//Második szál//
//Vegyes véresen, avagy nincs nyúlka-piszka//
*Hosszúra nyúlnak a beszélgetések, és nem szeretné egyik párost sem kizökkenteni. Lil és Aju egymás vérét szívják. Nem csodálja, hogy ennyire felkapta a vizet a lány, mikor meg akarták érinteni, de haragja is úgy párolog el, mint egy tál víz a nyári napsütésben. Különös teremtés, de hát mind azok, nem is meglepő, hogy különös, és néha érthetetlen szócsaták alakulnak ki. Jeso és Aju filozofálnak a lélek mibenlétéről, a démon táplálkozási szokásairól. Ez is tipikusan olyan téma, amihez nem lehet nem elvontan hozzáállni, hiszen a lelket sem ismeri senki, mint kiderült, még Aju sem, így viszont nehéz meggyőzni a másikat a saját véleményünkről. Aztán Jeso és Lil tér ki a vallás témára, amire még annyira se akar hozzászólni, mint a többihez. A vallás szerinte olyan dolog, amit nem illik firtatni, és habár ebben a szobában nincs illik-nem illik, kimarad, amíg csak lehet. Nagyot kortyol a gyümölcslevéből, és várja, hogy szóhoz jusson. Nem is kell sokáig némaságba burkolóznia, a beszédes szörnyeteg ismét felé fordul.*
-Én ezt csak kisugárzásnak hívom. *Rántja meg a vállát.* Határozott, karakán személyiség vagyok, aki kimondja, amit gondol, legyen az bármilyen kellemetlen, esetleg sértő mások számára. Amit te itt műveltél néhány perce, képtelen voltam szó nélkül hagyni, hiszen akkora baromságokat mondtál, jó, hogy ránk nem szakadt az ég. *Csóválja a fejét. Cseppet sem tűnik idegesnek, nyersen, szárazan közli a tényeket.* A racionalizmusom pedig abból fakad, hogy a tapasztalataimra építek. Mondhat nekem bárki bármit, elmesélheted, hogyan néz ki egy lélek, milyen az a világ, ahonnan jöttél, úgysem fogom tudni felfogni, és értelmezni, amíg saját magam meg nem tapasztalom. Addig pedig kár bármiről is vitatkozni. A félreértések nagy részét szerintem az szülte, hogy te egy teljesen más helyről jöttél, mások voltak a természet törvényei, és ami neked magától értetődő lenne, az itt, Lanawinon nem teljesen úgy történik, ahogy szeretnéd.
*valahogy mindenki ugyanazt csinálja. Aju mond valamit, a többiek pedig megpróbálják elmagyarázni neki, hogy nem teljesen úgy van, ahogy azt gondolja, nem látja át a teljes egészet, így viszont sosem fognak egyről a kettőre jutni. Ha a lány nem fogja fel, ki mit miért mond, akkor dekkolhatnak itt napestig, annyit fognak megtudni, hogy a démonok szűk látókörűek. Nem mintha most nem tudnák...*
-Aju, megint két olyan dolgot veszel egy kalap alá, amiről senki se állította, hogy úgy lenne. Igen, szerintem, és Jeso szerint is van különbség egy állati és egy emberi lélek között, mivel mi gondolkodunk, logikus megoldásokat keresünk, tanulunk és tapasztalunk. Az állatokat viszont csak az ösztönök hajtják. Te viszont nem állsz ennyivel felettünk. Ha a táplálkozásod meg is követeli, hogy emberek, tündérek, törpék, és hasonló lények lelkét fogyaszd el, nem leszel különb vagy felsőbbrendű nálunk. Ez alatt a pár óra alatt is kiderült, hogy nem vagy értelmesebb, nem vagy fejlettebb, így amit művelsz, abban az értelemben gyilkosságnak számít. Nem olyan, mint mikor mi megöljük azt a csirkét, aki meg sem született volna, ha nem tenyésztjük ki, vagyis azért él, hogy megegyük. Mi azért élünk, hogy alakítsuk a világot, megtapasztaljuk, milyen élvezni az életet. Te ezt elveszed tőlünk. Ha nem ennél, meghalnál, de dönthetnél úgy, hogy megölöd magad, és akkor nem kéne tíz, húsz, akár száz másik lénynek meghalnia, csak hogy téged eltartson. *Itt egy pillanatra megáll, hiszen olyan dolog jut az eszébe, amibe eddig bele sem gondol.* Sajnos nem ölhetünk meg, pedig ha a te szavaidat követnénk, az lenne a legtisztább. Mind gyilkosok vagyunk. Te is, hiába tagadod. Ha valaki ránk gyújtaná ezt a házat, azzal csak jót tenne a világnak, hiszen valószínűleg nem egy életet fogunk még elvenni. Legyen szó táplálkozásról, vagy csak elvekről, ugyanolyan vagy, mint mi. Sőt, talán pont azért, mert felsőbbrendűnek képzeled magad, sokkal megkeseredettebb és visszamaradottabb vagy nálunk. Nem vagy képes meglátni azt, ami az orrod előtt van.
