//Lorew//
*Egyre jobban elmerülnek a beszélgetésben, szinte el is felejti, hogy hányadán is állnak. Ő itt kínmester, hóhér, míg a férfi csak egy nyomorult kis áldozat, akin kiélheti legsötétebb vágyait. És mégis... olyan kellemes. Van, hogy felhúzza magát, van, hogy neki vannak idétlen kérdései, de ettől függetlenül élvezi azokat a részeket is, amikor nem folyik a vér. Nem annyira, mintha közben apasztana egy keveset, de azt a tiszteletet megadja a partnerének, hogy ha beszélgetnek, akkor nem figyel másra, nem foglalatoskodik a bőr felhasításával vagy a hús kitépésével. Lesz még ideje bőven bepótolni mindent. Még az is lehet, hogy az elkövetkező órákban be-beiktat egy kis szünetet, amíg Lorew összeszedi magát és megbeszélik, hogy... igazából azt, ami csak az eszükbe jut.*
-Ez mind szép és jó... meg is értem, hogyha megvan a tudásod, akkor megvéded magad, és azt is, hogy akkor tényleg "eldurvulhat a helyzet." Viszont az nem világos, hogy most miétt nem? Nem egyszer taszítottalak az őrület szélére, és azt sem hiszem, hogy mindig tudtad előre, hogy nem fogsz elájulni vagy belehalni abba, amit éppen csinálok. Bármikor megölhettelek volna, mégis, meg sem próbáltál egy igét vagy micsodát elmakogni. Miért? *Ez teljesen értelmetlen. Ha más orgyilkosok ellen használja az erejét, ellene miért nem? Hiszen nem tudhatta, hogy saját önszántából jött ide, de most, hogy már tudja, még mindig veszélyben lehetne az élete, de meg sem próbálkozott semmivel. Alkalma lett volna bőven, hiszen ha kínzás kózben nem is kapott levegőt, egy csomószor megállt, kifújhatta magát. Még olyan is volt, hogy a tündér hátat fordított neki, mikor a ruháját tisztogatta...*
-Örömmel tapasztalom, hogy egyre több minden van, amiben egyetértünk. *Mosolyodik el. Nem az a kaján vigyor, ami a másik szenvedése közben ül ki az arcára, de nem is egy barátságos mosoly. Valahol a kettő között, elfogadó.* Én is hasonlóan gondolom. Sőt, azok alapján, amiket hallottam, sok orgyilkosnál jobban értek a kínvallatáshoz és a gyilkoláshoz, pedig engem aztán nem profik tanítottak. Ha beállnék közéjük, biztosan jobban megélnék, mint most és erszényszámra kapnám az aranyat. De ahhoz el kéne adnom magam, a lelkemet, arra viszont nem vagyok hajlandó. *Sokan nem értenek egyet nézeteivel. A mai világban nem vagy senki, ha nincsen pénzed. Nem vehetsz házat, állatokat, ételt, ruhát, még egy pohár vizet sem adnak ingyen sehol, pedig az aztán tényleg nem kerülhet senkinek semmibe. Idyát viszont nem vonzzák be a hazugságok, az anyagiasság, megáll a saját lábán is. Persze, szüksége van egy kis vagyonra, hogy életben maradjon, de az egészen minimális. Sokkal jobban szereti azokat a dolgokat, amiket nem lehet pénzért megvenni. Mint például a szerzetes átható tekintetét, ahogy ajkaik csaknem összeérnek. Esze ágában sincs közölni vele, hogy ismét talált egy közös pontot. Már épp eleget tud, a végén még azt hinné, összetartoznak, a sors is egymásnak teremtette őket blablabla...*
-Mint egy szerelmi vallomás. *Dugja ki a nyelve hegyét, mintha hányingere lenne.* Sosem gondoltam volna, hogy lesz valaki annyira... furcsa... ~Beteg.~ hogy az én közelemben felejti el a fájdalmat. Egyetlen csók, és minden eddigi munkám kárba veszett. De azt mondtad, bármit megtennél érte, ugye? *Na, ez már a jól ismert, kínokat sejtető mosoly.* Kíváncsi lennék, van-e elég önuralmad hozzá, képes vagy-e legyőzni az ösztöneidet... Azt ajánlom játszunk egyet. Ha kibírod, hogy egy hangot sem adsz ki a következő pár percben, akkor megkaphatod, amit szeretnél. *Mennyi mindenre jó ez a csók. Sokkal mókásabbá és izgalmasabbá tesz mindent.* Felkészültél? *Ha a férfi nem akar vele játszani, akkor kénytelen lemondani fagyos ajkairól egy jó darabig, ha viszont nincs ellenére, a lány már kezdi is. Először valami kellemeset ad, nyelvével finoman végigsimít a vérrel áztatott száján és felnyalja a friss cseppeket. Elég közel hajol az arcához, a legkisebb nyögést is könnyedén meghallja. Ez volt a bemelegítés, ez is csak azért, mert már feledte az édes vasas ízt a szájában; a többi már nem lesz ilyen könnyű. Ismét előkerül a tőr, amit már el sem rak, hiszen sokszor fogja használni az elkövetkező órákban. Kicsit lejjebb csúszik, ismét a csupasz mellkas felett van. A pengét lassan végighúzza a kulcscsonja felett, a kis bemélyedés mentén. Hasonló vágás az ajkán ejtetthez, inkább hosszú, mintsem mély. Ezt megismétli a másik oldalon is, csak a szimmetria kedvéért... A hasán, a két oldalán és a nyakán is vágásokat ejt, egyre mélyebbet, de kisebbet. Nem vészes egyik sem, szinte karcolások azokhoz képest, amiket eddig el kellett szenvednie. Ha eddig bírta hang nélkül, akkor rátér az utolsóra. Ezt már perce óta meg szerette volna csinálni, csak még nem volt rá lehetősége, nem volt megfelelő a pillanat. A mellkasán tátongó seb fölé hajol. A lyuk peremén már elkezdett gyógyulni, a vér vékony peremben ráalvadta a szélére, de belül még ugyanolyan, mint amikor friss volt. Nyelvét óvatosan és lassan a sebbe helyezi, nem túl mélyre, ameddig a húscafatok engedik, majd egy nagyot kortyol, kiszívva a vörős lé jelentős részét. Ha ezt is kibírta szó nélkül, kénytelen lesz megemelnie képzeletbeli kalapját a férfi előtt. Ha viszont nem, ő akkor is élvezte az apró vágásokat is, na és persze az utolsó kortyot.*