//Esemény előtt//
-Nem kockázom. Az átverés. Csak tudni kell honnan hova, milyen erővel dobjuk azt a játékot.
*Mondja magyarázón, kicsit megkacagva a dolgot. Csak magában teszi hozzá mellékesen.*
~Persze csak én tudom, hogy hogyan kell. Unalmas mindig nyerni.~
*Pimasz, és sokatmondó mosolyok skizofrén kettősségét ölti az arcára, és hogy ezt az érzelmi koktélt még feldobja egy kis őszinteséggel, finom hangon mondja.*
-Nem minden nőre. Csak a Nőre.
*Hangjának lejtéséből, érezhető a nagybetű. Sőt hogy ez a lényege, érződik a gondolata, noha nem mondta ki.*
~Csak azokra, akik megérdemlik.~
*Soha nem volt a nőideálja a tanítólány. Csak szépsége, esze, és neve összefűződött a tulajdonságaival. Egy ennyire kompetens, és rátermett Nőre, mindig ez a név fog eszébe jutni. Bár most először látott ilyet. Persze nem minden nő egy két lábon járó "alkalom, hely, és idő", de ilyen mély benyomást még senki sem tett rá.*
~Ruhában legalább is.~
*Humorizál magában. De ez csak cinikus viddeskedés, nem ilyen személyiség. Aligha figyelne másra mint Lyliath szavaira. Örömtelien elmosolyodik a produkció kezdete hallatán. És ez a mimika csak fokozódik a Lord előrepültével. Nagyot derül a szőrmók állaton. Látott már ilyen trükköt kalózoktól, nem is egyszer. A figyelemelterelés, mely most adott dal formában, tökéletes alkalom arra, hogy Lord Bozont, a szőrén kívül Fraien erszényét is megigazítgassa. Nem is kell hozzá sokat idomítani. Olyan egyszerű akár a kutyáknál az egyszerű: "hozd vissza!" botjáték.*
-Maga csupa meglepetés.
*Mondja elismerően, és biccent egy kedveset, majd eljátszogat röviden az állattal. Ha az engedi és nem harapja meg, akkor megsimogatja, de csak óvatosan.*
~Ember sem tudja, hogy mire nevelte az állatot. De nem látszik emberevőnek.~
*Nevet fel magában, majd elhelyezkedik a műsorhoz. Kényelmes pozícióban, érdeklődő tekintettel nézte a lantos balladát. És hallgatta, persze. A rengeteg matróz, és baka hangja után egy feltűnően kecses énekszó, és renyhe lantjáték hamar szinte bűvöletbe rántja a szelíd, nemességgel mosolygó kereskedőt. Végig figyelemmel kíséri a dalt, és a Nőt, élénk tekintettel, ami úgy viselkedik mint az olajlámpás. Lyliath egyetlen szikrás tekintetére lángra lobban, és egyre jobban tüzes. Látszik a férfin hogy elvész a szavak súlya. Tulkon mondáját elvitte a szél, amiben élt, így a mű elevezett saját vizein. A tűz alapanyaga sokkal inkább a hajlított csengés, az utánzott bongás volt a Nő hangjában, és...*
~Maga a Nő~
*A záróakkordokat lomha tapsok követik. Szeme sokkal kifejezőbb a művészi formaiságnál. Ámulattal, bámulattal, és "ámorulattal" néz a másikra, finoman résnyire ejtett állal.*
-Keresem a szavakat.
*Mondja, és valóban keresi a dicséret helyes megfogalmazását.*
-Tudja ez is üzlet. A sokat használt szép szó, elértéktelenedik. És ezért a dalért én nem tudok fizetni.
*Vallja be őszintén. És poharat emel Lyliathra.*
-Csak ihatom az egészségére, és felajánlhatom, hogy most magának lehet egy kívánsága.
*Mondja és nagyot kortyol a fűszeres, édes borból.*