//Visszatérő//
*Megtalálja a lejáratot, szerencsére ugyanott van, mint volt. Őszintén szólva amióta a szegénynegyedbe léptek, olyan érzése van, mintha Isvu minden lépésükről jó előre tudna. Nem, nem azóta, hogy beléptek a szegénynegyedbe. Mindig is tudott mindenről, már azelőtt, hogy a terv megszületett az elméjében, a nő mindenről pontosan tudott. Ennyi ideje volt felkészülni a fogadásukra. Nem, ez butaság... Honnan tudta volna? Mégis, ha nem is hallotta, amit beszéltek, és nem is olvasta ki a fejükből, akkor is Lorewnek szilárd meggyőződése, hogy ebben a pillanatban is figyeli őket. Kedve lenne szépen óvatosan lerakni a földre a számszeríjat, hátralépni hármat, letérdelni, és arccal előreborulni a földre. Eztán már csak imádkoznia kell, hogy... hogy mi is történjen? Ha minden hülyeségét csak beképzeli magának, akkor órákon át ott fekhet, akár egészen addig, amíg a méreg kivégzi, Isvu meg maximum a hullát fogja majd megtalálni. Persze abból is értheti a célzást, de...
Lepillant a lépcsőkre. Meredek, és a végtelenbe nyúlik, mint legutóbb. Semmi különbséget nem érzékel, bár jó eséllyel ha felfele tartana a lépcsősor, azt sem esne le neki egyhamar, annyira ideges. Mit kéne csinálni? Fényt gyújtani? Némi mágiával könnyen megoldható. Bölcs döntés? Nem, céltáblává varázsolja magát. Attól, mert ő fénylik, még nem biztos, hogy látják Isvut, de őt biztosan látja mindenki. Ha teljes sötétségbe mennek, nos... nyilván nem lesznek egyenlőek az esélyek, de egy más helyzet sem jut eszébe, ahol egyenlők lennének, szóval... ez sem rosszabb, mint a többi. Majd igyekeznek nem kitörni a nyakukat. Int a tündérnek, hogy így mennek tovább. Neki annyira nagy félnivalója nincs, Lorew megy elöl, ha valami csapda van, abba ő fog elsőként belesétálni. Szóval a látás hiánya miatt a lány nincs nagyobb veszélyben, mint a korábbi körülmények miatt.*