//Nimeril Drimanow//
*A kéjenc egész pontos leírására csak felnevet, nem tudja visszafogni magát.*
-Igen, ez is szinte minden ilyen semmirekellőre igaz. De azért a pofátlanságnak is van határa. *Már ő is összefutott ilyen hozzáállású személlyel, nem igazán tudja, hogy azért volt vele szemben ilyen bátor, mert fattyú vagy csak alapból ilyen volt a természete. Nem is igazán akarta megismerni a normál természetét, még szerencse, hogy be tudott vinni egy jó helyre csúsztatott rúgást a semmirekellőnek, aztán elszaladt.*
-Egyedül utazol? Gondolom igen, akkor ilyen bátrak, ha egy nő egyedül van. Remélem nem bántott, vagy igen? *Nézi meg jobban a másikat, hátha szabad szemmel is látható jeleket hagyott rajta a találkozás. ~Mert akkor ingyen bemutatom az öklömnek, aztán meglátjuk, hogy mennyire nagy a szája. Talán minden nő hálás lenne érte, ha nemzőképtelenné rúgnánk.~ De ha Nimeril nem jelzi, hogy valóban tettlegességig fajult a dolog, akkor csak továbblép. Hallgatja a dolgokat és hümmög.*
-Az újrakezdés mindig nehéz. *Ezt saját tapasztalatból tudja, és ha akkor nem lett volna ott az a bizonyos elf, aki miatt ma is a környéken járkál, hátha rálel, akkor ő sem igazán tudta volna mihez kezdjen. Nem az a segítőkész típus, de egyre inkább magát látja a nőben, így hajlik a dologra, hogy esetleg magával vigye a házba.*
-Ezt jól mondod, ismerős, a házbeliek jobban ismerik, mint én, de most nálunk van jelenleg. Igen, gyógyító, mármint nekem azt mondta magáról és ezt mások sem hazudtolták meg. *Mondja el a tényeket, hiszen az elfeknek még azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek, ő így tanulta meg az élettől, de hajlik arra, hogy elhiggye, amit a szösze állított magáról. Látja, hogy beszélgető partnerét mennyire lázba hozta a gondolat, így talán nem is húzza tovább az időt.*
-YIlanda vagyok. *Emeli fel a kezét üdvözlésül, majd megigazgatja a viseltes ruhát magán és megindul kifelé, a főtér irányába.* -Ha vissza akarunk érni még sötétedés előtt, akkor nincs vesztegetni való időnk. *Attól pedig minden isten óvja, hogy megint az erdőben kelljen éjszakáznia. ~Szerencsére a ház ki van világítva, már egészen jól ismerem az utat, talán szürkület után is megtalálom a házat már.~*