//Otthon, édes otthon//
*Míg gazdája annak előkészítésén fáradozik, hogy valami (remélhetőleg) finomat sikerüljön az asztalra, a kölyök a neki adományozott labdát nyúzza megint. Meglepően hamar hozzászokott az eddig ismeretlen érzéshez, hogy most már nem csak magáról, és aktuális állatairól kell gondoskodnia. Persze odahaza is mindig besegített a családjának, amikor nem csatangolt, s akkor is magára vállalt ilyen-olyan feladatokat, mikor a külső telephelyre kísérte oda csapatukat. De más az, ha úgy tartja rendben a házat, hogy az közös otthona valakivel, ha a főztjével férjurának szeretne kedveskedni. mennyivel szebb a nap, ha az ő elégedett mosolyát látja.
Merengéséből a felélénkülő Ahel téríti magához. A közeledő léptek, s nagyon is íncsiklandó és izgalmas illatok hamar elcsalják kedvenc játékától a barna bundás jószágot, hogy jókedvűen csaholva máris az ajtóban sertepertéljen, másik gazdáját várva. Mert bár bizalmatlansággal fogadta eleinte a mélységit, hiszen az elf lány, kit elsőként megismert testvéreitől való elkerülése óta, sokszor furcsán viselkedett a közelében. Mostanra azonban már a folyton morgó Kharasshira is kicsinyke falkájuk tagjaként tekint, és persze ő az, akit elismer, mint alfahím, és akivel a legkevésbé sem akarja összeakasztani a bajszot. Ettől függetlenül viszont épp oly nagy lelkesedéssel várja haza mindig, mint a rőt hajú lányt, boldogan csahol, és izgágán körbeugrálja, hízeleg neki, bármit megtesz, csak egy kis figyelmet és törődést kapjon. Amit általában meg is szerez, még ha eleinte burkoltan, leplezve, vagy morgolódással enyhítve a kedvességét.
Eleinte persze aggódott Ydriss, hogy meg fog-e békélni Kharasshi Ahellel, és fordítva, ám aggályai alaptalannak viszonyultak. El-elcsípte tekintetével, amint finom falatokat csempészett a mélységi a kis csahosnak, s persze árulkodó maga a tény is, hogy a kölyök még mindig a konyhában töltheti az éjszakákat. Ám akkor nyugodott meg igazán, s töltötte el egyfajta szerető boldogság, mikor tetten érte a párost, amint együtt, majdhogynem egymáshoz bújva húzták a lóbőrt a belső szobában. Persze a békés szundikálást inkább nem törte meg, kiosont a házból, s valamivel később, jóval zajosabban tért vissza, mintha csak akkor ért volna haza.*
- Ha nem volt, hát nem volt, lehet mást is belekeverni. Legrosszabb esetben kikísérletezek valami újdonságot. A gyomrunk csak túl fogja élni valahogy. *Az ételekre igazán panasz nem eshet. Láthatóan az egyszerű fogásokhoz van szokva a lány, de azokat könnyedén elkészíti, és nem csak ehetőre, de kifejezetten jóra sikerednek.
Már fordulna is urához, ámde ezen szándékát hamar megakasztja a készülő meglepetés.*
- Igazából én is hoztam valamit. *Kezd bele kissé hezitálva, mikor a tavaszt idéző zöld kendő már eltakarta szemeit. Igazából nem mai szerzemény az az apróság, de eddig még nem hozakodott elő vele. A megfelelő időre várt, legalábbis ezzel hitegette magát. De majd most. Most, hogy már megemlítette, nem hagyott magának esélyt a kihátrálásra. Végre ura felé fordulhat, karja már indulnak is bizonytalan kutakodva, hogy átöleljék a hímet, ám az ismerős, finom illat megtorpanásra készteti.*
- Csak nem? *Telepedik egyből széles, lelkes mosoly a lány ajkára. Gyümölcsök terén nem mondható válogatósnak, ám ezt az apró, piros bogyót kifejezetten szereti, így nem is nagyon kell küzdeni érte, hogy a kendő ne kerüljön le szemeiről, míg ki nem élvezte a kapott kis kóstoló annak minden zamatát ki nem élvezi. Ragyogó tekintettel nézegeti a finom kelmét, ujjait óvatos mozdulattal futtatja a szöveten, majd könnyed mozdulattal veszi nyakába, s dobja át egyik végét válla felett.*
- Ez mese szép! *Annyira nem is kell sarcolni azt a csókot, noha igaz, egy szem szamócát még próbált volna elcsenni a kosárból. Ámde az erdő kis vörös kincse helyett valami sokkal édesebbet, sokkal mámorítóbbat kap. Azonban maga sem akar fukarkodni a törődéssel, ha már így el lett halmozva, így ura sem marad figyelmesség nélkül a hitvesi ágyban.
Kimerülten, de apró, letörölhetetlen mosollyal piheg a hím karjaiban, kiélvezve a gyengéd cirógatás minden egyes pillanatát. Azonban a felvezető, a következő témához mégis a leghathatósabban töri meg az idilli béke pillanatát. Rögtön érezni rajta, hogy fezsülté válik, homlokát gondterhelten ráncolva könyököl fel, és pillant a hímre.*
- Igen, emlékszem rá. *Hogyan is feledhetné el azt a nőstényt, aki majdnem elvette tőle? Az a letörölhetetlennek hitt mosoly mégis egy röpke pillanat alatt semmisül meg, s hull el, pedig a folytatás csak azután érkezik. A lány szemei hatalmasra kerekednek a vallomás hallatán, arcából szinte minden vér kifut. ÉS a már jó ideje magát csendben meghúzó károgó hang rázendít diadalittas dalára.*
- Hogy mi… Te aljas, alávaló GAZAMBER! *A dühös hang hamar átcsap kiabálásba, miközben nem rest bemutatni, milyen fürge kis bestia. Az erdő nevelte, így a lendülő kéz mozdulata nem pofonban végződik, ökle sújt le újra és újra, mielőtt fürgén kiperdülne az ágyból.*
- És mégis mióta tudod? Találtál egy játszótársat? Most már ketten akarjátok átvágni az ostoba kis elf libát a palánkon? Hogy vajon mit tűr el, meddig lehet elmenni, mielőtt besokall? *Lehetett már látni haragosnak, dühösnek Ydrisst, ám a barna szemekben most olyan indulat lángol, amihez foghatót talán még senki nem látott a fiatal lány esetében. Egész teste remeg a dühtől.*
- Hát ezért volt ez a nagy kedveskedés? A hízelgés? Te alattomos kígyó! *Szemei valósággal szikrát szórnak, s hiába egy vékony, karcsú termet, most bárki elhinné róla azt a feltételezést, hogy dühében puszta kézzel tudna leteríteni, és apró cafatokra cincálni egy kifejlett tretil hímet is.*
- Ezt jól kifőztétek, hát edd is meg! KIFELÉ! *Nem rest hangját ismét kiereszteni, a kölyök odakint a konyhából már panaszosan szűköl. Hogy valójában a hím bérli a lakást, az most cseppet sem zavarja. Nem gondolkozik, nem tud, az értelem és a józan érvek mind tovaröppentek. Ahogy az első kezébe kerülő tárgy is, ami csattanva éri a falat, majd csörömpölve hull darabjaira. Bizony, a hím jobb, ha szedi gyorsan a sátorfáját, és a következő röpképtelen, mégis sebesen szárnyaló tárgy célpontja ő lesz. Még azért is jócskán hálás lehet, ha a ruháit össze tudja szedni, s nem kint kell valami rongyot kerítenie gyorsan, ami legalább minimális takarást adhat neki.*