- El se hiszem, hogy ilyen jól vagyok! * nevet fel, majd Phappillionra néz.*
- Azt hiszem, járok egyet a városban. Megmozgatom magam, hátha gyorsabban gyógyulok, és szerzek valami munkát, amíg rendbe nem jövök, és nem tudom rendezni a számlát a banditákkal. Velem tartasz?* néz kérdőn a férfira, de mielőtt az válaszolhatna, már el is indul a kijárat felé. Pár lépés után melegség árad szét a lábában, és valami kellemetlen érzés fogja el. Megtorpan és várja, hogy elmúljon és folytathassa az útját. Egy perc is eltelik, mire rájön, hogy nincs minden rendben. Visszafordul megmentőjéhez, mert szólni akar neki, hogy nincs minden rendben, amikor rádöbben, nem tud beszélni. Furcsa nyögések, és makogás tör elő a torkából, amint meg akar szólalni. Rémülten néz Phapillionra, amikor a nyíl által okozott seb hirtelen olyan erővel kezd el égi, hogy nem bír állva maradni. A földre rogy és a fájó lábát markolássza. Pár pillanat múlva enyhül a kín, csak azért, hogy újult erővel térjen vissza! A gerincén olyan fájdalom szalad végig, amitől majdnem elveszti az eszméletét, de kitart, és csak egy hangos üvöltéssel jelzi, hogy segítségre lenne szüksége. Az egész teste lángol, eszméletlen kínt él át, a szemei ki akarnak robbanni a helyükről, alig kap levegőt, a vére mintha felforrt volna! Nem tudja, meddig üvöltött a fájdalomtól, azt sem hogy miért történik ez vele, de a lábába olyan erős fájdalom költözött, hogy képes lett volna akár levágni is, csak azért, hogy megszabaduljon tőle. A külvilágot egyáltalán nem fogja fel, csak a fájdalom marad neki. A fájdalom és semmi más!*