*Perverz dög? Nem vitás, elég élénk és kellőképpen mocskos fantáziával áldották meg az égiek, de az is biztos, hogy csak addig nagy a szája, amíg nem az ő képzeletbeli tökeit akarja megszorongatni valaki.
Kellemes hideg borzongás fut végig a bőrén, ahogy a Kígyó keze végigsiklik az alkarján. Megkeresi egy pillanatra az akvamarin szemeket, és egy merész vigyorral viszonozza a gesztust.*
- De be ám! Ó, ha tudnád mennyire..
*Erősíti meg a férfi előbbi kijelentésének igazát, ám a végére a fakó tekintet már nem rajta, hanem a helyes kis áldozatán pihen. Nem is törődik a másik kérdésével, ahogy a szék panaszos nyikordulásával sem. Sokkal jobban lekötik a ravaszkás fekete gombszemek, csapzott bajszok és az apró kerekded fülecskék rezdülései, amik egészen addig nyugodt elégedettséggel követik gazdájuk akaratát, míg azt néhány pillanattal később nyakon nem csípi holmi aljas félelf.*
- ..és anyázni is pont olyan lelkesen tud, mint én. Kár, hogy nem értek patkányul.
*Fejezi be végül a hasonlóságok fejtegetését, és győztes vigyorral a képén visszabandukol a helyére. Ahol aztán ismét felveti a babos témát, és először még csak nem is sejti, hogy ezzel milyen érzékeny területre tévedt.*
- Hát téged meg mi lelt?
*Nevet fel a férfi megrökönyödött ábrázata láttán, és ujjai között még egyszer megpörgeti a tőrt, hogy az átszúrt babszemecske egy kecses kis körtáncot lejtsen a bökő végén. Sose hitte volna, hogy épp egy ilyen fickót, mint a Kígyó, érzékenyen érint egy szenvedő bab látványa, de hát mindenkinek megvan a maga fétise.*
- Nyugi, szerintem nem is fájt neki. Ez különben is csak egy büdös kis..
*A véleménye azonban bennereked, hiszen az asztalon átvágódó dühöngő férfi látványa alaposan ledermeszti, még ha csak egy kósza pillanatra is. Vesztére. Először a kezébe nyilaló éles fájdalom jut el a tudatáig, a következő pillanatban pedig keményen landol a földön, ami pedig a maradék szuszt is kiszorítja a tüdejéből. Közben haloványan érzékeli, hogy a tőrt is kihámozzák a kezéből, de mire feleszmél már erős satuba is fogták az állkapcsánál. Nem éppen kedvére való a megváltozott testhelyzet, és ezt a dühös fakókék szemek is egyértelműen jelzik, mikor belefúrja őket támadója tekintetéve. Próbálna valamit mondani is, de a szorítás miatt nem sok érthető szó tudja elhagyni a torkát. (Ez azonban nem is olyan nagy baj, tekintve, hogy legalább nem kell más módon cenzúrázni a lányból előtörni akaró válogatott szitokáradatot.)
A ránehezedő testtől nehezen tud mozdulni, először szabad kezével próbálja lefejteni a fejét leszorító markot, de fizikai erő tekintetében sajnos nem nagyon veheti fel a versenyt a férfival. Nem is próbálkozik sokáig, mert ahogy kiszúrja szeme sarkából az egyre terjedő fényárt, már esze ágában sincs válogatni az eszközökben. Elengedi a képébe maró kezet, s némi lendületet véve, határozottan torkon bokszolja a támadóját, akinek a következő másodpercekben alighanem elegendő elfoglaltságot fog nyújtani a levegőért való küzdelem. Ha ez így történik, akkor a félelf minden különösebb gyengédség nélkül lerúgja magáról az eszement férfit.*
- Te fonnyadtagyú, ketyós dinka! Legközelebb a "hisztis" jelzőt is szúrd be az önjellemzésedbe!
*Morogja kissé rekedtesen a véleményét, miközben talprakecmereg és dühösen beletapossa az elkóricált gyertyát a földbe.*
- Egek.. Csak egy szaros dilibogyó volt, de mintha az anyád szemgolyóját tűztem volna tőrhegyre.. Ch..
*Folytatja tovább zavartalanul a már megkezdett gondolatmenetet miközben a ruhaujjával letörli magáról a másik nyálát és egy gyors körpillantással megpróbálja felmérni a lehetőségeket. Megcsapják a fülét a ládából kiszűrődő hangok is, de egyenlőre sürgetőbb gondja is van annál, hogy azokkal törődjön. Az égő pokrócot az ép felénél fogva kihajítja a ház elé, ahol a földet borító poron kívül nem sok minden van ahova tovább tudna terjedni, ám mire visszaér világosan látja, hogy kár a gőzért. A padlót borító papírszemetet és száraz fatörmeléket olyan gyorsan falják be az egyre növekvő lángocskák, amit kézzel-lábbal, vagy egy tömlő töklével már aligha fog tudni eloltani. Nem is tesz már további erőfeszítéseket az ügy érdekében.*
- És így torkollik a romantikus vacsora egy forró éjszakába..
*Dünnyögi miközben a csuklóján lévő sebet szívogatja, majd kiköp és felkapja a babszemet meggyalázó tőrt a földről.*
- Azt hiszem ideje lassan.. -*kezdene bele a távozás kivitelezésébe, ám ekkor ismét meghallja a ládából kiszűrődő nyöszörgést*- Ebbe meg mi a fene van? Egy másik házikedvenc, hm?
*Bök fejével kérdőn a láda felé, hátha a Kígyó mostanra már összeszedte magát annyira, hogy válaszolni is tudjon. Ha pedig így van jobb ha valamivel alaposabban szemmel tartja, amíg ki nem heveri a drága babszemecskéje kínhalálát. Épp elég lelki roggyanthoz volt már szerencséje ahhoz, hogy ismerje a bennük rejlő veszélyt és most is csak egy újabb tapasztalattal gazdagodott. A tűz mindeközben kitartóan terjeszkedik, s bár a füst egy része távozik a hézagosan befedett ablakokon, és a repedéseken, mégis egyre fojtogatóbb a szobában lévő levegő. Ezt pedig először nem ők, és nem is a láda lakói érzékelik, hanem a vackában megbújó kedves kis névrokon.*
- Ó igen, még veled is számolnom kell!
*Vigyorodik el a félelf ahogy észreveszi a búvóhelyéről előtántorgó, füsttől már meglehetősen kába rágcsálót, ami épp az ajtó felé próbálna elvergődni. Ám az egykori éjvadász eszén ezúttal sem sikerül túljárnia. Ismét befogja az immáron csak erőtlenül védekező patkányt, majd újjáéledő jókedvvel fordul vissza a Kígyóhoz.*
- A ládaszörnyikéket akkor visszük, vagy megsütjük? Gyorsan döntsd el, mert kezd lassan túl jó idő lenni..