//Sura//
*Mint általában, most is lusta tekintettel követi végig a vendégek legapróbb rezdüléseit is. Figyeli a gesztusokat, hogy miként hajtják végre őket, és megpróbálja felfedni a mögöttes okot. Mert, ahogy mestere arra jó néhányszor felhívta a figyelmét, az önkéntelen mozdulatok mögött is nagyon határozott, csak épp nem tudatos okok húzódnak. A feszültség levezetése, az izgalom kezelése, mind-mind apró, árulkodó jel, amiből olvasni lehet.
Ezért is vándorol pillantása a nyíló ajtóra, s a betérő láttán vonásai rögvest olyan kifejezést öltenek, mint aki szerencsét próbált az ital lappal, találomra választott, majd sikerült megízlelnie ennek hála a legpocsékabb lőrét. Nem mondhatni, hogy amúgy ne lenne kedvére egy formás női alak, főleg, ha még vissza-visszatér hozzá látogatóba, a lány modora azonban enyhén szólva is hagy kívánni valót, legalábbis az ő ízlése szerint. Abban egy pillanatig sem reménykedik, hogy a Szerencse szeszélyes úrnője kegyelmet gyakorolna felette, hiszen ha már ismét az útjába sodorta a lányt, biztosan nem fogja tovább libbenteni őt anélkül, hogy ne kezdené ki az ő idegeit előtte. Hogy komor volna? De még mennyire. Hogy a mosoly nem költözik ajkára? Szent igaz. De érdekes módon az efféle nehézségek mindig eme perszóna mellett mutatkoznak meg.*
- Épp annyira, mint a téli éhínség. *Felel mézes-mázas hangján. Csizmás jobb lábával már ép rúgná ki neki az egyik széket (nem, nem kelne fel, hogy kihúzza neki, ennyire azért nem ad a látszatra), de a lány megelőzi. Ezzel igazolva is azon elméletét, miszerint a Szerencse nem hogy nem kíméli meg a fejfájástól, de kegyetlen mód meg akarja ma gyötörni. Csak tudná, mit vétett ellene, hogy ezt érdemli? Pedig olyan szép, nyugodt, kellemes napot tudhatott maga mögött.*
- Inkább ez, mint még egy kislányos hiszti, amiért még megkarcolni se tudsz. *Felel egy fáradt sóhaj kíséretében.*
- Mit keresel te itt? Már rég a Nap karavánpihenőben kellene valami főharamiát fűznöd. *Mormogja az orra alatt. Szinte zsigerből jön a döntés, hogy erre pálinkát kell kérnie, de szerencsére időben közbeszólnak az észérvek. Bármennyire is könnyebb lenne zsibbadt tudattal végigülnie a pimasz szóáradatot, ostobaság lenne eltompult reflexekkel sebezhetővé tennie magát. A lány mindennek ellenáll, csak a kísértésnek nem, egy könnyen elorzott erszény pedig túlságosan is csábító lenne.*