//Helyszínelés: A jó, a rossz, és a halottak//
*Kísérőjét elveszejtve útja során, most kénytelen egyedül járni a poros utakat. Végignéz az utcaszéli embereken, futólag lesve rájuk csupán, hogy aztán tovább haladva újabb és újabb lényeket figyelhessenek meg szemei. Nincs kimondott célja, csak halad előre, még ha valójában tervekkel szőve tette is lábát a város köveire, elhagyva csendes zugát. Másoknak talán szokatlan lehet, neki azonban egyáltalán nem, hogy nem ismeri túlzottan a várost. Egyszerűen sosem érzett kedvet annak bejárására, egészen mostanáig. Mindeddig bevásároltak helyette, elhívatták a szabót, ha halaszthatatlan ügyben kellett megjelennie, vagy elmentek dolgát végezni, míg ő valami egészen mással foglalatoskodott odahaza, később olvasva el az eredményeket.
Atyja szavait hallja gondolataiban visszhangozni. Még elhunyta előtt szólt hozzá, magához hívatva könyvtárukból, feje lágyának benövéséről mormogva valamit. Megmondta, hogy el fog jönni ez az idő is, mikor már nem elégszik meg könyveinek lapjaival, mások feljegyzéseivel. Mikor már csak saját szemeinek akar hinni, azokkal akarja megtapasztalni az újat, vagy épp füleivel, bőrével, orrával, attól függően, mely érzékszervére is van éppen szükség.
Most orra az, mit ismerős szag csap meg. Megtorpanva szippant a levegőbe, melyben sár és vér szimata vegyül, lassan elárasztva a környéket. Lépteit szaporázva keresi forrását, remélve, hogy talál is még valamit. Egy testet, mely épp kileheli lelkét, akár állatét, akár emberét, még bomlásnak indulása előtt, vagy egy még élőt, kit fájdalmáról faggathat, próbálva megfejteni annak érzését.
Elgondolkozik azon, szerencsés-e, avagy sem. Valahol mindenképp annak tartja magát, ám kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy sérültjeihez más ért oda hamarabb. Néhány lépésről figyeli a hozzá nem értő cselekvéseit, felháborodva horkantva fel a kitépett nyíl láttán, miközben közelebb trappol a társasághoz.*
- Mégis mit csinálsz, menj innen! Ki sem húzhattad volna, amíg nincs itt olyasvalaki, ki azonnal el tudja látni! Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen helyen… *kezd el magyarázni, szükség esetén még megpróbálva taszítani is egyet az útban levő férfin, nem zavartatva magát, hogy a sebesült barna mellé guggolva, ujjait erőteljesen annak combjára szoríthassa.*
- Szerezz tüzet! *szólítja fel az odébb zavart férfit, ki remélhetőleg tényleg odébb ment, s odaengedte, nem pedig akadályozza segítségnyújtásában.
Ha tényleg hagyják, úgy szabad kezével a nő arcához ér, végigsimítva rajta, bőrén érezve hideg verítékét. Néhányat pofozgat arcán, előbb gyengén, ha kell erősebben, észnél tartása érdekében.*
- Beszélgessünk, rendben? Hogy sikerült így megsérülnöd? *kezd bele kisebb faggatózásba, még mindig csak akkor, ha nem tessékelik odébb.*
A hozzászólást Wylen (Moderátor) módosította, ekkor: 2016.01.18 12:31:36, a következő indokkal:
Kérésre.