//Visszatérő//
*Minden úgy összekavarodott. Időre van szüksége, hogy helyre tegye a sok szétszóródott darabkát a fejében. Mégis valami hihetetlen nyugalom lesz úrrá rajta, amikor meghallja, hogy Isvu minden lépésükről előre tudott. Akkor mégsem tévedett, és végre nincs több buta szerep, amit el kell játszani. Megnyugszik, és lejjebb engedi a számszeríjat. Nincs jelentősége annak, hogyan tartja, vagy hogy a ravaszon van-e az ujja. Vagy hogy milyen nagy köztük a távolság, vagy hogy Lorew hova néz. Így is, és úgy is előbb halna meg, minthogy útjára tudná indítani a nyílvesszőt. Valamiért ez a gondolat hihetetlen megnyugvással tölti el, elvégre most már nem kell azon aggódjon, vajon hibázott-e ezzel meg azzal a döntésével. Lényegtelen, hogy hibázott-e.*
- Bocsánat *nyögi, mert hát véletlenül sem akarta ő idiótának nézni Isvut, csak hát komoly erőfeszítésébe került, hogy bedőlhessen a színjátéknak. Végül csak sikerült...* Nem, köszönöm, de nem, most... most nem tudnék inni.
*Őszintén szólva nem zavarja, hogy akár mérgezett is lehet a tea, vagy ilyenek. Ő úgy tudja, hogy benne már így is dolgozik a méreg, és hamarosan az utolsókat fogja rúgni, egyszerűen csak... most tényleg nem lenne képes meginni akár csak egy korty teát is. Hiába lett úrrá a fejében lévő zűrzavaron, ez a nyugalom még mindig olyan... fojtogató. Isvu bármelyik pillanatban megölheti, az addig rendben van, és néhány másodpercig ennyi elég volt a megnyugváshoz, viszont hamar eszébe ötlött a következő kérdés, miszerint vajon mikor fogja megtenni? Meddig hagyja még szenvedni? Nem, most nem foglalkozhat ezzel, úgyse változtat semmin, ha ilyesmin töri a fejét. A további szavak is megnyugtatják valamennyire. Ha úgy lenne, már megtette volna... Nagyon bízott benne, hogy ennyivel letudhatja a dolgot. A következő pillanatban viszont megjelenik Nily is, akinek láthatóan egy csapat patkánnyal gyűlt meg a dolga. Lorew komolyan elhitte egy rövid időre, hogy egy komoly hátbatámadást előzhetett meg azzal, hogy magával hozta a lányt, de... Egy pillanatra megfagy benne a vér, azt hiszi, nekik szólnak a szavak. Hogy elmehetnek. Nem, a patkányok vonulnak tova helyettük, ezek szerint még azok a látszatra agyatlan lények is engedelmeskednek Isvunak. Őszintén szólva ez már nem is annyira meglepő. Vajon ezek a patkányok őt támadták volna meg hátulról, ha egyedül jön? Vagy nem is jelentek volna meg? Bárhogy is, jelenleg mindig a kezében van egy döntés, miszerint megpróbálja-e kilőni a nyílvesszőt, vagy nem. Ezt meg is akarja őrizni amíg csak lehet, jobban mondva amíg önként le nem mond róla. És erre meg is kapja a lehetőséget, amint Isvu ismerteti a végső kérdést. Ki haljon meg? Ez a világon a legegyszerűbb kérdés kéne legyen, de a körülmények tükrében mégis olyan bonyolulttá válik... Alapvetően ha a kérdés annyi lenne, hogy Isvu haljon meg, vagy Lorew, az teljesen egyértelmű döntés lenne a szerzetes számára. Csak hát most éppen itt van Nily is, akinek az életét elvileg nem dobhatja el csak úgy. Még véletlenül sem lőne rá Isvura, ebben az egyben biztos, függetlenül attól, hogy tényleg csak