*Egy vaskos alak sétálgat a poros utcán. Bambán néz maga elé, semmi kedve nézelődni efféle helyeken, úgysem látna itt semmi érdekeset. Azaz pont, hogy látna, csak nem olyasféléket, amiket szeretne is látni. Nyomorékok, éhezők, koszosak, mindenből van itt mindenféle, ezek bármely kombinációjában. Őrjáratból nincs túl sok, legalábbis nem látott sokat, a városőrök pedig akkor is inkább őt figyelték, semmint a sikátorokban folyó sötét ügyleteket. Kevés ork van a világon, érti ő, hogy nagy szám egy zöldbőrű, de az, hogy azok minden lépésében valami rosszat sejtsenek, már kissé túlzás. Szerencsére orkunk nem foglalkozik ilyen dolgokkal, morgolódik magában kicsit, aztán lenyugszik. ~Ők is a dolgukat végzik.~ -gondolja ilyenkor.
Uldaar fia tehát átvág a szegények honán, léptei előtt pedig aggodalmaskodó anyák vonszolják be játszadozó gyermeküket, ablaknyílásokból villannak rá furcsa tekintetek.
Az utca kong az ürességtől, csak a szellő fúj.
Mégsem.
Egy gyerkőc játszik valami gombolyaggal, olybá tűnik, semmiféle szülő nem féltette őt a nagy, csúnya, gonosz orktól, akik gyereket rabolnak el, hogy megegyék őket, és láthatóan a gyermek sem zavartatja magát. Bár, hogy is zavartathatná? A kisfiú úgy négy-ötévesforma lehet, és minden bizonnyal árva, elnézve a ruházatát és alkatát. Tovább nem is akarja nézni szegény kölyköt. Narancsszemei inkább az út túlsó felére tapadnak.
Aztán valami eltalálja az arcát.
Valami puha, selymes, amiből megannyi porszemcse szál fel, és ami tompa puffanással ér földet, a gyermek legnagyobb kacaja közepette. A gombolyag volt a gyilkos fegyver, amivel a kis ebugatta játékosan ledobta az orkot.
Aztán ajtók hangját lehet hallani, ahogy kinyílnak-kicsapódnak, aztán lépteket, ahogy néhány védelmezőszellemű férfiú kilép rajta, hogy megvédjék a gyereket a nagy, csúnya, gonosz orktól.
Arathan, Uldaar fia felveszi a gombolyagot a földről, majd a gyerekhez lép, aki csak mosolyog. És az ork visszamosolyog rá. Megsimogatja kócos haját, majd a gombolyaggal játékos gyengédséggel kiegyenlíti a számlát; a gyermek is arcába kapja a puha kis gombócot.
És így ment a játék perceken át, az ámuldozó szegények szeme láttára, akik mind-mind lassacskán kiszivárogtak az utcára, és élték tovább mindennapi életüket.
Arathan zsebéből előkerült az erszény, és azoknak, akik nem féltek tőle, még adott is vagyonából: egy ifjú embernek, aki szóba elegyedett vele, megvitatták a világ gondjait, többek közt az élőholtakat, egy öregnek, aki dicsérte, hogy ő "milyen ritka jó ork", és a kisgyermeknek, akivel jó ideig csak játszott és játszott.
Aztán Arathan, Uldaar fia továbbállt.*