*Még kissé kábának tűnik, de úgy látszik tényleg nincs komolyabb baja a férfinak. Bár amikor a felé nyúló, puhatolózó kéz kis híján kiböki a szemét, azért mégis csak ráförmed a szerencsétlenre.*
- Vak vagy, vagy mi bajod?
*Morogja, értetlenül miközben egy határozott mozdulattal elkapja az eltévedt mancsot, és csak akkor engedi szabadon, ha már biztonságos távolságban van a fejétől. Az első erőtlen megjegyzése hallatán, viszont már el is felejti az előbbi atrocitást, és széles farkasvigyor terül szét a sötétségbe burkolózó pofázmányán.*
- Hehh.. arra azért ne vegyél mérget.
*A kérdésre kapott szinte már költői felelet valamennyire aztán helyrerázza a félelf vonásait, s most egy fokkal komolyabbra veszi a figurát. Nem szívesen emlékszik vissza egykori otthonára, amelyet.. a szó legnemesebb értelmében, életében először, tényleg az otthonának tekintett. Most pedig újra azt teszi, amit még azelőtt.. céltalanul csavarog, és azért próbálja minél jobban kiélvezni ezt a vacak kis életét, ami legalább megadatott neki.*
- Milyen szép megfogalmazás.. De ez sem épp egy ártatlan hely. Bár, mivel most tértél magadhoz azután, hogy leütöttek és kifosztottak, gondolom már mondanom sem kell.
*Ereszt meg az előbbinél azért jóval szelídebb félmosolyt a másik felé, ami most kivételesen inkább az ironikus helyzet, és nem a káröröm miatt költözött az arcára. A szolgáló említésére viszont csak unottan vállat von, s csupán az azt követő megjegyzésre vonja fel kissé furcsálkodva a szemöldökét. Ebben a létsíkban? Vajon milyen létsíkok lehetnek még.. fene se tudja, mindenesetre megpróbál nem nagyon buta képet vágni.*
- Én sem hittem volna, hogy újra látlak. Főleg nem, hogy így.. kissé, khm.. lerobbanva. De nézd a jó oldalát, most legalább már nem tűnsz ki annyira az itteni csőcselék közül.
*Bólint egyet bátorítóan, csak hogy ezzel is megerősítse eme remek észrevételét. Annak pedig, hogy ő is örül ennek a váratlan találkozásnak az az arcára van írva, még ha nem is látszik tisztán az esti homály miatt. A préda kérdésére magától értetődően biccent.*
- Lenne most pár alak, akikkel szívesen összefutnék egy sötét sikátorban.. De jelenleg még az is kihívást jelent, hogy magamat ne veszítsem el ezekben a kesze-kusza utcácskákban.
*Tör ki belőle is most először egy kissé fáradt sóhaj ahogy eszébe jut a lehetetlen küldetése az alakváltóval. De aztán rá jellemző módon, gyorsan visszanyeri a pillanatnyi fásultság helyét a szokásos vad derű.*
- Én sem szélhámoskodok még itt túl rég óta. De érdekes hely.. Teli van valamiféle szárnyas gnómféle népséggel.. Egész mókásak.
*Legalábbis szerinte. Bár ezek a lények érezhetően elég komolyan veszik magukat, mert mindig megsértődnek, ha kiröhögi őket az utcán. Volt olyan ötlete is, hogy befog néhányat egy vándorcirkusz számára, de végül nem volt rá kereset. Errefelé túl általánosak, sokkal messzire meg nehézkes lenne elvonszolni őket.*
- Na de akkor mit is kerestél ebben a koszfészekben? Épp ide beszélted meg a találkozód a csicskásoddal?
*Tér vissza az eredeti kérdésére, mivel még mindig csak arra kapott választ, hogy amaz hogyan jutott magába a városba. De hogy épp ebben a negyedben mit csinált, az már egy érdekesebb kérdés.
A feltápászkodásra tett kísérletet látva csak nem tud elfojtani egy kárörvendő grimaszt, majd a felé nyújtott kezet is csak ignorálja.*
- Még mit nem. Alig vagy magadnál, és én már abba is félig belerokkantam, hogy idáig elvonszoltalak. Pihenj egy kicsit, amíg biztosan meg bírsz állni a lábadon, és utána majd visszakísérlek a szállásodra.
*Egyenesedik fel, bár aztán rájön, hogy talán nem is ilyen egyszerű a helyzet. Bizonytalanul néz le ismét a Kígyóra.*
- Legalábbis remélem van ilyened, mert ha minden vagyonoddal a zsebedben csoszogtál be ebbe a negyedbe, akkor.. akkor akár maradhatsz is, mert itt legalább ingyen van tető a fejed felett.
*Mert hogy egy lyukas petákot nem hagytak nála a azok a zsiványok az biztos. Csak azokat a büdös babokat..*