//Hazatérés//
*A háromtagúvá gyarapodott kis ménes a város határában bóklászik, legelészik. Kharasshi jobbnak vélte így, mint hogy megkösse őket. A kedves szomszédok már úgyis jól ismerik a jószágokat is, őt is. Valószínűleg épp eleget voltak az állásba kikötve míg a városi lovászokra bízva várták visszatértét.
Mikor a házhoz érnek, füttyent a Bitangnak, de semmi kétsége sincs, hogy a kancát meg a csikaját vissza se lehetne fogni, amint gazdájukat észreveszik. Ő maga nem kívánja megsavanyítani a viszontlátás örömét, így addig bemegy a házba. Egy darabig forgolódik Ydriss batyujával, mivel fogalma sincs, hová kéne raknia, végül leteszi az asztal egy szabad szegletére. Ledobja a köpenyét, világot gyújt, hiszen még mindig egészen korán sötétedik, s már alkonyodott, mikor a tisztásról elindultak. Hogy elfoglalja magát, nekiáll szöszmötölni vele, hogy elgyújtsa a kályhát odabent a szobában. A tüzelő talán még ugyanaz, mint amit három hónapja készített oda. Azóta nagyjából úgy lakik itt, mint egy hontalan, aki csak ideig-óráig húzza meg magát valahol. Köpenyébe burkolózva, szesztől tompán érték az éjszakák leginkább. Ezt jól mutatja a rengeteg széthagyott üres üveg és butélia, amik majd' minden szabad helyet elfoglaltak az amúgy is szűkös lakban.
Mikor Ydriss is belép, a hímnek eszébe jut, hogy vacsorát ígért nekik, így nekilát, hogy kerítsen valamit. A kenyér, amire emlékezett, már valószínűleg két napja is penészes volt, az alma aszott, barna gumóvá fonnyadt, a diót pedig széthordták az elkanászodó egerek.*
- Szerzek valami ehetőt *mondja, de fel se néz a nőstényre, csak magához veszi a köpenyét és már lép is el mellette. Szinte fellélegzik a nyomott hangulat, ahogy a hím távozóra fogja. Nem lesz egyszerű ez így, együtt. Minden szörnyen döcögősnek tűnik. Akár egy elrendelt frigyben a két ifjú házas első napja egymással és a mindkettejüknek teljességgel idegen házasélettel, ami egészen az örökre feketén tátongó távolságáig szól.
A laposka erszény tartalmából azért még futja néhány cipóra, egy kis füstölt húsra és egy palack borra. Ahelnek is hoz egy kis olcsó cupákot, amin elrágódhat. Az ajtó előtt megállva tétován kopogásra emeli a kezét. Maga sem tudja, miért. Aztán végül csak lenyomja a kilincset és belép. Elég soká elmaradt, jóval több, mint másfél óra hosszát, és szó mi szó, kivégezte a még a flaskája alján lötyögő pálinkát. De nem magyarázkodik, csupán lepakolja a vásárolt holmikat az asztalra.*