//A napra lehet nézni//
*Ha valaki őszinteséget várva kérdezné meg tőle, hogy végül is mit érez, mik a szándékai, s úgy igazából mit is akar, hát nem tudna válaszolni. Próbálja magát kívülről látni, de csak egy elesett, csatavesztett, hisztériás fruskát lát, aki hiába élt meg már ennyi évet képtelen eldönteni mit akar magával kezdeni, mit akar elérni az életében. Ki akar törni ebből az életből, társat akar magának, de sem magának, sem másoknak nem adott esélyt soha. Mindig csak háborúzott, mindig másokat okolt és bántott meg, sosem volt jó neki senki, mert nem hagyott esélyt arra, hogy bebizonyítsák az ellenkezőjét. És, mint villámcsapás, olyan hirtelen és olyan erővel toppan be Xidros, aki egy villanásnyi idő alatt szinte lángra lobbantotta. Noha nem lát bele a férfi fejekbe, de biztos neki sem lehetett könnyű az előző pár perc az ablaknál, de mégsem alázta meg vagy használta ki egy ilyen oktondi lány tudatlanságát. Ezt pedig Cylia azzal hálálja meg, hogy újfent háborút hirdet.
Nem ura az érzelmeinek. Egyszerre dühíti, hogy nem tudja kihozni a sodrából a férfit, pedig oka nincs is, hogy ilyet tegyen, csak már megszokta, hogy az eddigi kérőket hamar megfutamodásra kényszerítette. Másrészt csalódott, hogy nem tapasztalhatott meg valami újdonságot, mire már oly régóta vágyott, holott tisztában van azzal, hogy jelen esetben ez lenne a legutolsó értelmesnek gondolt ötlet, amit ezen élete során meg kéne valósítania. Hiszen jól nevelt, talpraesett lány, nem pedig egy kéjhölgy, kinek egyből a férfi karjaiba omolva kellene odaadnia magát.
Végül pedig tagadhatatlan, hogy szimpátiát érez Xidros iránt. Ahogy a hisztikre, a ridegségre reagált, ahogy tűzbe hozta, s mi tagadás az is mérhetetlenül jól esik neki, hogy kiviharzása után sem hagyta őt faképnél. Össze sem lehet hasonlítani az eddigi férjjelöltekkel. Már nem is akar hasonlítgatni. Ha ennyi gyötrelmet kiállt, ha ennyi hisztit képes volt lenyelni biztos nem hozományvadász vagy trófeagyűjtő. Akárhogy is, de lassan úgy érzi járna egy esély, még akkor is, ha a férfi céljai nem teljesen világosak előtte.*
- Nem a nyugodtsággal van bajom, csak nem szoktam meg, hogy valaki kezelni tudja a sápítozásomat.
*Von aprót a vállain, majd halk sóhajjal, kissé nehézkesen, mint bűnbánó gyerek a szülő irányába, fordul vissza a férfi felé. Egy ideig kék szemei elidőznek az arcon, majd feje lassan kiürül szívével együtt, s már csak a nyugalomnak hagynak helyet.*
- Azt hiszem eljött az ideje, hogy én járjak a te kedvedben.
*Erőltet magára egy apró kis mosolyt, majd az asztalra pillantva néz is végig a felhozatalon.*
- Még nem igazán vagyok jártas a főzésben, de nem vagy éhes? A visszafojtott feszültség meg tudja kínozni a hasat. Egy kis sajt, hús, kenyér meg gyümölcsök vannak még itthon.
*Billenti félre a fejét, ahogy újfent Xidrosnak szenteli a figyelmét.*
- Azután meg nem tudom... *Ölt fel fancsali fintort egy pillanatra.* azt hiszem elengedlek mára. Ennyi esztelenségbe biztos belefáradtál.