//Zrekil Losef és Mort//
*Nem csak a három személyiség találkozása az, amin Thaira törheti a fejét, bár azzal is elvan egy jó darabig. Sok minden van, olyan min elmélkedhet. Vegyük például a szakmáját, kereskedő. Imád árut cserélni, gondolkodni újabb és újabb praktikákon, amikkel kifejezetten jó és mind a két fél számára előnyös üzleteket köthet. Bár a csak számára kedvező alkukat jobban szereti, de persze nem lehet minden tökéletes. Számára a kereskedelem lételem, nehezen van meg nélküle. A piac nyüzsgése, az emberek sokasága ez az, ami igazán érdekli. S minden olyan kihívás, minek csak egy csepp köze is van a kereskedelemhez. Thaira szerint azonban nincs is annál jobb érzés, mint egy jó bevételt hozó nap után az ágyba kerülni. Ebben a felfogásban Thaira nagyon hasonlít felmenőire. Minden rokona kifejezetten különös szenvedéllyel viseltetik a kereskedelem iránt. A családban a legidősebb gyermek kezdi el a leghamarabb megtanulni, hogyan is kell az árucserével foglalkozni. Ez már hosszú nemzedékek óta így van, már olyan hagyományszerű, de mégis több ez, mint hagyomány, amit mindenki követ, nem is kell mondani senkinek, még a legkisebbek is érzik, hogy szólítja őket a vágy a kereskedelem iránt. Sok sikeres tagja van családjának, s vannak páran, akik különös helyzetekbe keveredtek. Ott van például az egyik nagybátyja, aki majdnem elvesztette az egyik karját, pedig csak segíteni akart. Vagy a nagyapjának a húgai, aki olyan helyzetekbe került, amilyenbe egyik másik családtag sem. (Ennek lett később az az eredménye, hogy mágushoz ment feleségül, így csak nagyon ritkán látták.) Meg persze ott vannak a szülei, apja az ember kereskedő és anyja az elf gyógyító. Az ő igazi történetüket Allyn sosem ismerte meg, viszont abban biztos volt, hogy a családban nem nézték szép szemmel, anyja érkezését, ennek ellenére befogadták, s nem sokkal a lány születése után, már nem is említették, neki hogy nem lenne a család igazi tagja, hanem csak egy kívülálló, sőt a legtöbben meg is kedvelték. Viszont a legérdekesebb és leg különlegesebb történetek egy emberhez fűződnek. Dédnagyapjáról azt mesélték mindig, hogy olyan idegen messzi tájakon járt, s cserélt árut, amiről erre nem is hallottak, mindenkit szeretett és mindenkinek segített, legjobban viszont a pénzszerzéshez értett és meg kell hagyni, szép öröksége volt. Allyn nagyapja pedig a dédnagyapa helyett adta át azokat, kis ajándékokat az unokáknak. S azok ujjongva, tapsolva vették át, hiszen olyanok voltak, amit azelőtt még életükben nem láttak, s mindig hozzá tette, hogy a dédnagypapa adja neked, hogy emlékezz rá, honnan jöttél. Allyn, vagyis jobban mondva Thaira, első igazi alkujának alkalmából kapott a nagyapjától egy arany karperecet, ami színes ékkövekkel van kirakva, azt az ékszert az óta se vette le egy pillanatra sem. Ha az élete múlna rajta, akkor sem hagyná elveszni, vagy nem adná oda senkinek. Ez az utolsó emléke róla, hiszen mikor Allyn betöltötte a tizenkettőt, nagyapja eltávozott a világnak e síkjáról. A lányok ekkor találkoztak először a halállal, de koránt sem utoljára.
