//Galdrian Gwilitran//
*Most rajta van a sor, hogy értetlenkedjen. Értetelenül pislog Galdrianra, a sóhaj hallatán, s fejét oldalra hajtja, de azért kedvesen elmosolyodott, ahogy a nevét kiejti a lovag.*
- Köszönöm szépen, Galdrian. *Szólal meg hálásan.* - Látod, hogy nem is nehéz? S milyen szépen is ejted ki.
*Érinti meg a férfi karját, hálála jeléül, még mielőtt elmenne.
A tavaszi ünnepségen még ismeretlen volt a városban. Nem fogta vissza magát, hiszen emlékszik, hogyan borult bátyja karjára, amikor a mágus... Ezen a gondolaton még mindig jót derül, ahogy Argus elérte a második helyezést a mágustusán. Velük szemben úgy viselkedett, mint most, bár meglehet, hogy Darelnak ez fel sem tűnt.
Most is csak az lehet, hogy úgy véli, mivel egyszer már találkozott a férfival, s kellemesen töltötték el az időt, így második találkozáskor már igazán nem kell magát visszafognia. No meg persze a kora nyári idő is lehet az oka. A friss növények illatai, a kirügyező fák, az édes illatok teljesen elbódítják, s megszédítik.
Leülve a székre, lábait maga alá húzza, s az asztalra könyökölve fogja két vékony keze közé a poharat. Hosszú ujjai begyei összeérnek a pohár oldalán. Körmei gondosan ápoltak, gömbölyű végűek. *
- Valóban ismeretes lenne? *Kérdi vidáman.* - Mindazonáltal nem szeretném kihasználni családom hátterét, csak hogy könnyeben boldoguljak az életben. Nem azért vagyok az, mert aként cselekedtem, hanem mert annak neveltek. *A születés igen erőteljes lenne, mivel valójában nem vérszerinti Worf. De sem vele, sem lánytestvéreivel soha ezt nem éreztetették, s soha nem gondolták volna úgy, hogy nem azok. Vrynnek és Worfok.
~A vére nem kék, de a lelke nemes.~
Hallja Worf-papi hangját a fejében.*
- A lényeg, hogy nem akarom, hogy nevem alapján ítéljenek meg, hanem hogy tetteim alapján. De ne érts félre, nem szégyellem családom nevét, mi több. Büszkén viselem, de a pozitív hozadékát nem szeretném viselni.
*Magyarázza, magát sem értve, hogy miért. Nem kérték számon, mégis egy pohár bor társaságában szeret elcseverészni, véleményét kifejteni.
Cseresznyeajkaihoz emeli a poharat, s egy aprót kortyol belőle. A vérszínű bor befogja ajkait, s csak még jobban kiemeli ívét, az egyre barnuló arcából.*
- Te igazán nem tartozol ilyennel. *Engedi el egyik kezével a poharát, hogy átnyúljon az asztal felett, s megérintse Galdrian kezét.* - Szívesen vettem volna, ha maradsz még egy kicsit. A családom... néha nem igazán tud a legmegfelelőbb támaszt nyújtani. *Húzza össze szemöldökét, miközben szavait kiejti. Látszik rajta, hogy erősen gondolkozik miként is fogalmazza meg a szavakat, majd halkan elneveti magát.*
- Az Aggancsok könyvére gondolsz? *Hajtja oldalra a fejét, ahogy a fiú kezét elengedi, s visszahúzza.* - Úgy rémlik, egykor mesélt róla Argus. Egy szarvasra bízták az élet vizének forrását, s meghagyták neki, hogy senkit sem vezethet oda, senki sem találhatja meg. Egy vadászidény alkalmával meglőtték a szarvast, de sikerült elmenekülnie. A vadász követte a nyomokat, s az erdő legsűrűbb mélyén talált rá a tetemére. Hízelgő, hogy szavai ilyen hatással voltak rád. Biztos büszke lenne magára, ha hallaná.
*A sértés hallatán engedékenyen emeli fel kezeit, bocsánatát kifejezve.*
- Sajnálom, eszembe sem jutott ilyet tenni, csak számomra ez a munka a legtermészetesebb egy harcos hallatán. S nem néztél még szét a Gazdagnegyedben munka után? *Kérdi őszinte kíváncsisággal hangjában, s követi Galdrian mozdulatát, hogy egy újabb kortyot igyon.*
- Egyiket sem tűrjük meg. *Válaszolja akaratlanul is rideg hangján, és egy éles, metsző fény villanásával a szemében.* - Mindkettőnek megvan a maga következménye.