*Napok óta ténfereg ebben a mocskos negyedben, de minden jel szerint hiába. Mindig jó volt abban, ha valakit elő kellett keríteni, de most nem csak a város idegen számára, hanem kétség kívül valami alakváltó fattyú után kell rohangálnia. El sem vállalta volna ezt a nevetséges melót, ami egy még számára sosem látott lény vérdíjáról szól, de levén, hogy igen csekély lehetőségek közül válogathat, rábólintott. Végül is mit veszíthet.. Max néhány napot az életéből, mert többet már biztos nem áldoz rá erre a lehetetlen küldetésre.
A penészes rozzant házak, mocskos utcák látványához és orrfacsaró bűzéhez már rég hozzászokott, így hacsak nem köt belé, vagy akaszkodik rá valami nyomorult kéregető, nem is foglalkozik velük jobban, mint amennyire muszáj. Mert hát sajnos valamennyire muszáj. Egy ilyen környéken minden pillanatban nyitott szemmel kell járni, főleg ha van annál a valakinél valami, ami bárminemű értéket képvisel. Egy csinosabb ruha, karkötő, de akár egy jobbféle lábbelire is leplezetlen irigységgel néznek az itt élők. Még szerencse, hogy egy fegyverövön integető kard fenyegető jelenléte elriasztja a legtöbbet a fölösleges próbálkozásoktól.
Egy bosszús sóhajjal vesz visszább a szapora lépteiből, s vált át ráérős sétára, ahogy belebámul egy pillanatra a lemenő nap elhaló fényébe. A sötétbe még kevesebb esélye lesz megtalálni azt a nyavalyás eredárt vagy mit, hacsak tök véletlenül bele nem fut egy sarkon. Amire valljuk be, nincs sok esély.. Arról nem is beszélve, hogy az éjjel ezek a éhező haramiák is sokkal bátrabbak lesznek, neki pedig még véletlenül sem hiányzik most egy értelmetlen sérülés. Még így is alig tudja megteremteni a napi betevőt.
Befordulva az egyik sarkon a negyed széle felé veszi az irányt. Pár perccel később egy diadalmasan trécselő társaság hangja csapja meg a fülét, ami meglehetősen ritka jelenség egy ilyen helyen. Kis hezitálás után úgy dönt, megnézi mi az örömünnep oka. Ki tudja.. talán neki is csurran cseppen némi haszna belőle. Az egyik roskatag ház takarásában aztán rátalál a két girhes alakra, akik nagyban vigyorogva épp a földön fekvő harmadik ruháját kutatják át szakavatott, gyors mozdulatokkal. Amint megpillantják a komótosan közeledő félelfet, az egyik fosztogató rávillant egy foghíjas mosolyt, majd megpörgeti a kezében lévő tőrt. A lány gondolkodás nélkül viszonozza a vigyort, megtorpan, majd félig előhúzza a kardhüvelyből a saját fegyverét. Akárki akárhogy nézi az övé bizony jóval hosszabb, és minden valószínűség szerint hatásosabb példány, ami a tőröst is láthatóan elgondolkodtatja. Végül mivel valószínűleg amúgy is végeztek már az eszméletlennel, a fél karjukat meg nincs kedvük kockáztatni a semmiért, egy dühös morranás kíséretében elkotródnak az ellenkező irányba. A kard így rövidesen vissza is kerül a helyére, a félelf pedig unott léptekkel megközelíti a földön fekvőt, hogy pár finomabb fajta oldalbarugdosást követően kiderítse magánál van e még valamennyire. Mivel a válasz igen csak nemleges, így egy gyors körbenézés után leguggol mellé megnézni, hogy él e még egyáltalán, no meg a ruházata alapján beazonosítani, hátha csak egy kalandvágyó nemesi ficsúr kóborolt e errefelé. Ilyen esetekben nem kis pénz üti a markát, ha hazajuttatja a bolondot. Aki persze élve többet érne..
Persze amint ráébred, hogy a kócos, sáros hollótincsek ismerős vonásokat rejtenek megdermed egy pillanatra. Aztán pedig egy kárörvendő, kaján vigyor terül szét az arcán.*
- Ejj ejj Kígyócska. Hát kifogott rajtad két girhes szarevő?
*Kérdi szórakozottan az aléltet, miközben alaposabban is szemügyre veszi. Nem lát rajta semmi komolyabb sérülést első nekifutásra, és a légzése is rendben van. Nagy baja tehát nem lehet. De hogy mégis mihez kezdjen vele az már egy jobb kérdés.. Felegyenesedik, majd bekukkant a legközelebbi viskóba, ahol néhány fénylő szemű patkányon kívül szerencsére más kizavarni valót nem talál. El is határozza, hogy bevonszolja oda a férfit addig amíg magához nem tér, mert odakint túlságosan is magához vonzza ezeket a keselyűnépeket. Nem túl hosszú a táv, de tekintve, hogy a másik sokkal nagyobb és nehezebb nála, még így is megküzd vele.*
- A francba veled, mindig ilyen dagadt voltál?!
*Pirít rá, miután végre sikerült bevonszolnia a szánalmas kis viskó fedezékébe. Csak ezután tűnik fel neki, hogy valami még maradt a földön utána. Odalépve felkapja a barna kis tasakot, amely jónéhány felettébb undorító küllemű babot rejt magában. Fintorogva vissza is önti a markából ezeket a valamiket a tasakba. Nem csoda, hogy ezt itt hagyták a fosztogatók.. Előbb eszi meg valaki a saját ujját, minthogy ezeket. Azért biztos ami biztos zsebre süllyeszti a kis zacsit, így legalább nem felejt majd el rákérdezni Celornnál, hogy mi a fészkes fene ez. Hátha sokat ér, és akkor el tud kunyerálni tőle pár darabot. Vagy ha már úgy is nála van, akár az összeset.
Vissza is tér a még mindig mozdulatlan férfi mellé, s a karját maga mellé fektetve, törökülésben levágja magát mellé.*
- Ch.. és nekem még azt hazudtad, hogy valami nagy harcos vagy. Erre tessék..
*Csóválja meg a fejét vigyorogva, majd az ajtó réséből a kinti gyér forgalmat kezdi figyelni. Reméli mihamarabb magához tér. Nagyon nincs kedve itt tölteni az éjszakát.*