*Sok embert mentett már meg, de még egyért sem aggódott annyira, mint Narí-ért. Nagyon szereti a lányt és igyekszik minél előbb a közelében lenni, hogy tudja, nem esett bántódása.*
~Már akkor le kellett volna beszélnem erről az őrültségről amikor még lehetett. Bár lehet, hogy hiába jártattam volna a számat, hiszen ő is, akárcsak én makacs mint egy öszvér.~ *Gondolja magában, közben hihetetlen sebességgel fut keresztül árkon-bokron. Futás közben, csak homályos képfoltokat észlel. Egy-két őzet, vaddisznót, és talán egy útonállót is észre vesz, de ez utóbbit nem sikerült rendesen kivennie. Kis termetű, ember kinézetű lény, aki lehet, hogy inkább eltévedt mint hogy lények kifosztásából keresse a kenyerét. Lassít egy kicsit, mivel, ha eltévedt a szerencsétlen segíteni kéne neki. Azonban nem igazán biztos benne, hogy egy eltévedt ártatlan embert látott inkább gyorsít. Hirtelen érdekes érzés keríti hatalmába. Nem sűrűn érzi, de tudja miféle. Ez a lelkiismeret furdalás kínzó, égető emóciója. Nem tudja biztosan, hogy a magára hagyott ember, akiről még azt sem tudta kideríteni, hogy milyen nemű, vagy a szerelme cserben hagyása miatt alakul ki. Arra tippel, hogy mind a kettő közre játszik. Narí-tól, még soha nem volt ilyen távol és a tudat, hogy így még az álmaiba lopózva sem tudja megvédelmezni, rettentő fájdalmat keltett benne. A valószínűleg ember teremtés miatt nem érez annyi felelősséget, de nem szokott még hozzá, hogy csak úgy otthagyjon valakit a bajban. Hiszen ő Etran, a bátor, jólelkű, ugyanakkor pimasz és makacs tündérherceg, aki minden bajba jutotton segít. Ez az ő védjegye. Egy pillanatra megáll, körül néz, és egy nagyon lepukkant környéket vél felfedezni maga körül. Mint egy gettó telep. A már sok ideje éhező, szürkés színezetű macska a szemétdombon próbál eleséget találni, mind hiába, s közben idegesen fúj a többi arra merészkedő kandúrra, jelezve, hogy ez az ő területe, és nem tűr meg idegeneket. A patkányok, akik szintén nem voltak valami jó állapotban rendezett sorokban sebtében menekülnek be az ő kis biztonságos csatornájukba a macskák elől. A hosszú, szennyvizes, dög szagú utcán pár csontos koldusember mászkált. Etrannak meg esett rajtuk a szíve.*
~ Hogy lehetséges ilyen körülmények között élni?~
*Kérdezte magától.*
~ Persze költői kérdés, hiszen úgysem tudom megválaszolni, mivel világ életemben kastélyban éltem, elkényeztetve. Vagyis próbáltak elkényeztetni, de nem hagytam magam, ugyanis szerettem egyedül megcsinálni mindent. Már kiskorom óta talpraesett gyereknek számítottam, ezért volt büszke rám az apám. Szinte semmitől nem féltem, vágytam az újra, az ismeretlenre és ez most sem változott. Ezért járom folyton az erdőket, hiszen az erdő mindig csupa friss dologgal lep meg. Mint például Naríval, akivel egy tisztáson futottam össze 11 évvel ezelőtt, amikor én 11, a lány pedig még csak 9 éves volt. Már az első pillanatban elkápráztatott a természetes szépsége. Akkor legjobb barátok később pedig szerelmesek lettünk. A városban csak úgy emlegettek minket, hogy az 'Álom pár'.~
*Elmosolyodott, ezen a kedves jellemzésen, aztán gyorsan el is komorodott újra, egy sovány kislány holttestét észlelve az út szélén. Elfogja a szomorúság és a hányinger. Az utóbbiról, nem tudja eldönteni, hogy a gusztustalan dögszag, vagy a kislány testéből mohón lakmározó patkányok idézték elő.*
~ Ki képes ilyen szörnyűségre?!~ Titokban reménykedett benne, hogy az ő drága szerelme nincs ilyesfajta helyen. Tovább sétál és pár kolduló öregasszonyt vesz észre. Azoknak is rögtön feltűnik a fiú, a helyhez szokatlan jó állapota, és gyors léptekkel csillogó szemmel elindulnak feléje. A remény újra visszaköltözött fáradt, sápadt fehér arcukra. A legkorosabb női alak egy kis megsegítést kér tőle, hogy el tudja tartani húgait. A tündérfiú megsajnálja az asszonyt, hiszen alig volt rajta valami ruha, ami védené a hidegtől fehér, gyenge, aszott testét és látszott rajta, hogy sok borzalmas napot megélt már. Rámosolyog a három nőre és mindegyiknek ad 3-3 aranyat.*
- Ebből vehettek ételt és talán valami rendes ruhát is. A bibircsókos öreg hölgy meglepődik a jó szándékú fiú cselekedetén, testvéreire néz, majd hálásan így szól:
- Köszönöm, kedves lovag, nem is tudjuk, hogyan hálálhatnánk meg ezt a nővéreimmel. Áldott légy!
- Azzal tudjátok meghálálni, ha most mindjárt elsiettek ételt venni, mielőtt éhen haltok.
*Szól Etran, enyhén dorgáló, de amellett játékos hangon. Az asszonynak felfelé görbül ráncos szájacskája, majd rendes gyermek módjára, szót fogad és sietősen tovább áll húgaival. Etran-t mindig felemelő érzés tölti el, ha segíthet egy rászorulón.Büszkén nagyot szippant a mocskos levegőből és ráeszmél, hogy ez nem volt igazán jó ötlet. Köhög egy kicsit, az áporodott dög szag túladagolása következtében, majd tovább sétál. Egy fogadót, vagy hasonlót keres, ahol le tudna pihenni estére, ugyanis a 3 napos futás, még őt is kifárasztja, pedig ő aztán bírja az edzést. Ezt a tökéletes alakja is igazolhatja. Arra is gondol, hogy ott majd kérdezősködik a gyönyörű tündérlány felől.*