedni, nem úri kisasszony módjára. Nincs egyenes derék és merev hát. S olyan kecsesen sem teszi, ezt a mozdulatot. Lejjebb csúszva a széken, vállával dől a széknek, s egy határozott lendítéssel kerül jobb lába a bal combja felé. *
- Aha…pfej…
* Szép, de ugyan akkor nagy átok is a hosszú haj, főleg ha az az ember szájába kerül. Így mondandója közben szabad kezével sepri ki arcából a fekete tincseket, miközben kissé megrázza fejét. *
- Szóval, nem épp az érdekelt, hogy ide… a fogadóba, miért jöttél. Mert, ahogy elnézlek… inni.
* Közben azért csak nem sikerült a takarítási akció és néhány hajszál még mindig kellemetlenül tapad arcára és nyelvére, közben azokat próbálja most már végleg kiűzni ajaki közül. Mondandóját néha szünetelteti, míg nyelvét kicsinyt kiöltve, két ujjával próbálja befejezni a hadműveletet. *
- Inkább a városba mi szél hozott.
* Nem mintha sok köze lenne hozzá, de még nincs kedve tovább állni, a jól megérdemelt lakoma után jár egy kis pihenő is. Azúrkék szemeit a lányra emeli, melyben megcsillan az érdeklődés szikrája. *
- Hmm… még nem mondtad. Igaz, mindig általános dolgokról beszélgetünk, mikor találkozunk. Ruhák, ékszerek… és ilyesmik. És, itt is születtél?
* Egy gyors pillantást vet a Behemótra. S megint egy így körítés a beszélgetés mellé, hogy szegény feje még jobban összezavarodjon. Feltehetően, amúgy is van elég baja, s talán eddig sem tűnt fel neki semmi. *
- De, most itt a remek alkalom!
* Csettint az ujjával a levegőben, mintha ez lenne a nap egyik legjobb ötlete. Úgy sem ismer a városban senkit. Legalábbis így név szerint, az a pár ivócimbora, akik tegnap mellé szegődtek, valójában tényleg senkik. Neki biztos. Valakinek lehet, jelentenek valamit. *
- Ühüm, fenevad. * bólogat a lánynak teljes komolysággal. Mintha, tényleg ezer éve ismernék egymást és valóban fogalma lenne arról, milyen is a lány. Hogy ez ilyenre sikeredett, abban közre játszik az is, hogy közbe a körülöttük betérő és kitérő vendégeket is szemügyre veszi. Amennyire tudja, figyelemmel kíséri a közelben lévő asztaltársaságok beszélgetéseit. Nincsenek faji adottságai erre, csupán csak a tapasztalat, melyet fiatal kora ellenére szedet össze. Ha, az ember szán rá egy kis időt, s koncentrál, előfordulhat, hogy hall olyasmit is, melyet más meg sem hallana. Nay először csak szórakozásból próbálkozott ilyesmivel, majd később már feladat volt számára. *
- Az előbb, már ízelítőt kaptál belőle. Ennél csak rosszabb lehet. * dől előre az asztalon, hogy bal alkarját az asztallapjára fektesse, míg a már félig kiürült csészét tartó kezével rákönyököljön. *
- De, azért annyira nem vagyok harapós. * húzza mosolyra ajkát, majd félre billenti fejét, mint aki gondolkodik. Tekintete a plafon felé mered, ajkait félre húzva, így valami fura csücsörítésre formálódik a száj.
Most, így ha belegondol, volt néhány alkalom, mikor megharapott valakit, de annak nem sok köze volt az éhséghez, egyszerűen csak úgy hozta a sors. *
- S mivel keresitek a kenyeretek? * dobja be az újabb kérdést. A lány is, mintha egy kicsit kezdene oldódni, s ennek valóban örül. Igazán bájos teremtés, a maga kis félszegségével. Lastar, nem egy felüdítő látvány, és jelenleg nem is a legbeszámíthatóbb. De, ha talán kijózanodik vagy legalább józanabb lesz a mostaninál, melynek rögös útjára lépet, még jól is jöhet. Nay elég satnya, ami az erejét illeti, noha ért a karhoz, s célozni is tud. De ez elég kevés, ahhoz, hogy valóban megvédje magát. Egy ork, azért távol tarja a nem épp jó szándékúakat. Viszont ez még elválik, ezért újra hátradől, hogy kényelmes pózt vegyen a remélhetőleg folytatódó beszélgetéshez. *