//Az igazság ára//
*A szinte semmiből pattant lángok egyre jobban elharapóznak, és az épület zsúpfedele, valamint a mellette lévő, fából tákolt istálló is csak ront a helyzeten. Hogy ki van benne könyékig, arról egyelőre csak Grükbe hasított a felismerés, mikor elindul, hogy kiszabadítsa a pórul járt szamarat: mire az istálló közelébe ér, a kis bajkeverő gnómnak, Xazdaarnak már nyomát se látni. A bentről jövő füst jó alaposan a tüdejébe mar, de szerencsére csak köhögésre ingerli, nem kell a lángoló fedél alá lépnie, elég kiakasztania a fémrudat a zárból, szabad utat engedve a megvadult szamárnak. A halálra rémült állatnak más sem kell, csak egy egyenes út. Ahogy kifelé siet, jó nagyot rúg az ajtóba, amely kicsapódva Grüköt is meglöki kissé, majdnem kibillentve az egyensúlyából. Ha felpillant, láthatja, hogy az épület tetőszerkezete lassan teljes egészében lángokban áll, és a hozzá szorosan álló másik épületbe is bele-belenyalnak. Eközben az ajtó kitárul, és a parancsra befelé siető Helwrikkel szemben már az asszonyok és fiúk is felbukkannak vödrökkel és tálakkal, és a helyzethez képest megfelelő fegyelemmel a kúthoz rohannak. Egy-két gyerek is kint van már, nagyon köhögnek, sírnak, és néhányan ijedten néznek a felfegyverzett Grükre, vagy azért, mert még nem volt dolguk felfegyverzett kalandorokkal, vagy mert megijeszti őket a sose látott idegen jelenléte.
Odabent eközben Brox jókora gyomrost kap szarkazmusáért, ám lemezvért miatt egy nagyobb zúzódáson kívül nem szenved el komoly fájdalmat, azt is csak azért, mert a kölyök olyan elánnal esik neki, amiért még egy képzett lovag is elszégyellné magát mellette. Arra azonban elég a dolog, hogy egy kicsit kapkodnia kelljen a levegőt, amiből jelenleg nem sokat találni a szobában. A füst egyre jobban elterjed, már alig látni valamit, s az emberek is özönlenek, még a pincefeljáróból is sorra bukkannak ki a hányattatott sorsú szegény gyerekek és családjaik, hogy pánikolva kirohanjanak az ajtón. A nagy sivalkodásban és tolakodásban a fiú bármennyire is akar még egyet rásózni Broxra, a fejére, hogy meg ne sántuljon, a tömeg szétválasztja őket, és magukkal lökdösik mindkettejüket, ahogy lassan, egy masszaként tülekedve kipréselődnek az ajtón. Nem tudni, hányan lakták az épületet, de a hangzavarból ítélve rengetegen, s még mindig nem értek ki elegen belőle. A víz pedig még sehol.*
- Kifelé, mindenki! *Visszhangozza Denjaar szavait a vezetőjük, de ő maga korát meghazudtoló bátorsággal állja a sarat, s ugyanahhoz lát hozzá, amihez a lépcsőn felfelé iramodó férfi, csak ő a pincelejáróhoz rohan, hogy segítsen a menekülőknek kikászálódni.
Denjaar elég gyorsan cselekszik, a tűzben minden másodperc számít. Ahogy felfelé indul a lépcsőn, szemben vele letódul a füst, egyre jobban elhomályosítva a látását, egyre inkább marva a szemét és égetve bőrét, azonban felszerelésének köszönhetően nem esik nagy baja. Egyelőre. A szalmát tartó fa tetőszerkezet úgy ropog fölötte, akár a tábortűz egy békés nyárközépi éjjelen, semmi jót nem ígérve, s az egyik gerenda már a földre is zuhant. Tüdejébe lassan belopózik a mérges levegő, fuldoklásra ösztönözve, de egyelőre ahhoz még kellő állóképességet tanúsít, hogy körülnézzen. A padlás egyetlen szobából áll, s a lezuhant fadarab felől fuldoklást, zokogást hallani. Egy kisfiú utolsó erejével azon küzd, hogy lábát kihúzza a nem éppen vaskos, de azért súlyos gerenda alól, a körülötte lévő vértócsából ítélve hiába. Olyan kába, hogy tudomást sem vesz a férfiról a füst túloldaláról, a másodpercei – Denjaarhoz hasonlóan – meg vannak számlálva.*