//Vess, Myla//
*Újabb halk, még nem beletörődő, de azért már igen fáradt sóhajt ereszt el, amiért a fiú már megint a legegyértelműbb dolgot értelmezi félre. Pedig azért elég nyilvánvaló, hogy a legkevésbé sem utálja önmagát, pláne nem tudatosan.*
- Ha nem lennél ilyen sötét, még értelme is volna, hogy válaszolok neked... nem utálom magam, de beleőrülnék, ha lenne belőlem még egy. Érted már, tökkelütöttke? Kész rejtély, hogy élted eddig túl, de biztos nem fog sokáig tartani.
*Ajkai lassan beállnak abba az undok fintorba, amit a kölyök folyton felkésztet ajkaira. Nevetséges. Ezért ne beszélgessen fattyúkkal az elf. Időpazarlás.*
- Nem, valóban. Valószínűleg megvárnák míg kimész, az egyszerűbb és kevésbé balhés.
*Nem mintha azt mondta volna, hogy itt, a következő pillanatban majd leszúrja valaki, aki esetleg ő lesz... de látja már, hogy mire megy ki a játék, itt már rég nem az a lényeg, hogy ő mit mond, hanem hogy Vess mire tud (vagy hiszi, hogy tud) rácáfolni. Vagy talán csak ennyire féli a halál gondolatát, hogy még az elmélet ellen is küzd.*
- Csak mert rühellem a képed, még nem gyűlölöm az egész világot...
*Nevet fel halkan, és zsebébe túr, amolyan reflexszerűen, ahol még mindig ott rejtőzködik az a kis kígyós érme, amelyet Belthartól kapott még annak idején. Ujjaival tapogatja ki, és halvány mosoly kúszik fel ajkaira. A legkevésbé sem gyűlöl mindent. Igaz, hogy nem éppen a könnyen barátkozós típus, és a legtöbb dologra kritikus szemmel tekint, mégis volt olyan, akiért az életét áldozta volna... sőt, most is megtenné.*
- Nem szoktam. Nem akarok. Nem fogok. Akármelyiket választhatod.
*Veti oda, de gondolatai nyilvánvalóan még egész máshol járnak, szülőföldjén, és gyerekkori barátján. Mennyire távolinak tűnik az egész... utál erre gondolni.*
- Fegyverek? Persze, értek hozzájuk. Miért? Kihívnál?
*Fekete tekintetével ezúttal egyenesen a másik szemébe bámul, vajon elretten-e a kihívástól. Jobban tenné.*
A hozzászólás írója (Zef Kunigonde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.13 22:20:46