//Valahol egy lepukkant kocsmában//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Meleg van odakint.
Bár a hőmérséklet még így sem közelíti meg a Wegtoren környéki forróságot, nagyjából olyan ez a fülledt idő, mint a tél nyugaton.
Kicsivel több, mint két hat telt el azóta, hogy a forró, homokpusztákat, és rezgő levegőjű oázisokat hátrahagyva a Wegtoreni Révből elindult a Kikötő felé, hogy aztán Artheniorba vegye az irányt. Most pedig végre itt van.
Arthenior, az elfogadás városa, a folyó hűvös kanyarulatában, ahol megfordul minden jöttment, aki csak megfordulhat. Emberek, elfek, törpök, tündérek, fattyak és orkok... néha néha egy-egy óriás és gnóm... és mélységiből is akad itt bőven. Színes forgatag - pont amilyennek mesélték. De csalódás.
Arac hallott az itteni felfordulásról, a sötét mágiáról, ami a környékre telepedett, és az élőholtak seregeiről - amit nyugaton közel sem vesznek elég komolyan. Egyesek ráadásul csak pletykának, szóbeszédnek tartják - talán csak ezért nem küldött senki erősítést az itteniek számára. De Arac nem volna olyan szerencsés, ha nem kockáztatna egyszerű pletykák kedvéért. No, meg amúgy sem járt még soha keleten, a nagy hegyvonulaton túl. Zsoldosként elég kecsegtetőnek érezte a helyzetet, hogy idejöjjön, aztán majd jól felbérelik, leöldököl egy-két aszott húscafatot, és zsebre vág egy halom aranyat, hogy élete végéig bőszen bujálkodjon és igyon valami lepukkant csehóban. Akár ebben is.
De nem jött be. Legalábbis eddig nem.
Valóban harckészültség van, és valóban történnek az események... de úgy tűnik ezért nem akarnak zsoldosokat bérelni. Túl sok a becsvágyó harcos, aki ostoba módon a halálba menetelne egy kis hírnévért, nem beszélve a kötelességtudó őrökről és nagy kardforgatókról, akik majd most megmutatják, hogy milyen faszagyerekek.
Így Aracnak nem maradt más feladata, mint vértben, karddal a hátán befarolni egy kocsmába, és elinni a maradék pénzét. Wegtoreni, félig bőr félig vas, ujjatlan mellényes öltözete és kreolra barnult bőre bárkinek azonnal nyilvánvalóvá teszi, hogy nem idevalósi. Mint ahogy napszítta, homok szőke, rövidre nyírt, kócos haja, és barna bőréből kivilágító, zöldes árnyalatú, acélszürke szemei pedig azt, hogy igazából nyugatra sem. Tökéletesen zavarba ejtő ez a küllem, mint ahogy a beszédének dialektusa is, amely se nem tükrözi az északi szava járást, és még a wegtorenit sem teljesen... az artheniorit aztán meg végképp nem. Így bár az ember azt azonnal levenné, hogy nem itt született és élt, azt mégsem tudná pontosan megmondani, hogy akkor mégis hol.
De Aracot ez a téma jelen pillanatban egyáltalán nem foglalkoztatja. Nem érdekel, hogy ki mit gondol róla, és az sem érdekli, hogy más honnan jött.
Sem a sarokban ülő, hatalmas ork, sem pedig a tőle jobbra, hangosan röhögő törpe és az ember haverja. De még az a szajha sem, aki nem rég betoppant, hogy igyon egy kis bort, közben kicsit sem leplezve, hogy igazából árulni jött magát.
De Aracnak most ehhez sincs sem kedve, ami pedig azt illeti pénze sem. Utolsó aranyait éppen most nyeli le egy kupa sörben, és talán még kifutja még egyre.*
- Elbaszott egy hely ez az egész. És elbaszott egy helyzet is. *mondja magának rekedtes hangján, miközben szórakozottan körbe lötyböli a sörét a kupában.*
- Eljöttem Artheniorba felfordulni...
- Mitől vagy ilyen szomorú, édesem? Felvidítsalak?
*Tessék, csak gondolni kellett rá egy pillanatra, és a sötét hajú, meglehetősen nagy domborulatokkal bíró, közfoglalkoztatású hölgyemény már ott is van, hogy ráüljön az asztalára, és poharát a kezében tartva kacér pillantásokat vessen felé. Ha mást nem, egy vigyort máris megér a dolog, legalább történik valami.*
- Felvidíthatnál, de csak egy kupa sört tudok adni cserébe. *válaszolja, mire a nő nyomban leszáll az asztalról.*
- Sajnálom kedves, de hiába olyan édes a pofikád, valamiből nekem is ennem kell.
