//Második szál//
//Egy régi arc//
*Igyekszik minél érdektelenebb arccal fürkészni a férfit, s elnyomni szívének heves dörömbölését. Hogyan maradhatna ilyen nyugodt, ha legszívesebben a karjai közé vetné magát? Végül Morfiusz flegma viselkedése kissé jobban hozzásegíti ahhoz, hogy tovább tudjon játszani, így lassan leveszi róla türkiz szemeit.*
- Egyelőre nem áll módomban mesélni arról, hogy mi is kettőnk ismeretségének története. Hisz maga akárki is lehet. Talán az életére pályázik annak a némbernek.
*Szegi fel fejét, ahogy kezeit is karba téve kerüli meg az asztalt. A neki szegezett kérdésekből tudja már jól, hogy Morfiusz nem felejtette el, de majdnem biztos abban, hogy ha kiderül, hogy a szőke lányka épp előtte ácsorog talán valóban az életébe kerülne. Fenéket. Tudja jól, hogy a férfi nem bántaná, de a lenéző tekintetet, a vádló szavakat, s egy kiadós veszekedést, majd a végén a faképnél hagyást nem úszná meg, így eszében sincs színt vallani. Nem mer, így játssza tovább az idegent, miközben mélyen belül épp eléggé gyötrődik.
Az asztalt megkerülve foglal végül ő maga is helyet a mutatott széken, majd köpenyét is leoldva magáról löki széke háttámlájára.*
- De nem tűnik olyan veszélyes fickónak, ezen felül nekem is lenne dolgom azzal a cafkával, máskülönben nem lennék itt, szóval miért is ne mesélnék.
*Kezeit az asztal lapjára pakolja, majd vékony ujjait fürkészve nyel aprót, hogy összeszedje gondolatait hol is kezdje.*
- Vándor vagyok, aminek végül az a bolond lány is állt. Mikor a táborunkba került riadt volt, sok sebbel, amik nem voltak súlyosak, és megtépázott ruhával. Azt hittük, hogy fosztogatók áldozatául esett nemes hölgyemény. Természetesen tévedtünk.
*Mosolyodik el kissé legyintve, majd szemeit lehunyva idézi fel magában eltűnésének napját, a legapróbb emlékeivel együtt. Csakis az ő hibája volt, hogy elkeveredett, hogy egy véletlen eltűnésből végül szökés lett. Hogy maga mögött hagyta Artheniort, Morfiuszt, a kis csapatát. A lány ügyetlen volt és gyáva, aminek ez lett az eredménye.*
- Ha tudnám hol van hidd el már a kezeim között lenne, de amint láthatod...
*Emeli is fel őket, mutatva, hogy még ő sincs tisztában a nő hollétével, pedig szívesen torkon kaparintaná. S, ha valóban külön álló személyek lennének már Aswea megnyert volna egy-két egészségtelen hátsón billentést.*
- Sajnálom az aranyaidat, de sajnos ennél többet nem segíthetek. Miután hozzánk került egy ideig együtt vándoroltunk. Alig voltunk öten vele együtt. Ő megtanított pár tolvaj fogásra, mi pedig a túlélésre. Állandóan két férfiról mesélt. Az egyiket nagyon kereste, talán a bátyja, egy másikat pedig sajnálkozott, hogy elhagyott. Nem sokat mesélt róluk, de látszott rajta, hogy mindkettő megviseli. Végül szóra nyitotta a száját, s elmesélte, hogy utazott régi bandájának pár tagjával, amikor elkeveredett. A kíváncsiság és a hely ismeretlensége meghozta gyümölcsét és eltűnt a kis csapattól. Útonállók kezei közé került, akiktől elmenekült végül, de sokáig az erdőben bujkált. Részben azért, hogy a fosztogatók ne leljenek rá, részben pedig, hogy a csapatába se ütközzön bele. Azt mondta megriadt attól, hogy csak bajt hozhat a klánjára, hogy ő a legelső, aki valamit elront és komoly bajba kerül ő is, vagy valaki miatta. Így jobbnak látta, ha eltűnik. Vagyis inkább nem kerül elő.
*Vonja meg a vállait, majd sóhajtva hunyja le a szemeit. Pár perc csendbe burkolózik, amíg előtörni kívánkozó könnyeit visszafogja. Most ismét rájött, hogy menyire ostoba volt, de akkor tényleg nagyon megriadt. Még nem volt elég harcedzett, s nagyobb dolgokat szeretett volna tenni a klánért, mint kísérgetések és a lovakra vigyázás. De mindenki tisztában volt azzal, hogy ő még nem az a tag, akire más az életét is rábízná. Aswea pedig megijedt, hogy az egy dolog, hogy nem nagy segítség a csapatának, de biztos volt benne, hogy előbb vagy utóbb az lesz, aki bajba sodorja őket. Azt pedig nem tudta volna feldolgozni. Így egyszerűbbnek tűnt meglépni a felelősség elöl. Vissza akart jönni ő már régen, főként Morfiusz miatt, de rettegett volna a többiek szemébe nézni mindezen gyávaság után.*
- Valami ilyesmit hablatyolt a gyávája. Bezzeg ahhoz elég mersze volt, hogy az erszényemet ellopva ismét lelépjen.
*Szólalt meg végül hosszas hallgatás után kissé rekedtes hangon, majd lassan fel is kel székéből, kalapját kézbe véve.*
- Ha látom igyekszem értesíteni téged. Már, ha megtalállak. De annyira nem vagyok a keresgetések híve, csak, ha komoly okom van rá.
*Teszi is vissza a kalapot, miközben már köpenyét is ujjai közé fogja. Képtelen bevallani, hogy ő áll előtte. Most nem tudná megtenni. Retteg attól a tekintettől, amit akkor kapna a férfitól, ha amaz megtudná, hogy bizony a keresett lány áll előtte. Így ha Morf nem engedi még el, mert többet akar tudni, akkor mesél, de továbbra is a szerepében marad.*