//Thaira, Mordokhai//
*Valahol mélyen legbelül azért sejtette, sőt szinte el is várta, hogy Thaira nem fogja annyiba hagyni a dolgot. Mosolyogni kezd magában, mikor elindul a bizonyítgatás, pedig jobban belegondolva, mindezek csak nézőpontok kérdései.*
~Micsoda lavinát indítottam el!~ *vigyorog magában, majd csendesen hallgatja az eszmefuttatásokat, végül ő is csatlakozik a párbeszédhez.*
-Az biztos, hogy ahhoz nagyon pontosnak, és gyorsnak kell lenni. Bár dobócsillaggal annyiból könnyebb, hogy nincs az a kínos meglepetés, mint a késnél, hogy esetleg a markolat talál célba, viszont a dobócsillagon nehezebb is fogást találni. Tehát mindennek megvan az előnye, és a hátránya is. *mondja úgy, hogy sosem dobálózott tőrökkel és csillagokkal sem, de ha az ember józanul végiggondolja, ez természetesnek tűnik.*
-Rendben van, ezt én sem utasíthatom vissza. *mosolyodik el a Hóhajúra nézve.* -Talán ha választhatnék, akkor a tőrt választanám, mintsem a kardot, bár a vívókardot kifejezetten kedvelem. *mondja, bár azt sem hordana magával a világért sem, de még mindig szívesebben forgatja, mint a pallost, vagy a harci kalapácsot. Na az már végképp nem az ő asztala.*
-Ez számomra is érdekes. *pillant ő is értetlenül, és bárhonnan is kezdi el méricskélni a vele szemben ülő elfet, valahogy a sötételfet nem véli felismerni. A mélységiekről az íjásznak nem sok tapasztalata van, így gyerekes kíváncsisággal hallgatja, amikor őket hozzák szóba. Közben kutakodni kezd emlékei között, hogy egyáltalán párbeszédbe elegyedett e már sötételffel. Az biztos, hogy mikor ide érkezett, egyel itt a Pegazusban rögtön összefutott, szinte majdnem fel is bukott benne. De az valahogy nem tűnt olyan kegyetlen, vérszomjas teremtésnek. Mint ahogy Mordokhai is mondta, az itteni városi életet élők nem is hasonlíthatóak az igazi mélységiekhez.*
-Na erre én is kíváncsi lennék. Mesélj nekünk. *ébred fel az íjász elmélkedéséből, mert a vándor szinte a szájából vette ki a következő kérdést, amit fel szeretett volna tenni.* -Ezt még indulás előtt szívesen meghallgatnánk. *dől hátra, és teszi karba kezeit Daranel, várva a mesére, ami vagy jön vagy nem.*
-Apám is nagy harcos volt, még az elfek tiszteletét is elnyerte ember létére. Te legalább ismerhetted őt. *pillant le kicsit szomorúan, de egy pillanat múlva már el is tűnik róla a bánat. Túl régi emlékek már ezek.* -Téged a vágy hajtott, engem meg jóformán elzavartak, hogy végre emberek között legyek, ha már egyszer ember vagyok. *neveti el magát, majd mikor lezajlanak az utolsó mondatok, és hozzáfűzések is, az íjász emelkedik fel elsőként, és tolja be maga után helyére a székét.*
-Nos ha készen álltok indulhatunk is. Thaira. Mordokhai. Csak utánatok. *nyújtja előre karját a kijárat felé, majd ha kisétálnak, Daranel is követi őket.*