// Mesélő #11 //
*Éppen indulna a szegénynegyed felé, mikor kiabálásra lesz figyelmes. No, nem sima kiabálás, a saját nevét hallja. Főleg azon lepődik meg, hogy teljes nevét, ugyanis eddig bárhol is mutatkozott be, csak az Eralilt használta. Megpördül a tengelye körül, és két férfit lát, akik felé közelednek. Már a teljes név miatt is gyanúsak, de a varázslat is riaszt, enyhe veszélyt, így egyelőre nem tesz semmi különlegeset.*
- Nos, én volnék, uraim. *Felméri mindkét figurát, kinézet, tartás, hasonlók.* Valóban így van, hajlandó vagyok némi fizetség fejében tanítást vállalni, azonban nem azért, hogy bárki bárkit is öljön vagy elsöpörjön. *Ha a férfiak közül bármelyik is néhány (4-5) lépésnél közelebb jönne, Eralil hátrál, hogy tartsa a távolságot, és a következőket mondja:* Megtennék, hogy némi távolságot tartanak? Ne haragudjanak, de veszélyes környék ez. A legjobb, ha ott megállnak. Köszönöm. *Vigyorog a másik kettőre, már amennyire az látszik. A "láthatatlanság varázslattal" kapcsolatos felvetést elereszti a füle mellett, úgyis hamarosan véget ér, csupán pillanatok kérdése, legfeljebb egy perc. Bár nem nézi saját magát, így nem észleli, ha lejár a varázslat, de feltételezi, akkor összpontosít a két férfi pont rá, amikor a varázslat hatóideje lejár.*
- Megkérdezhetem, hogy ki is ez a "mi főnökünk", és hogy honnan hallottak rólam? *Legalább annyira izgatott, mint amennyire figyeli a másik kettő mozdulatait. Most semmi trükköt nem vet be, ha azok támadni próbálnának, fel fog vonni magára egy mana aurát védekezésképp, de egyelőre nem lát ilyen szándékot.*