*Szinte már érdekes, hogy mennyi mindenre megtanítja az élet, ha családja elfordul tőle és magára marad. Korábban nem tudta volna elhinni magáról, hogy kétkezi munkával fizessen szállásért, ahogy azt sem, hogy egy nyomortanyán képes legyen pár óránál többet eltölteni. Mégis megtette, megtette mindent, amit kellett, hogy előre juthasson, újra megmászva azt a mocskos létrát, aminek valaha a teteje közelébe született. mégsem tudja igazán bánni, hogy ellökte ezt magától, tudja jól, hogy miért kellett ekkora árat fizetnie, de még így is megérte.
Mire Nia leér, éppen végez a konyha átkutatásával, némi száraz kenyéren kívül semmi nem akad a kezébe, de ez sem igazán méltó evésre. Bármennyire kellemetlen vagy fájó is, tekintete a kislányra vándorol, figyelme nem kerüli el a derűs tekintet és mosoly hiányát. Hát persze, nem csak ő szenved.*
-Segítesz összepakolni mindent, elköltözünk innen egy szebb helyre. Lesz igazi szobád.
*Nem tudja, hogyan kell egy gyerekkel bánni, csak ködös elképzelései vannak, hogy miként vidíthatná fel, talán csak ezért említi meg a csábító jövőt. Végre nem egy kis lyukban kell laknia, hanem egy valódi szobában, kényelmes ággyal, ablakkal, esetleg még fésülködő-asztalkával is.
A kenyeret inkább visszadobja a kamrába, ennek úgysem veszik hasznát, majd el kell menniük a fogadóba, hogy valami rendes ételhez jussanak. Talán az jobb kedvre derítené a csöppséget... Annyira megszokta már, hogy szinte mindig vidámnak látja, hogy szinte zavarba jön a mostani helyzettől. Előre lép, majd az elf előtt guggol le, hogy szemük egy szintben legyen.*
-Majd... majd keresek neked másik dajkát.
*Talán most kellene megölelnie vagy valami hasonló... Ehelyett csak egyik tenyere simul a vékonyka vállra. Nem szokott csak úgy gyengéd érzelmeket kifejezni, ezért esik most is nehezére, hogy tegyen valamit, amivel talán segíthet. Abban bízik, hogy Nia van még elég pici ahhoz, hogy értse, hogy egyik dajka sem lehet már olyan, mint Ellira volt az alatt a kis idő alatt, amíg velük élt.
kicsit kivár, hogy a lányka szeretne-e valamit hozzáfűzni, netán kérdezni, bármit tenni, amire neki reagálnia kell, csak utána szólal meg újra.*
-A bútorokat nem visszük, lesznek újak, a saját ruháidat, egyebeket szedd össze, amik kelleni fognak.
*Legkésőbb holnap a piacra is be kell térniük, hogy az elfnek új ruhákat vegyenek, amik télen is megállják a helyüket. Mennyivel egyszerűbb lenne egy női kéz, ami leveszi a válláról az efféle gondokat.*