*Nem tervezte hosszúra húzni a mondókáját, de ha csak kinyitja a száját, a szavak csak úgy áradnak ki belőle. Ami eszébe jut, azt ki is mondja, és csak nagy erőfeszítések árán képes megállj parancsolni magának.*
-És ha megszólal... *Mielőtt megint elhallgatna egy időre, megválaszolja a kérdést.* attól még nem lesz értelmes. A legtöbb állat két szót hajtogatna folyton: kaja, veszély. Ettől még nem lesz több. Ha azt kérdezted volna, mi változna, ha olyan értelmesek lennének, mint mi, arra csak annyit mondanék, egy más világ lenne. Biztos lennének köztük is okosabbak, kevésbé okosak, és értelmes keretek között megbeszélnénk, hogyan is tovább, hogy mindenkinek jó legyen.
*Megint rengeteget beszélt szinte egy levegővel, muszáj leöblítenie a torkát, különben megfullad. Aju Lilnek támad. Nem szó szerint, pusztán piszkálgatja, de Ark már ezt is élvezi. Alig várja, hogy felkeljen az alvó oroszlán, és felfalja a bajszát húzogató bolondot. És megint belekezdenek egy olyan szópárbajba, aminek se füle, se farka, így ő nem fog időt pazarolni rá. Körbetekint a helyiségben, és az egyik sarokban, a sötétben meglát egy ajtót. Nagyon reméli, hogy a mellékhelyiség van mögötte, mert lassan be fog pisilni, kimenni viszont nem akar a hidegbe. Feláll, és szerencséjére valóban, egy illemhelyet rejtett az ajtó. Gyorsan el is végzi a dolgát, és mire visszaér, a démon végez is a mondókájával. Örül, hogy nem kellett az egészet végighallgatnia.*
-Megint többet képzelsz magadról, mint kéne. *Huppan vissza a székébe.* Nem csak neked van több arcod. Azt mondtad, te megszálltad ezt a testet, mint egy élősködő, vagyis a test nélkül neked sincs arcod, nincs fizikai valód, különben nem fogadba be a test. Viszont ha úgy tetszik, itt mindenkinek több arca van, főleg Lilnek, aki szinte ugrál egyik jellemből a másikba.
*Nem akarja többször a másik szájába rágni, hogy nem különleges. Lehet démon, szellem, de felőle akár isten is, ha ilyen bugyuta és értetlen, akkor Idya számára egy darab kő marad, aki az ég humorának köszönhetően önálló elmét kapott.*
-Próbáltam. *Vonja meg a vállát.* Volt valaki, akin szinte mindent kipróbáltam, ami csak az eszembe jutott. Ha ne ivott volna a varázsitalból, nem csak az ép eszét vesztette volna el, de egy idő után meg is halt volna. Nem a vérveszteség, vagy a sebek súlyossága miatt, egyszerűen a látvány, a tudat túl sok lett volna egy halandónak. De hála az italnak, legalább kétszer annyi ideig játszadozhattam vele, mint amúgy terveztem, és ezért hálás is vagyok neki.
*Szép emlék. Az egyetlen olyan áldozata, kinél konkrétan nem kellett a gagyi könyörgését, esdeklését hallgatnia. Szinte segített neki, hogyan legyen még hatékonyabb, és ez sokkal különlegesebbé, élvezetesebbé tette az egészet.*