*Ez már csak így megy. Nem szeret tele szájjal beszélni. Nem engedi a sznobizmusa. Kis falatok, és nem mohón, hanem kiélvezve minden ízt, míg fel nem fedeződik az ötödik íz, az unagi...*
-Egészségedre.* mondja a barátjának, és nyugodtan folytatja míg ő is el nem fogyasztja, ami a tányérján van.*
-Igazából nem szél hozott, hanem egy kocsi, de már elment.* mosolyodik el.*
-Meg tudod, megbeszéltük, hogy itt találkozunk, aztán együtt kalandozunk át a városokon.* kacsint a szerzetesre, majd megtörli a száját, amjd elrendezi az evőeszközöket a tányéron.*
-Viszont, én most lepihennék, ha nem jelent gondot. Holnap majd beszélünk.* mosolyodik el, amjd kesztyűjét visszaveszi kezére, fogja a rózsafejes sétapálcát, és az utazóköppenyt.*
-Jó éjt! Jó újra találkozni veled.* mondja, amjd elindul a szálláshely felé. S ahogy fordul a lépcsők felé véletlenül nekimegy a pult felé igyekvő férfinek, aki nem is érti, hogy került oda, hiszen Ukimeh úgy termett ott, mintha a földből nőtt volna ki.
Minden esetre a lendületnek hála, minden, ami a kezében volt, táska, sétapálca, minden a padlón köt ki.*
-Ó, jajj, bocsánat, nem figyeltem. Kicsit el vagyok fáradva.* mondja szabadkozva, és máris leguggol, hogy cuccait összeszedje.*