//Aying Yari, Ingon Lilliah & Mesélőke//
*Nem kap azonnali választ kérdésére, nyilván azért sem, mert maga az érintett nemigen van magánál. Átkozza kissé magát, emiatt a buta dolog miatt, hiszen magától értetődő, hogy meg kell tennie, nincs mese, különben súlyosabbá válik a helyzete. Hiába tolvaj, egy élet forog kockán, lelkiismerete pedig nem hagyja egy percig sem másra gondolni, elkalandozni, vagy lehetőséget kreálni arra, hogy elmenjen innen. Ellenben, még mielőtt léphetne, a városőrök veszik magukhoz a szót, érdeklődve fordul a felszólaló felé.*
- Rendben, köszönöm. Egy dolgot még szeretnék majd megtenni, mielőtt elmegyek.* - jelenti be ennyivel azt, hogy mire készül, de nem fűz hozzá többet. Ayingra tekint, hogy pár szót szólhasson hozzá, hiszen a tette után nem maradt, de nem akar a nyakán maradni. Valószínűleg a nő visszavonul, hogy kezelhesse sebét. Így, miközben az őrük a sót szórják a nő karjára, amelyet csak fájdalmas szisszenéssel kommentál ő maga, mint néző, Aying mellé lép, elmosolyodva.*
- Köszönöm, hogy ha eddig is, de veled tarthattam. Igaz, nem tudtam meg, amit ténylegesen akartam, de nem bánom. Nekem sokat jelentett az, hogy eltölthettem veled némi időt, nem pedig a nemesi életben kellett sínylődnöm. Remélem, hogy találkozunk még, és jobbulást a lábadnak. * - mosolyog még mindig, hiszen tényleg jól érezte magát, már amikor nem harc volt, vagy az a bizonyos rablás, de már szinte elillant belőle az érzet. Elkönyveli egy kalandnak magában, ijedelemmel együtt. Szeretne még beszélni Aying-al, de tolakodó sem akar lenni, így ellép tőle, vissza a városőrül mellé, elengedve a füle mellett azt, hogyan ítélkeznek a másik felett, hiszen neki abba beleszólása nincs, nem ő a törvény, csak, jelen esetben a sértett. A bűntettek felsorolása hosszadalmasnak tűnik számára, elég szép számmal találtak olyat amivel vádolhatják őt, de erről a tolvaj csak maga tehet. Nem nagy ítész ő mások életében, de jelenlegi tudásával is tudja mérlegelni a bűnöket, lajstromba venni a dolgokat, amelyekkel szembeállítják a másikat. Nem épp kellemes érzés lehet neki, miközben a só a sebébe áramlik, és akkor a fájdalomról ne is beszéljünk. Viszont még mindig hátravan az, amit akar, amit meg akar tenni, mielőtt elmegy. Csendben hajol le, miközben az őrök tovább beszélnek, sorolják a dolgokat, és rájuk nem figyelve ragadja meg szoknyájának alját, a szegélyét. Nem sajnálva az anyagot, igyekszik a leggyengébb pontján felszakítani azt, ami nem nehéz, hisz nyilván a csata nagy hevébe sérült az anyag, így, a jól ismert hanggal adja meg magát a kellemes tapintású selyem. Nem tép sem nagy, de kis darabot sem, pont a kellő méretben rongálja meg ruháját, de nem érdekli, hisz pótolható, az élet viszont nem igazán. Így, miután kezében már ott pihen az anyag, felegyenesedve igazgatja meg ruháját, söpri félre arcába hullt, vörös tincseit, és az örök mellé lép.*
- Igazán nem szeretném önöket zavarni, de ha megbocsájtanak, ezt még megtenném.* - mosolyog rájuk is, ahogyan nemrég Aying esetében is, majd lehajol ismét, és óvatosan veszi ujjai közé a sérült nő karját. Nem akar fájdalmat okozni még jobban, lassan kötözi a sebet, majd közvetlen fölötte, szorosan elköti azt, hogy a vérzés némileg csillapodjon. Nem orvos, nem ápolt még soha ilyen sebet, és a vér látványa ilyen közelségből kissé taszítja, de erőt vesz magán, és befejezi a kötözést. Nem hálát vár, nem köszönetet. Talán ennyivel segít ennek a nőnek, hogy innentől másképp értékelje, ha hozzá hasonlóval találkozik, vagy legalább azt, hogy felhagyjon ezzel a viselkedéssel. Amint befejezi, a kötésre néz, majd feláll, befejezettnek titulálva azt, abban pedig már csak reménykedik, hogy nem késett el ezzel, hogy nem okozza a seb a vesztét. Ő minden megpróbált. Hátrébb lépve néz ismét az őrökre, majd útirányba fordul, hiszen más célja van, nem hagyja annyiban a dolgot, mármint a jelenlegi szabadságát.*
- Akkor, minden jót az uraknak. *- köszön el illedelmesen tőlük, ahogy az egy rangbélihez illik, majd lassú léptekkel indul meg jelenlegi célja felé. Megnyugodott, szíve egyenletes, normális ütemben dobog, ő maga pedig telis-tele van ötletekkel, tervekkel, ahogyan eddig is. Azt ugyan reméli, hogy nem botlik bele még egy ilyen alakba, nem próbálják meg kifosztani, vagy ruháitól megfosztani. Alakja lassan eltűnik a szegénynegyedből, előtte pedig felsejlik egyhamar a piactér kavalkádja. Újabb út egy ismeretlen felé.*