//Ayrisz Emeraad//
* A lány úgy pattan fel az ágyról a macska láttán, hogy kis híján megfejeli az óvatlan sötételfet. A férfi az igazságot megvallva nem ilyen ébredésre vágyott, s úgy tűnik a reggeli kényeztetést ma nem ő, hanem egy másik kandúr fogja élvezni. Csipás, kissé még karikás szemeit most elképedve nagyra nyitja, csodálkozva bambul a szőrös kis állattól megzizzent lánykára. Csak úgy csűri-csavarja az állatot, aztán babusgatja, mint anya a gügyörésző gyermekét, a macska meg persze elégedetten, dorombolva asszisztál mindehhez, újabb és újabb vakargatást, simogatást, borzolgatást kicsikarva a nőből.*
- Elnézést Úrnőm, kegyelmet kérek!
* Emeli fel bűnbánóan, nyakát kissé behúzva kezeit a dorgálás hallatán. Ő nem akart mást, csupán elhesegetni a szemtelen állatot, mielőtt az felriasztja álmából helyette a lányt. Ő szándékozott némi reggeli kényeztetés, esetleg hempergés reményében csókokkal, simogatással, nyájasan felébreszteni Ayriszt, ám a kis dög megelőzte, így biztosan lőttek a mókának.
Meg különben is, az állatoknak nem ágyban a helyük. A jól megtermett macskát csak az elszaporodott egerek miatt fogadta be, habár néhány példány már csaknem akkora mint a macska maga.
- De, biztos édes... Viszont ha így folytatod csak elkényezteted és ellustul, akkor meg mi lesz az egerekkel?
* Kérdi kissé morcosan a vigyorgó a lányt, ám látva arcán azt a széles, őszinte mosolyt, nem akarja elrontani partnere örömét. Hisz fiatal még, s egy életvidám lány, természetes, hogy a korabeli nemes kisasszonyok odavannak az ilyen dögönyöznivaló szőrös dolgokért. Erre a gondolatra persze kaján, huncut vigyor ül ki a férfi szürke arcára, véletlenül sem gondolt semmi rosszra...
- Azt hiszem kedvel téged! Jobban mint engem, az biztos, bár úgy tűnik ezzel te is így vagy...
*Színlel csalódott hangon féltékenységet Ayrisznek, s egy kurta mozdulattal ő is megvakargatja a kandúr feje búbját. Ezután kezével megpofozgatja szürke arcát, majd reménytelenül megpróbálja kibogozni kócos haját; ideje lenne felkelni most már. Egy-két fontos dolgot el kell ma intéznie, ám sajgó, lyukas válla nem éppen könnyítik meg dolgát. A kötést egy aprócska foltban halovány vörös vér áztatta át, még napokba fog telni mire a seb behegesedik, de amíg kezét legalább fogásra tudja használni, nincs különösebb gond.
Most kíváncsian figyeli az öltözködő leányzót, közben kiropogtatja nyakát, hátát, s az jár a fejében, hogy mennyire más ez a szituáció, mint a hasonló, szokványos reggelek. Ha nem egyedül kerül ágyba, reggel általában hamar, síri csendben távozik, figyelve arra, hogy még véletlenül se ébressze fel előző napi "szerzeményét". Jobb napjain még egy "Istennő vagy!", esetleg "Van még mit tanulni!" feliratú pergamen darabkát is hagy a hölgyek számára maga után, ám a mostani helyzet kissé szokatlan neki: nem rohan sehová, sőt, bágyadtan, de somolyogva szemléli az öltözködő nőt. Ráadásul az éjszaka folyamán nem történt az ég világon semmi! Biztos a sérülés miatt, gondolhatja magában.
- Hát, egy finom reggeli most jól esne. Itthon szerintem csak száraz kenyér van, bár borral kifejezetten jól csúszik. Meg egy zuhany sem ártana, ahogy érzem... Utána viszont el kéne majd intéznem ezt-azt...
* Szippant egy nagyot vállához emelt fejjel, kissé megemelt karral, ahogy még mindig hátát ropogtatva összeszedi eldobott nadrágját, egy tiszta inget a fal mellől, s felöltözve visszaül az ágy végébe. A mellé csúszó leányzónak hagyja, hogy néhány rakoncátlan tincsét elsimítsa arca elől, majd két kezével megkapja karcsú derekát- alsó ujjaival már-már a lány fenekét érintve- s karjába nyilalló fájdalomtól felszisszenve az ölébe veszi a nőt, úgy, hogy az nyújtott lábbal, vele szemben üljön combjain. Féloldalas mosollyal a száján, kezével a lány derekát fogva mélyen a csillogó barna szemekbe néz.*
- Azt hittem reggelre már látni sem akarsz majd. Mi van, ha csak arra játszottam, hogy beengedj az otthonodba és aztán könyörtelenül kifoszthassalak?