ennyiről van szó, esetleg ez valami próba, vagy tényleg reális esélye lenne megölni... semmiképpen. A legelőször eszébe ötlő lehetőség az, hogy egyszerűen maga elé lövi a nyilat a földbe, ezzel végérvényesen fegyvertelenné és kiszolgáltatottá téve magukat. Ezzel viszont egyszersmind alábecsülni a nőt, hiszen úgy tűnne, mintha... mintha a fegyver tényleges fenyegetést jelentene rá nézve, ezért nem adhatja Nily kezébe. Ha pedig ez csak egy próba, akkor a lány részét is elorozná belőle. Persze sok gondolkodási ideje sincsen, mert egyre jobban szédül, néha már a világ és elhomályosul, ki tudja, mikor ájul el végleg. Az még véletlenül sem jut eszébe, hogy esetleg Isvu keze lehet abban, hogy szépen lassan elveszíti az összeköttetését a környező világgal, mivel nem tudja, hogy a lány is hasonlókat él át. Meg ha tudná... valószínűleg ő is fél, nem csoda, ha az ájulás szélére került, elvégre veszélyben az élete.*
- Kizárt dolog *jegyzi meg, majd vesz egy mély levegőt* Olyan nincs, hogy én rád lőjek. Mindegy, hogy kinek az élete múlik rajta. Saját magamért értelmetlen volna. Nily pedig... Nos, neki tartozom egy bocsánatkéréssel. Helytelen volt, hogy beszéltem neki rólad. Azonban nem érzek bűntudatot, amiért idehoztam, egy apró cseppnyit sem, hiszen egészen pontosan elmondtam neki, mire számíthat, és vállalkozott a feladatra. És éppen ezért véletlenül sem érzem úgy, hogy nekem kéne megmentenem az életét. Lehet, hogy azért, mert a lelkem sötét, de én minden további nélkül feláldozom az életét a sajátommal együtt.
*Nily pedig valószínűleg pontosan tudta, hogy Lorew ezt fogja tenni, nem szívjóságból jött vele, hanem félezer aranyért, legalábbis a szerzetes így látja. Semmi kivetnivaló nincs abban, ha belelövi a nyilat a földbe, és Isvu kezébe helyezi mindkettőjük sorsát.*
- Viszont aggodalomra semmi ok *jegyzi meg, majd pedig lehelyezi a földre a számszeríjat. Úgy, ahogyan volt, megtöltve, majd pedig három lépést távolodik tőle* Véletlenül sem döntenék senki sorsáról, ha ő meg szeretné menteni magát, megadom neki a lehetőséget.
*Ezzel jót tesz? Esélyt ad a lánynak az életre? Vagy éppen a halálra? Isvu abban a pillanatban fogja megölni Nilyt, hogy megkísérel lőni a számszeríjjal, és ettől megmenthette volna, ha nem ad neki erre lehetőséget? Nem lehet tudni... Nem is akar azon gondolkodni, vajon jót tett-e, vagy hibázott. Ugyanis mint korábban már megállapította, nem számít, a dolgok alakulásába nincs tényleges beleszólása. Egy dolgot gyűlölt volna, mások felett ítélkezni. Mindenkinek jogában áll az életéről döntenie. Ő a maga részéről mélységesen megkönnyebbült. A számszeríj volt a bűnös, amiatt volt olyan nehéz minden. Végre megszabadult a terhétől. Az egyiktől. A másik a világ körülötte, de már ez sem tart sokáig. Nem tudni, hogy a hirtelen megkönnyebbülés, vagy egyéb más miatt, de ezúttal végérvényesen az álom és a valóság határmezsgyéjére kerül. Letérdel, majd ráül a sarkaira, és lehunyja a szemeit. Mennyivel jobb így. Végre nem kell erőltetnie azt az ostoba szerepet. Végre a teljes kiszolgáltatottság állapotában várhat az ítéletre.*