*A fogadó hangzavarából kiszűrődik egy hang... egy bársonyos hang, melyet lantszó kísér. A dallam egy fekete selyemköpenyes tündétől származik, ki magas karimájú kalapot hord, ráhajtva arcára, hogy annak csak az álla látszódjon. Mint egy árnyék, ül a sarokban, miközben keze a lanton jár. Egy szerelmes dalt énekel, egy másik, női bárddal együtt. A férfi hangja messze lekörözte a másikét, de kellett egy női hang is ahhoz a dalhoz, melyet előadtak.*
'Míg én voltam a kedvesed,
s felfénylő nyakadat még nem ölelte más
ifjú, míg veled éltem én,
nálam jobban a dús perzsa király sem élt.
Míg más nem hevitett, csak én,
míg el nem ragadott a trák Chloé,
rólam szólt a dalod s olyan
híres voltam akár hajdani ősanyánk.
Lantot penget a szép Chloé,
fenséges szerető és dalos ajkú is;
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált boldogan érte én.
Engem meg Calais szeret,
testem most vele ég egy szerelem tüzén,
hogy megváltsam az életét,
vállalnám a halált kétszer is érte én.
S mit szólnál, ha a régi láng
fellobbanna ma és szoke Chloé helyett
hozzád kötne a vágy megint,
ajtóm újra neked nyílna ki, Lydiám?
Szép csillag Calais, ragyog,
náladnál meg a bősz Adria sem vadabb,
nád sem hajladozóbb, de nézd!
csak véled tudok én halni is, élni is!'
*A gyönyörű dallamot felváltva énekelték, s mikor az abbamaradt, a moll hangzású dalt egy dúrral zárták le... A hirtelen változás az emberben feszengést keltett, ezért a taps vagy öt másodpercig elmaradt, utána az ujjongó tömeg pénzérméket szór a fekete köpenyes felé, a nőre rá sem hederítenek. Amaz szomorúan kioldalazik a fogadóból, míg a tünde kitárja karjait a tömeg előtt, s illúziókkal fényjátékot csinál, melyre csakugyan tapsvihar a reakció.*
*Hosszas előadások sorozatával, a tünde is megpihen az egyik asztalnál. Kihozzák neki a vörösbort, melybe egy kis fintorral, de belekortyolgat. Amíg senki sem néz oda, kiönti az amúgy 300 arany értékű nedűt. Ezt csak Dyhr vette észre, aki el is indul a furcsa szerzet felé.*