*Hallja a közeledő lépteket, amik halkabban szólnak, mintha Camilla közeledne, de mégis nehezebb lényt sejtet, mintha csak Nia pehelysúlya tapodná a szuvas deszkákat, így könnyű kitalálni, hogy Ellira tart feltehetően a hím szobája felé. Épp ideje, bár nem tudja, pontosan mennyi ideig is tart elkészíteni egy gyógyfőzetet, de ez elég kellett, hogy legyen. Amikor nyílik az ajtó, alkarját kicsit megemeli, hogy fél szemmel a belépőre pillanthasson, megbizonyosodva arról, hogy hallása még nem hagyja cserben. Igaz, hogy öregszik, de szerencsére nem olyan vészesen.
A bocsánatkérésre nem reagál, ahogy fennhangon arra sem, hogy Nia mosogat. Csak remélni tudja, hogy semmi törékeny nem akad a kislány kezei közé, mert ha eltöri, Camilla robbanni fog. Még a héten nyélbe kell ütnie a tervét az asszonysággal, kezd határozottan elviselhetetlen lenni a jelenléte. Még ma este megy, hogy elintézze a szükséges dolgokat, már épp elég idő eltelt, a szomszédok is megszokták a jelenlétét.
A matrac széle kicsit lesüpped, Volaryon innen érzékeli, hogy valami teher került oda. Egészen meglepi, hogy Ellira önszántából kerül hozzá ennyire közel. Vajon történt valami, ami miatt a nő már nem ódzkodik tőle úgy? Magában gyorsan végigpörgeti az eseményeket, hogy ez egy személyes hibának köszönhető-e, esetleg a másikra ekkora hatással van férfiak megjelenése. Bármennyire is legyezgetné természetes hiúságát a második lehetőség, túl sok külső körülmény van, ami ellene szól a testi vonzalomnak. Példának okáért mindjárt a státuszuk.*
-Köszönöm.
*Felül, egyik kezével megtámaszkodik Ellira mögött, aminek hála felsőteste épp csak nem simul a nőhöz, miközben átveszi a poharat, és erőt véve magán kiissza a tartalmát. Természetesen megfordul a fejében, hogy méreg, de nem látja értelmét, hogy ezen hosszasan vacilláljon. Ha majd egyszer eljön az ideje, hát eljön, ha meg nem, akkor csak feleslegesen aggódik.*
-Nem tudom, hogy bírjátok elviselni azt az átkozott tűzgömböt az égen...
*Morogja, gyilkos pillantást vetve az elfüggönyözött ablak felé. Vajon képes lenne egyszer megszokni a napfényt? Ha elég sok időt töltene kinn, akkor lehet, de egyelőre nem akar ilyenekkel szenvedni. Épp elég önkínzás, hogy a munkákat nappal kell elvégeznie.
A poharat az ágy mellé teszi, majd egy duzzogó fiú lelkesedésével fordít hátat a nőnek, hogy az szabadon garázdálkodhasson a sérüléseivel. Persze először még a régi kötést kell leszednie...*