//Szőke virágszál//
*A finom simogatás megmelengeti Oden szívét, és remegés hullámot bocsált a testére, melyet hirtelen libabőr kísér, még így a vékony anyagon keresztül is. A férfi ezt követő megjegyzésén képtelen nem felkuncogni, azonban azért le ellenőrzi rajta e van még minden ruhanemű. *
- Wilhorp én, már nagyon látom, csak mondjad már! *Sürgeti a férfit, az apró elejtett viccel. Aztán, csak megkapja erre a válaszát, aminek az első elhangzó ténymondatára egy kisebb bólintás a saját felelete, de aztán a végső kérdések között az egyik igencsak szavakba önthetetlen érzéseket kelt a szőkeségben. Talán sértettség ami leginkább jellemezné a belső csomót önmagában. *
- Magam élek egyedül, tudok takarítani, kertet művelek és bármennyire meglepő a főztöm is finom. Taníttattak, így nem vagyok üresfejű sem. Elfogok tudni helyezkedni a világban, ha úgy kell. Ami pedig az érdek házasságot illeti, most kissé csalódtam. Nem tudom eddig milyennek tűntem, de sohasem leszek, olyan nő aki pénzért adja magát vagy azért szül, valakinek akit talán még csak elviselhetőnek sem talál és legfőképpen nem mondok le a szerelemről, bármennyire is leszek ettől gyermeki bárki szemében.*Az elf hangja nyugodt, amíg gondolatait kiejtett szavakká formálja, majd mondandója befejeztével egy mély sóhaj hagyja el az ajkait, hogy aztán egy lágy mosolyt varázsoljon érzékeire. *
- Semmit nem ér az egész, ha nem vagy boldog. Nem akarok, olyan életet, mint ami az anyámnak jutott az atyám mellett. Azt hittem ez a történetemből érezhető volt. Te hozzámennél egy gazdag hölgyhöz pusztán érdekből? Igaz ilyenről, még nem hallottak füleim, de tételezzük fel a helyzetet. Lenne bármilyen öreg, csúnya, bár ez a fogalom relatív. Nem érdekelne, ha nem tudnál vele kellemesen társalogni és agresszív lenne? Te pedig mellette egy felkarolt senki, az ismerősei szemében? Illetve egy cafat hús. Nem nekem való az, ilyen tényleg. Akkor, már rég elfogadhattam volna, bármelyik ajánlatot abból a hétből. Inkább veszek az utolsó pénzemből egy lovat, és leszek magányos vándor, mintsem a nászéjszakámon a sötétben sírjak háttal egy kopaszodó aggastyánnak. Hallottam a környékbeli nemesleányoktól történeteket amikor férjhez akartak adni. Nem tetszettek, de amit a lovászfiú mesélt a legények között a forró csókokról, bármennyire is tisztességtelenek voltak egy selyem ruhás kisasszony számára, én mindig is arra vágytam. *Amennyire sértetten és palástolt dühvel indulnak a mondatok lassan útnak Odenravia szájából, úgy lesz lassan az utolsó elhalló szóig abból ábrándos sóhaj, és sóvárgó test a végeredmény. *