//A napra lehet nézni//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Azt gondolta elég erős, elszánt és kitartó, mint az összes eddigi esetben. Mindig nemet tudott mondani, sosem engedett senkit közel magához. De tény, ami tény, hogy Xidros az első férfi, aki ilyen rövid idő alatt képes volt magával ragadni. Persze az sem kizárt, hogy csak a bor fordította ki őt ennyire a bőréből.
Az apró simítás, amivel a férfi elsimítja az útból a kósza tincseket ismét libabőrbe borítja testét. A vér az arcába tódul, ezzel erős pírt öltve magára. Fogalma sincs mit művel a férfi, hogy képes ilyen érzéseket kicsikarni belőle. Az a sóvárgás az újabb és újabb érintések után most teljesen átveszik a hatalmat felette. Nem akar és nem is tud tiltakozni. S, mint akinek meghallgatták az imáját, a bőrét érintő apró, csókoktól halk, kissé zavart nyögés hagyja el ajkait.*
- Talán.
*Suttogja csak helyeslőn, majd minden más szó, minden tiltakozás, ami esetében normális lenne, most elszáll a vágy szellőjével. Tudja, hogy a józan ész azt diktálná, hogy megálljt parancsoljon, de olyan nehéz visszautasítani, mikor a tovább miatt áhítozik. A gyomrát facsaró érzés most valami mássá alakult át, ami egész testén át elvándorolva tölti el őrült vágyódással. Ez a pár pillanatnyi merülés az ismeretlenbe olyan, mintha a testében támasztó jégcsapokat is megolvasztotta volna. A makacsságtól és dactól kővé vált szív megrepedni látszik. Mintha a férfi most akarná bebizonyítani, hogy a naiv hegyes fülűt is tűzbe lehet hozni, csak a megfelelő eszközök kellenek hozzá. Az ajkát beharapja a bókra, majd egy hosszúra nyújtott, csalódottságot is magába ölelő sóhajjal konstatálja, hogy a pillanatnyi mámornak vége is szakad. Még nem ocsúdik fel egyből, így hátra is kapva markol a férfi nadrágszárára, alig húzva egy aprót rajta, hogy visszahúzza magához. De amilyen hirtelen cselekedett olyan hirtelen tér is kissé észhez, így a kezét elkapva szorítja ökölbe. A libabőr múlik, de hevesen kalapáló szíve ugyan úgy dübörög a mellkasában.*
- Te pedig mérhetetlenül démoni, aki biztos valami ördögi praktikát gyakorol rajtam.
*Motyogja rekedtesen, ahogy lassan megfordulva pillant fel, s jég kék szemeit Xidros barnáiba fúrja. Akárhogy is még mindig az elmúlt pillanat hatása alatt áll, így már szemeiben sem viseli azt az uszító szándékot, amivel el akarta kergeti magától. Most helyet kapott a vágy, amit keserédessé tesz az, hogy az érzés lenyűgöző, de az erőfeszítés, hogy ezt tagadja pokolian nehéz. Régóta ezt az érzést akarta megtapasztalni, de azt sosem gondolta volna, hogy a vágyódásnak ekkora ereje van. Ha bátorsága lenne, vagy tudná mit is kéne tennie, most biztos a józan észt mellőzve omlana a férfi karjaiba, hogy hagyja, hogy megmutassa neki milyen is az, mikor a sóvárgás elmúlik a beteljesüléssel. De, mint egy riadt kislány, aki a szüleitől a zsúfolt piacon elkeveredett, s kilátástalanul bolyong az idegen emberek között, most Cylia is olyan kilátástalannak érzi helyzetét a hevesen váltakozó érzései között. Végül a tudatlanokra jellemző meghunyászkodást választva veti hátát a falnak, s szemeit leemelve róla csak sóhajtva ingatja meg a fejét.*
- Bizonyítani akarod, hogy nincs igazam, hogy nem vagyok olyan betörhetetlen, mint ahogy azt én eddig gondoltam?