*Beszólna a lánynak, hogy a kocsmáros nem biztos, hogy örülne, ha megtudná amiért itt van, és tartja a száját, ha az benne van egy kis búfelejtésben, de most ehhez sincs kedve. Megvonja a vállát, és beleiszik a sörébe.*
- Az édes pofikák se juttatnak túl messzire. *mondja aztán. A nő már éppen menne tovább, de meghallja a keserű ebszólást, és felnevet.*
- Pedig úgy látom, Te messziről jöttél.
- Egyenesen Wegtoren tüzes pusztaságaiból. *mondja úgy, mintha egy gyereknek mesélne valami fantasztikus történetet, és kicsit még hunyorog is hozzá.*
- Igazán? *fordul vissza felé a lány, és kissé nekidől az asztalnak, majd belekortyol a borába.*- Még sosem jártam Wegtorenben.
- Hogy is jártál volna, hiszen csak egy szajha vagy.
*Egy pillanatig feszült csend, aztán a lányból kirobban a nevetés, és Arac is kicsit felnevet. Alighanem nem az első gonosz tréfát űzik már az utcalánnyal, így fel sem veszi már a hasonló dolgokat.*
- Igen, csak egy szajha vagyok. *mondja aztán kihívó mosollyal.*- Aki egy megkeseredett senkit bámul, akinek még arra sincs pénze, hogy a kupába lógassa a farkát.
*Arac egy pillanatra nagyon csúnyán néz rá, de aztán csak egy halk kis hang kiadása közben elvigyorodik.*
- Egy felvágott nyelvű szajha.
- Egy senkiházi zsoldos.
- Nocsak! *néz a nőre elismerően.*- Miből gondolod, hogy az vagyok?
- Wegtorenből jöttél, Artheniorba, amely most köztudottan veszélyes hely, de még sincs elég pénzed, habár egy szép nagy kard lóg le a hátadról. Azért, mert aranyért harcolsz, amit itt nem kaphatsz meg, pedig ebben reménykedtél.
- Hm... egy okos szajha.
- Bizony ám. *somolyog a lány az orra alatt, majd felemeli a poharát és beleiszik.*
- Na és mond csak Te okos kis szajha...
- Fernne.
- Tessék?
- A nevem Fernne.
*Arac egy ideig csak fürkészi a lány arcát. A rózsaszín, ruganyos bőrt, a barna hajzuhatagot és a fekete, szinte mély kút hatású szemeket...*
- Arac. *mondja aztán, elnyomva egy félmosolyt. Már épp nyitná a száját, hogy tovább beszél, amikor hirtelen a fogadós lép melléjük, és a nőhöz fordul.*
- Fernne, már megmondtam neked, hogy csak akkor jöhetsz ide, ha nem dolgozol! *fog bele máris a férfi, mire Arac azonnal felpattan, hangos székcsikorgás közepette.*
- A hölgy velem van.
- Akkor mind a kettőtök távozhat.
- Fernne nem dolgozott, csak beszélgettünk...
- Semmi baj. *érinti meg a férfi mellkasát a nő, mélyen az acélos szemekbe nézve.*- Már amúgy is megittam a bort.
*Kissé ellágyul a harcos tekintete... aztán pedig elsötétül, ahogy a fogadósra néz.*
- Lehet, hogy csak egy szajha, akit ki lehet küldeni, de ha indokolatlanul...
- Attól míg, hogy a Te kípödre nem szomjazutt, másukat is próbált líprecsalni ez a némbör... *terem hirtelen mellettük az a tényleg bazi nagy ork, aki eddig csak a sarokban ücsörgött.*
- Te aztán végképp ne szólj ebbe bele, tretil takony. *jellemzi nagyon kedvesen a hatalmas, zöld hímet, majd már fordul is vissza a fogadóshoz, hogy meggyőzze Fernne jelenlegi bűntelenségéről, mire az említett nő felsikolt, és a következő pillanatban Arac már repül is át a kocsmán, s egy asztalt felborítva zuhan be a bútordarab és a fal közé.
