*Gothlil vérvörös ajkai lágyan tapadnak a csontból készült szipkára, melynek végében papírba tekert dohány füstölög. Illata kellemesen édes, mégis mintha fel lehetne benne fedezni egy enyhe keserű mintát, mely olykor még a szemet is vérvörössé varázsolja erőssége miatt. A nő már megszokta ezt a hosszú évek elteltével, s mindennapjait nem is tudná elképzelni nélküle. Úgy hozzánőtt már, mint kar az emberhez. A pohár tartalma nagyon lassan csökken, két okból is. Füstölés közben nem szeret sok folyadékot vinni magába, a másik pedig hogy ennek a bornak az íze nem mondható éppen nagyon finomnak: egyszerű, hétköznapi itóka, mely csak arra tökéletes, hogy aki az alkohol mámorába akar kerülni, az ne adjon ki temérdek pénzt.
Hosszú körmeivel olykor belekap a gomolygó levegőbe, mely mögül váratlanul egy csuklyás alak bontakozik ki. Természetesen első útja a fogadóshoz vezet, melyet Gothlil, mivel jobb dolga nincs, végig is kísér. Úgy látszik, hogy a pultos is sok bort töltött magába, mert láthatóan az idegent inkább nézte hímnek. Legalábbis amit a hölgy leszűrt abból a pár szóból, mely eljutott füléig, s a reakciókból. Goth ugyan próbál nem figyelni a nőre, ám szinte tökéletes alakja odavonzza tekintetét, s arra ösztönzi, hogy valahogyan lépjen vele kapcsolatba. S lám, rosszabbik énje újra tervet sző...
Lassan fel is áll az asztaltól egy remek ötlettel a fejében, s kecsesen a másik hölgy asztala felé kezd menni. Mögötte a falon lóg pár papír fecni, mintha hirdetés lenne, s direkt azokat célozza be a nő - igaz, kevésbé sem érdeklik. Mikor az idegen nő háta mögött siklik el egy véletlen - igazából direkt - mozdulatnak köszönhetően megtépázott éjszín rózsája kihull a hollófekete tincsek közül, s egyenesen a másik ölében landol - persze csak ha közben nem áll fel, vagy nem hajol le.*
- Nagyon sajnálom...
*Helyezi vállára sápadtas ujjait - kivéve ha nem taszítja el -, majd egy kecses mozdulattal veszi el öléből az elejtett rózsát, s tűzi vissza ébenségébe. S mintha mi sem történt volna, megy is tovább a hirdetésnek kinéző papírok felé, ám egy percnél többet nem időzik ott, ül is vissza helyére. A füstölőt újra kezébe veszi, s immáron nagy halvány pillákkal vizslatja a másik idegent, feltűnően.
Érdeklődését Kenshin zavarja meg, ki nemrég még inkább távozott volna.*
- Az édes halál lenne...
*Kacsint a férfire, mire nagyot kortyol a nem éppen kellemes borból.*
- Azért az arcmemóriám még nem olyan vészes, s egy ínycsiklandó madárral és lóval jött idegen amúgy is nyomot hagy az emlékeimben...
*Kocogtatja meg az asztalt körmeivel, s tekintete újra lopva a szemben ülő nőre téved.*