*Egy kifejezetten csinos arcú férfi lép be. Arcán egy fia ránc sincs. Egyszerűen örömet okoz ránézni, legyen szó elfről, emberről, férfiról vagy nőről. Jobbjával kisöpri élénkzöld szeméből vörösesbarna haját, és rámosolyog a pultosra.*
-Jó napot kívánok, jó uram. *Felcsusszan az egyik bárszékre és csábosan rámosolyog a férfire.* -Épp munkát keresek, nem tudna nekem segíteni?
*A pultos csak pislog, majd hívja a fogadóst, aki kissé értetlenül mered a hófehér bőrű alakra. Valahogy nem tudja elhinni, hogy egy ilyen férfi felszolgálással akarja megkeresni a kenyerét.* -Miben segíthetek? *Érdeklődik, és keresztbe fonja karjait.*
-Állást keresek. van lantom, és állítólag hangom is akad, tudnám szórakoztatni a közönséget, ha lehetőséget adna rá. *Azzal előveszi a lantját, és érdeklődve néz a fogadósra.*
-Lássuk mit tudsz! *Morogja az, majd hoz magának egy sört, és leül. Közben Marcus biccent egyet, a közönség felé fordul, majd kellemes, lágy hangon énekelni kezd.*
-'Ahogy a lágy szellő végigfut a tájon,
Ahogy az aranyló nap eltűnik a határon,
Ahogy a rózsa letépve már nem sokáig illatos,
A dalom sem sokáig már harmatos...'
*Elhallgat egy pillanatra és a reakciókat figyeli. A nőkre kedves, átható pillantásokat vet, épp úgy, ahogy a férfiakra. Még egy pillanat, és már folytatja is tovább a dalt, ami messzi vidékekről, és azok hőstetteiről szól, még legalább tíz percen át.*
-Köszönöm! *Int mikor végzett, és a fogadóshoz fordul.* -Nos? Megfelelek? *A fogadós ránéz, majd a közönségre, és hezitálni látszik. Végül, megköszörüli a torkát, hogy magára hívja minden jelenlevő figyelmét.*
-Vendégeim! Maradhat a lantos, vagy repüljön?