Zúg a füle, és sajog az állkapcsa, s egy adag vért is kiköp a padlóra. Ám amennyire fáj mindene, és amennyire csillagokat lát, annyira dühödik fel és egy jó adag adrenalin löketnek köszönhetően már pattan is ki az asztal mögül, közben hátáról kihúzva a kardot.*
- Hogy a jó k... *és itt egy meglehetősen csúnya szóval illeti az ork szülőanyját, majd már lendületből rohamozásba is kezd, miközben Fernne ismét felsikolt, a fogadós pedig heves tiltakozások közepette vetődik el az útjából. Az ork már várja... Arac pedig a magasba lendíti a kardját... ami megakad egy, az övéhez hasonló alkarvédőben, hogy az ork pusztakézzel elkapja a pengéjét a keresztvas felett, kitépje a kezéből, és a földre hajítsa.*
- Mi a szar vagy Te?
*Suhan egy hatalmas, zöld, karmos kar, és Aracnak éppen, hogy sikerül kitérnie előle. Az oldalához nyúl, és lecsatolja a fokost, majd már üt is vele az ork felé... de a fegyver nem elég, hogy nem találja el elég mélyen a hímet, még be is szorul a furcsa, fa és fém kombinációjú vértjébe.*
- A franc...! *esik hanyatt a zsoldos, de mielőtt agyon taposhatnák, sikerül felpattannia, s szerencséjére épp a feje mellett suhan el a saját harci fokosa, hogy az előtte lévő asztalba álljon. Arac nyomban odaugrik, de ekkor már hallja maga mögött a begyorsuló, óriási csizmákat. A fegyver beszorult.
De a sörös kupa épp jó arra, hogy fejbe dobja vele az orkot, és még jobban feldühítse. Ez meg is történik, a férfi pedig közben átugrik az asztalon, és a másik irányból próbálja kiszedni a fegyvert... miközben megérkezik az ork, és asztallal együtt máris a fal felé kezdi tolni őt.*
- Azonnal hagyjátok abba! *hallatszik valahonnan a fogadós hangja. Arac szívesen abbahagyná... mivel pillanatokon belül ki fog lapulni. De ekkor lazul a fegyver, és... megvan!
Máris emeli a fokost, lendít és... vér egy kis üvöltéssel.
Két karmos ujj repül a földre, és egy egyre erőszakosabb hörgés dörren a háta mögül, ahogy a megállt asztaltól elnyargaló férfi a kardja után rohan.*
- Elpusztítlak Te rohadt embör! *indul meg utána a hím, és már le is csatolja oldaláról a tényleg megdöbbentően óriási pallost. Arac megáll vele szemben, végre kardjával és fokosával a kezében... de nagyon nem tetszik neki a látvány. Főleg, amikor az ork megindul, mint egy megrémült drahun. Elkezd törni zúzni, mire Arac megpróbál kitérni az útjából. Egyre kevesebb és kevesebb eséllyel.*
- Nem szeretnéd... inkább... ezt... megbeszélni? *kiáltja, miközben újabb és újabb csapások elől próbál kitérni. Ilyen erő ellen nem sokat ér az ő karja... ha egyszer eléri a pallos, hiába emelné fel a saját kardját, azzal együtt hasítaná ketté az ork.*
- Igyunk meg... egy sört...
- De nem itt! *hallatszik valahonnan a kocsmáros bekiáltása, amin Aracnak kedve támad röhögni, ha nem éppen olyan helyzetben volna, hogy a sarokba szorul.
Az ork meg persze jön tovább. Bőszülten tornyosul a férfi feje felé, Arac meg hirtelen azt se tudja mihez nyúljon... amikor egyszerre fémes koppanás hallatszik. Az ork megáll, és döbbenten fordul meg, hogy a háta mögött, az asztalon álló Fernnével nézzen farkas szemet, akinek egy egész pajzs van a kezében, melyet valószínűleg a falról szedhetett le. Látszik, hogy a hím mondani akarna valamit, de Arac ezt a lehetőséget kihasználva felpattan, és kardja markolatával tiszta erőből halántékon vágja az orkot, mire az végre hang nélkül összecsuklik, és eszméletét veszti. De valószínűleg nem túl hosszú időre.*
- Hát öhm... *néz végig a kocsma felborogatott asztalain, a kezében pajzzsal álló szajhán, a fejét fogó és csóváló fogadóson, meg azon a pár vendégen akik fogadásokat kötve jól elszórakoztak a kis csatájukon...*
- Fizetnék.