//Második szál//
// Alissäe, Ambroggio //
*Ha Alissäe elmondaná az indokait is e durcásan kapaszkodó tudásvágyra, Ambroggio azért biztos nem volna rest felvilágosítani róla, hogy nagy valószínűséggel mire számíthat, ha egy tharg betörne hozzá, hogy megerőszakolja. Így viszont marad csupán annyi, hogy elmosolyog a bajsza alatt a kis akarnok háborgásán. Látszik, hogy ezeddig körülötte forgott az általa ismert világ és benne minden a kívánsága szerint hajlott. Az önzés palotáját szeretetből építik fel, naiv jóakarattal habarcsolják. Belülről mindig rendíthetetlennek és előkelőnek tűnik. De kívülről már egészen más a látvány. A palotáján kívüli valóság lassan elkezd majd beszivárogni a Wyloora lány termeibe is. És nem fog neki tetszeni. Az ilyen dolgok nem szoktak tetszeni, de abból, ahogy Krultos kapitányról beszélt, az is látszik, hogy legbelül érti és érzi, hogy mi az, amit a szülei elmulasztottak.
Ambroggio sem enged, hiába a toppogás meg a durcás arc. Inkább a kölyökmacskák után néz, hiszen elég hosszúra nyúlt a séta az apró tappancsoknak.*
- Hogy mit? *kérdez vissza a homlokát ráncolva, aztán észbe kapva emeli meg az állát.* - Ó, majd elfelejtettem. Az Ön atyja nem igazán hódolt e szenvedélynek. Így bizonyára kegyed sem vadászik.
*A lovas tapasztalatra kitérve csak lemondóan csóválja meg a fejét.* - Attól tartok, az egy ilyen kihíváshoz kevéske lenne. De annyi baj legyen, a jó levegő és egy könnyed lovaglás is felfrissíti a testet. Amúgy se árt, ha megismeri a környéket.
*A történet folytatása közben csaknem végig szikrázó megvetés csikorgatja rajta a körmeit, de Ambroggiót az ilyen sosem szokta zavarni. A csípős kommentárra is csak mosolyog azzal az irritáló, habkönnyű magabiztosságával.*
- Pedig a történetnek még messze a vége. Épp csak most jött volna a... De mindegy *legyint szórakozottan.* - Kisasszonyoknak úgysem való az ilyesmi, és különben is megérkeztünk. *A Wegtoreni Kalmár bejáratánál szembe fordul a lánnyal és egy főhajtás mellett kezet csókol neki.* - Biztosan elfáradt, így hagyom visszavonulni. De remélem, hamarosan még láthatom. Majd üzenek *mondja, s egy cirádás parolával búcsúzik.* - Jó éjt, Alissäe kisasszony, apróságok *biccent a kölyökmacskák felé, vigyázva, nehogy hátráltában valamelyikre rálépjen.*
*Másnap érkezik is a parfümmel illatosított levélke, Ambroggio rózsamotívumos pecsétjével lezárva:
"Drága Alissäe kisasszony,
sajnálattal tudatom, hogy súlyos, halaszthatatlan ügyek szólítottak el a városból, de amint lehetséges, visszatérek és haladéktalanul felkeresem Önt.
Míg távol vagyok, forduljon bizalommal Krultos Kapitány Úrohoz és Caldorcor Báró Úrhoz. Tudván, hogy a közelükben van, nyugodt szívvel hagyom Önt a gondjaikra.
Őszinte híve,
Ambroggio Duarrte"
Természetes, hogy nyugodt szívvel testálja másra a kötelességet, főleg úgy, hogy sem a kapitányt sem a bárót nem olyan embernek nézi, aki kivételezne egy toppogató nemesi csitrivel, csak mert az elképzelései szerint neki jár. Megtehette volna, hogy mellékel némi aranyat a lány költségeire, de eszében sem volt ilyesmi. Ha Alissäe akar valamit, kénytelen lesz megdolgozni érte, és ez már úton a Kikötő felé is mosolyt csal az Intéző képére.*