*Tehát egyedül vonul lova mellett, sértődötten, egyúttal a gondolataiba merülve. Felbukkan a kérdés a fejében: „Ha ugyanezt tőled kérdezik, te mit válaszoltál volna?” Így vegyül a haragja mellé még egy kis önvád (noha komolyabb alap nélküli), és még csak most kezdte „pihenését”. Nem tudja kipiszkálni magát a gondolatai szurkából, és persze más sincs itt, hogy segítsen ebben. Akár csak hogy szóval tartsa. Akár csak, hogy itt van. Vagy akár csak, hogy gondolni lehessen rá. Erre még mindig ezeréves emlékeket kell előkaparni, ami még egy vizes fa a kialudt tűzre. Így hát esőfelhővel a feje fölött érkezik meg a Védelmezők főhadiszállására, itt, a szegénynegyed perifériáján. Leparkolja lovát az erre fenntartott helyre. Persze, hideg van, és zárt istállóhoz szokott lovának illene legalább meleg vizet kihozni, hogy ne fázzon meg a kinti mozdulatlanságban. Bemegy; csend, sötétség. Hullaszag nincs, még. Persze lehet még. Feléleszti a tüzet, ha van még, vizet húz fölé, és lesi, ahogy melegszik. Persze nem csak a lónak, ha már belefogott, magának is visz fel mosdóvizet. Mire mindennel végez, lefürdött, a tevékenység nagyjából semlegesítette a vírusszerű gondolatokat. aludni térne, mikor észreveszi, hogy szürkül. Már nem ő, az ég. Erre csak egy hangos ásítással reagál. Ha most beállítana Ryrin, hogy uccu, vegyük nyakunkba a világtérképet megmaradt zombik után, ráadásul az orkkal egy csapatban, térkép helyett csak egy dézsa kihűlt vizet kapna tőle az említett testrészre, útravalónak a jó időre. Ezután elképzeli a kettőst jégszoborként a lábnyomukba fagyva. Az a vasinges képes lenne tényleg elhozni azt a szörnyet! Hogy megelőzze a gondolatmenet továbbgördülését, képzelt hópárducokkal eteti fel a hibernált orkot. Bevackolja magát az ágyba, és megkezdi téli álmát. És hogy minél inkább azt hihesse, hogy ő egy hősi regény főhőse, a gyerekkoráról álmodik. Az orkokkal.*