//Az igazság ára//
//Zárt//
//Nimral, Rlilla//
*Minden különösebb nehézség vagy ellenkezés nélkül jutnak el a kis szalonba, leszámítva a Rlillát ért látszólagos rovartámadást, aminek Lohris látszólag semmi jelentőséget sem tulajdonít. Jókedve töretlen, egyfolytában mosolyog, és egyszer sem mulasztja el akár egy apró gesztussal is kifejezni rokonszenvét az új vendégek iránt, emellett a bort sem centizi ki, tölt nekik jócskán. Ezután huppan le a társaság mellé, s huncut mosollyal, kisujjával a hölgy felé mutatva viszonozza a kacsintást.*
- A kedves hölgyekre! *Emeli ő is a poharát, persze elsősorban Nimral és Rlilla felé intézve a gesztust, de Pacsirtát sem hagyja ki a sorból. A Rigónak nevezett férfi ugyanígy tesz, de közben le sem veszi a szemét az új vendégekről, úgy méregeti őket, mintha valamin mélyen töprengene, szinte már kellemetlen a helyzet.*
- Biztosíthatom, hogy ez csupán a művésznevünk. *Mondja, s amint megszólal, le se tudná tagadni, hogy akad benne tehetség, ugyanis hangja olyan dallamos, mintha most is énekelne.* Pacsirta és én régóta járjuk a világot, vándorénekesként keressük a kenyerünket. Ha pedig erre nincs lehetőség, akkor apróbb munkákba fogunk.
- Így van. *Helyesel a nő, aki kifejezetten visszafogott, csendes.* Örülök, hogy találkoztunk. *Csak ennyit mond, és máris belefeledkezik a pohárba, hát isznak. Amikor Lohris úgy érzi, eleget kortyolt, az asztalra helyezi a poharat, és elégedetten a karfára csap.*
- Nos, ideje volna fellebbenteni a fátylat, hogy miért vagyunk itt, nem igaz? *Kérdezi vidáman, de lelkesedése valahogy sehogy sem tud a két madárkára átragadni. Vállat von.* Tudom, hogy nem szép dolog, de az őszinteség emberének tartom magam: a hölgyek segítségére van szükségem.
*Ezután fájdalmas képet vág, és bizalmasan hajol közelebb, hogy lehalkíthassa a hangját.*
- Nemrégiben egy közös kis küldetésen vettünk részt egy régi barátommal, de összeveszés lett belőle. Nem igaz? *Biccent Rigóék felé, akiken a felháborodás szikrája látszik.* A baj az, hogy a nyereségünkből semmit, de semmit nem láttunk viszont, pedig mi is érdemelnénk belőle. És mindez egy ostoba viszály miatt! *Nagyot sóhajt, és egy darabig a többi társalkodó felé pillant, de csak keresi a szavakat.* A kellemetlen ebben az egészben az, hogy semmilyen szinten nem tudom felvenni a barátommal a kapcsolatot, esze ágában sem lenne leülni velem egy beszélgetésre, de az üzlettársaimat is nagy ívben kerüli. De maguk talán segíthetnek!
*A férfi lelkesen néz rájuk, de szemében már nem látszik semmi abból a fene nagy jókedvéből, amit eddig alig bírt beszuszakolni a terembe.*
- Nézzék, nem kérnék sokat, tudom, merre szokott lófrálni délutánonként, megtennék, hogy elvisznek neki egy ajándékot, meghívnák egy italra, és szólnának pár jó szót az érdekemben, ha úgy látják, van rá lehetőség? Rendes, magányos fickó a lelke mélyén, de Rigó és Pacsirta segít maguknak, nem lesznek messze, ha bármi baj keveredne. *Kinyúl, és ha a lány hagyja, megragadja Rlilla kezét.* Kérem! Szívesen fizetek érte, előlegről is szó lehet, ez egy régi barátság, főleg, ha a munkával szövődik egybe. Sok embernek okozunk kellemetlenséget azzal, hogy nem tudunk zöldágra vergődni. Én úgy érzem, kész vagyok nyitni felé, de esélyt, azt nem kapok… *Sajnálkozik, majd egy jó nagyot kortyol a borból most, hogy sikerült kiöntenie a lelkét.*
- Nos? Mit mondanak?