//Zarándokok//
//A zavargások alatt a Pegazusban//
//Pycta, Umon, Ammerthy, Dorawyna, Sheldat//
- Semmi, semmi. *Suttogja mosolyogva Dorawynának, jelezve ezzel, hogy nem bánja a kérdezősködést, alkalomadtán talán valóban tudnak erről is beszélni. De nem most. Egy kissé melegnek érzi a benti légkört, talán a sok ismeretlen ember. Igazít is egyet zavartan a csuháján, de az kényelmetlen marad, úgyhogy inkább a boros kupát választja, ami viszont kiürült, így kénytelen tölteni. Remegős kézzel ragadja meg a kancsót, de sikerül kitöltenie a bort.*
~ Szétrobban a fejem. ~ *Gondolja, majd kissé halántékára szorítja a két kezét. Ő nem veszi észre, de az arcán lévő fekete stigmák, mintha a húsából akarnának tépni, vad táncba kezdenek, s vándorolnak arcáról a nyakára, majd vissza. A lányok csacsogása messziről és visszhangozva hallatszik, sokszor nem is érti miről beszélnek, bár azt homályosan látja, hogy a kalapos lány megmutatja kalapját. A halántéka csak lüktet, szinte érzi a pulzáló vért fejében, mintha belülről akarna kitörni valami. Közben a gyönyörű Ammerthy családjáról kezd beszélni, mondja, mondja, hosszú a történet, s Umon kényszeredetten imitál mosolygó figyelmet, bár azt érzi mosolya inkább valami vicsorgásra hasonlíthat.*
~ NEM BÍROD A GYŰRŐDÉST, UMON? ~
~ A hang! ~ *nyílnak tágra szemei, s kezeit talán még erősebben szorítja halántékára, ahogy elkezd előre hátra dülöngélni a széken. De a lányok csak beszélnek, beszélnek, lassan azt érzi, a néma férfi és az őr is csak őt figyeli és szenvedését, talán még mintha nevetett is volna egyet.*
~ Nem... kapok... levegőt! ~ *Nem fuldokló segélykiáltása ez, inkább a düh leszorítása és az érzelmeké.*
~ Fejezzétek már be... fejezzétek már be... fejezzétek már be!! ~ *Szinte könnyezve könyörög felmentésért, s egy üres helyért mi csak őt illeti, de ez az átkozott csacsogás.*
~ Elég... elég... ~
- CSENDET! *Ordít fel hirtelen a sötét homályból, miközben öklével az asztalra csap. A boros kupák ugranak egyet a levegőbe, ahogy a kancsó is megmozdul, szerencsére talán egyik sem dől fel. A fejfájás kissé elmúlt.*
~ Néma csend. ~ *Ahogy a hang is eltűnt fejében. Zavartan és kissé talán szemét lesütve néz körül. Majd feláll, s kényszeredett mosollyal arcán néz le, s röviden meghajol.*
- Kérlek bocsássatok meg nekem! Ez a levegő, én az erdőhöz vagyok szokva. *Motyogja halkan.*
~ Jah, meg a húsos kis elf leánykákhoz, Umon! ~ *Már megint.*
~ Tűnj a fejemből! ~ *Választ természetesen nem kap, ahogy talán arca sem változik. Csak a stigmái. Azok nem nyugszanak, kérdés, hogy a látvány érdekes, villan szeme a kalapos hölgy felé, vagy inkább visszataszító, néz hirtelen a csodálatos elf lányra, esetleg félelmetes? Utolsó pillanatban húzza vissza nyelvét a szájából.*
- Én... én segítek a fogadósnak, addig beszélgessetek csak. *Motyogja tovább, s valóban a fogadós és legényei felé indul, hogy kalapácsot ragadjon és néhány léc felszegelésében segédkezzen. De csak egy kilenc szavas mondat jár a fejében:*
~ Távozz tőlem Kígyó! Fekete Fa vigyázza testem, lelkem, elmém! ~ *Közben az egyik ablakra lécet szegel. Néha azért hátrapillant és a társaságra mosolyog, hogy lássák talán nincs baj. Talán.*