//Nagyra törTünk//
*Végre csak sikerül kicsikarnia egy mesét, így elégedett mosollyal folytatja ádáz harcát az ébren maradásért.
Dren nagyon félreismerte a kis koboldot, ha komolyan attól tart a lány szülőt keres. Semmiféle felnőtt szigort nem lenne képes elviselni, épp ezért szökött meg az árvaházból, és menekül a Lovag elől is. Másrészről eddig is képes volt gondoskodni önmagáról, és barátnőjéről, neki aztán nem kell tutujgatás!
A kérdésre még halkan nemet mormol, nem járt azon az udvaron eddig. Majd a dalnok alakja már félálomban, lehunyt pillái előtt elevenedik meg. Az ébrenlét, és alvás ezen vékony, áttetsző mezsgyéjén, még hallva Mestere szavait a történet máris elevenedik, és önálló életre kél. Vina a fogadó előtt ácsorogva hallgatja a dalnok játékát, egészen belemerülve a dallamokba, egy kérdést akar feltenni. Fontos, jelentős kérdést. De túl szép a zene, hogy félbeszakítsa. Így csak toporog várakozón. Majd egy kéz érinti vállát, és megpördülve szembe találja magát Gigivel. Tündéri bájos félelf kislány, hatalmas kék szemekkel, szöszke fürtökkel, kicsit alacsonyabb a koboldnál, vékonyabb és gyengébb is. Na meg, kifejezetten jó gyerek, egyedül életképtelen. Most örömmel veti magát Vina nyakába, és nevetve öleli magához, hadarva, hablatyol valami bácsikáról, nagy gazdaságról, és utazásról, lovakról, meg csirkékről.
Eltolva magától Gigit ráncolja Vina homlokát, hogy értelmet találjon a sok sületlenségben.*
-Szóval megtaláltad.
*Bólint, és mosolyog, együtt örülve kispajtásával, aki végül csak rokonra lelt, igaz ezzel útjaik elválnak.*
-Én pedig találtam hazát, és egy másik koboldot.
*Újságolja kissé szomorúan, hiányozni fog azért neki Gigi, dacára a csöppség esetlenségének. Ki most épp igazán felnőttesen bizonygatja, hogy majd keresni fogják egymást, és meghívja Vinát vendégségbe. Sőt! Bekukkant hozzá még indulás előtt.*
-Az jó lesz.
*Bólint rá a kis kobold boldogan, fordulva vissza a bárd felé, magában már azon tanakodva, mit is adhatna otthonról búcsú ajándékba Giginek.
*Másnap reggel halovány fénybe vonja a szegénynegyedi ház szobáját az újult erőre kapó nap. A havazás elállt, és a kora délelőtti fény szikrázva játszik buta kis táncot a fehér havon. Odabenn pedig egy csepp leányka húzza be pucér lábfejeit a dohos szagú takaró alá. Szemei még zárva, de már kelletlenül fintorogva fejezi ki nem tetszését, két halk nyögés, egy másik oldalra fordulás, majd pattannak ki a kék íriszek, és tanácstalanul tekintenek körbe fektében.
~Ez nem a fogadó.~
*Ül fel ijedten, és néz alaposan körbe a szegényes berendezésen. Majd nagy sóhajjal nyugszik meg, és vidáman kiállt egy ismerős nevet.*
-Vina? Merre vagy?
*Pattan ki az ágyból, hideg a padló. Tétován toporogva ácsorog egy helyben, a koboldot keresve.*