//Erton//
-A rossznak ezer árnyalata létezik. Kezdve attól, hogy kellemetlen, odáig, hogy halállal határos. Ha valami hasznos, de kellemetlen, akkor az most jó, vagy rossz? És ha valami káros, de élvezetes? De ez már olyan szintű filozofálás, amivel nem akarok foglalkozni. *Hátha most már lesz a férfinak valami fogalma a dologról.*
-Ritka a kivétel. *Vonja meg a vállát, de egy vigyort azért megereszt.*
-Valaki rejtélyes próbál lenni, nem igaz? *Kacag fel őszintén.* -Nemes létedre érdekes sötételf vagy, Erton. Egyelőre rád hagyom. Nem mondom, hogy azért a későbbiekben sem fogok találgatni.
*Megvonja a vállát ismét, nem az ő dolga, mit tesznek, vagy mit nem tesznek egy város vezetői, amíg az az ő életét nem befolyásolja.*
-Lehet, de aki nemesnek született, annak már a vérében van, amire nevelik. Aki nem, az soha nem lesz teljesen olyan, mint ők. És soha nem is fogja megérteni, hogyan működik a világuk. Innen pedig csak két útja van: vagy eléri, hogy hozzá alkalmazkodjanak, vagy belebonyolódik és bábuvá válik. A bábuk pedig vagy összetörnek, vagy elfelejtődnek. Vagy, nagyon ritkán, eltűnnek. *A mosoly eltűnik az arcáról, és most vissza se tudja varázsolni.*
-Tudod, el kellett volna küldjelek, amikor megláttam, hogy úgy jársz-kelsz, mint egy úrfi és még ide is jössz. Évek teltek el azóta, hogy a ti köreitekben mozogtam, és mégis, minden összeomlik, ahogy leülök csevegni egy nemessel. *Megrázza a fejét, és egy-két korttyal eltünteti a maradék vajsört.*
-De, most már mindegy. Legalább tanultam valamit. *Ezúttal egy ritka őszinte mosoly jelenik meg az arcán.*