//Cilanney Dharlarann//
*Még az eső is vidámnak hat, kedvesen esik, nem úgy, mintha dézsából öntenék. Összebújva a tunika alatt, egészen regényekbe illő pillanat lehet, ezt bizony az elf is megérzi, jóllehet kissé a lány fölé magasodik. Ez persze nem probléma, így védeni tudja az esőtől. A nevetésből lassan mosoly szelídül nála is, de a vidám pillanatot úgy véli, nem felejti sohasem. Elkerekedő szemekkel tekint a lányra, ki egy talán rég elfelejtett strófát idéz fel, az arcára kiülő rózsapír alatt. Némán rázza meg fejét, majd az indigó szemek tükrében kósza látomást vél felfedezni. Egy csendes könyvtár, kedvenc könyv, néma sarok, mi osztályrésze volt, a versek, azok a gyönyörű versek, miközben arra gondolt nincs kivel megosztani a szavakat. Az emlék egyszerre kellemes és kellemetlen is, de az indigó szemek és a játékosan nedves hajtincsek feledtetik vele a kellemetlen részét:*
- Ez csodálatos volt! *Suttogja szinte némán, miközben a lányra néz.* Nem... nem értem félre... *Apró tagadás az esőben, éle nincs, csak heves fejrázással párosított.*
- A bácsikád... igazán romantikus ember lehetett. *Mondja halkan, s közben merengő tekintettel néz valahová a fák közé. A sors ezúttal kegyes, talán az elf reflexei szoktak hozzá a hirtelen mozdulatokhoz, mert a lány feje felpattanása után kínos közelségbe kerül a elf állával, melyet az utolsó pillanatban kap félre, így azonban szinte a lány arcával egy vonalba kerül.*
- Nem-nem, semmi baj... *Hadarja gyorsan mert a bűvkörből szabadulni kell, mielőtt beszippantja, mohazöld szemei már csukódnak is egy pillanatra, mintha kósza álom lepte volna meg. A helyzetből a gnóm szavai rázzák fel, így összeszedi magát:*
- Remélem, Cinn, remélem. Bár még sohasem találkoztunk, csak remélni tudom, hogy legalább egy kicsit is hasonló a gondolkodásunk.
*Tűnődik el, miközben tunikáját vállára terítve, kezét nyújtva a lánynak, elindul. Cinn nem a levegőbe beszél, az eső ugyanis erősen ráered, immár tarkójukon és fedetlen főjükön koppan, hűvös lendületet adva az egyébként is lassan sárguló tájnak.*
- Nos, én nem szeretnék olyan nemes lenni. Ha meg lesz a hatalmam, csodákat akarok és virágzást. Akár itt is... elkélne egy gondoskodó kéz a városon. *Tűnődik el, majd gyorsan elhessegeti a gondolatot, hisz a táv nagy, mit meg kell még tenniük. Először csak lépésben halad, aztán az eső mennyiségének növekedésével egyenes arányban kezdi szedni hosszú lábait. Ha Cinn karját elfogadta, lassan kezébe csúszik keze:*
- Jöjjön! Jöjjön gyorsan, megázunk! *Kacag fel egy pillanatra.* Hát mi a regénybe illő romantika, ha nem ez? *Nevet ismét, mert mókásnak látja az esőben való rohanást, át a kerten, át a negyeden, majd a főtéren keresztül a Pegazushoz érnek.*
- Hölgyem! *Biccent, majd a fogadó ajtaját szélesre tárja. Hagyja, hogy a lány válasszon asztalt, majd köpenyét válláról lesegítve előzékenyen széket húz ki neki.*
- Várjunk egy picit, míg eláll az eső. Addig esetleg fogyasszunk egy szíverősítőt. *Mosolyog Cinnre, ha helyet foglaltak. Míg lány gondolkodik, újabb történetbe kezd:*
- Tudod, világéletemben erre a pályára készültem, mármint a politikaira. De nem abból a célból, hogy újabb összegeket harácsoljak össze. Meggyőződésem, hogy lehetne jobban csinálni. Nem. *Emeli fel kezét.* Ettől csak jobban lehet. *Mélázva néz ki az ablakon, ahol szakadatlan esik.*
- A főtéren szeretnék kitenni egy hirdetést. Nincs véletlenül pergamen nálad? Pennát szerzek a pulttól. *Közben a fogadósnak jelez, de nem harsányan és tiszteletlenül, csak halványan biccent neki, hogy rendelni szeretnének.*