Nem sokkal ezután, talán egy évvel, kereskedő körútra mentek, s megtámadták őket anyja és öccse meghalt, ő pedig csak nehezen tudott megmenekülni apjával együtt. Szörnyű esemény volt ez, mind a hármuknak, s olyan, amit nehezen tudtak csak kiheverni, ha kitudtak, mert Allyn és Thaira az óta is gyakran gondolkodik, azon miért történt mindez. Talán ekkor kezdődött, hogy Thaira egyre gyakrabban gonoszkodott, s hogy Allyn egyre szótlanabb lett, egyre kevésbé értették meg egymást és sokkal jobban ment nekik, a másik idegein való zenélés, mint a nyugodt beszélgetés. S meg kell hagyni Thaira jobban is élvezte, mint a beszélgetést.
Anyja halálát követően nem mentek többé a családi piacra, a lányok soha többé nem látták rokonaikat, s mind máig nem is tudják, merre vannak azok, akikkel egy családba tartoznak. Allyn nem hallgathatta az elképesztő történeteket, amik arról szóltak, hogy verték át a rossz és nagyképű kereskedőket az őseik, hogyan szereztek különböző, ritka állatokat, fűszereket, növényeket, vagy éppen szobrokat, játékokat.
Thaira pedig nem gyakorolhatta többet családjában a kereskedelmet, nem tanulhatott tőlük új módszereket, nem kaphatott tanácsokat, megrovásokat egy-egy ostoba ötlet miatt, sőt mi több, s ami igazán megtörte a lelkét, apja nem engedte többet, hogy kereskedjen, féltette nehogy az egyetlen lányát is elvessze a kereskedelem miatt, eleget szenvedett, Allyn halálát már nem bírta volna elviselni. Innentől titkokban kellett kijárniuk a piacra, titokban kellett elszámolniuk a pénzükkel, nehogy apjuk rájöjjön, miben sántikálnak, mert még a végén be lettek volna zárva egész napra, s így ment ez titokban, egészen egy újabb sötét napig. Mikor is apjukat egy elégedetlen ügyfele megölte, akkor szabadultak meg a láncoktól, s az óta most először, Zrekil mellett tudtak megint igazán kedvesek, lenni egymással és barátságosak. Most mintha kicsit visszatért volna a régi énjük, az, ami még akkor élt, mielőtt anyjuk, s egyetlen testvérük meghalt volna.*
~Thaira, ne is gondolkozz ilyeneken, nem tesz jót, ha sokat töröd a fejed, csak jobban fognak zavarni a történtek. Minden, ami volt elmúlt! Nem tudod visszahozni. Mindennek oka van! Meg kellett történnie előbb, vagy utóbb!~
~Tudom és pont ez a baj! Nem lenne jó, ha élne anya, apa még Arthior is. Ismernénk a rokonokat, bele gondoltál valaha is abba, vajon mennyi unokatestvérünk lehet. S hogy azok, akiket akkor ismertünk most hol tarthatnak. Az ikrek Lart és Kortz, biztos valahol messze tengetik a napjaikat és cserélgetik a fűszereket, ahhoz nagyon értettek. Vajon a nagybácsi még él? Vagy a keresztanyánk? Esetleg van már gyerekük?~
*Thaira minden családtagot végig jár, mindről kérdez, de nem hagy időt Allyn-nak hogy válaszoljon. Csak költői kérdések ezek tudja, hogy sosem kapja meg a válaszokat. Allyn pedig képes lenne az arcába mondani, hogy elfelejtheti azokat a gondolatokat, hiszen úgysem fogja őket sohasem ismerni már. Teljesen elmélázik egészen addig, amíg a gnóm hozzá nem fűz valamit a mágia témához. Thaira nagyon örül, annak, amit mond és meg is szólalna, de Allyn gyorsabb. Átveszi az irányítást, mit sem törődve a szokásos szemlehunyással. Így kifelé, nem is látszik a csere az első pillanatban, viszont utána már annál inkább. Az eddigi elégedett pillantás szúrósra és parancsolóra vált. S mikor megszólal, hangja is inkább olyan, mintha Thaira beszélne, de persze a gnóm könnyen rá fog jönni, hogy most megint Allyn beszél.*
- Te csak ne add alá a lovat, Zrekil! Tudom, hogy vannak kevésbé veszélyes varázslatok is. De túl jól ismerem Thaira hatalom vágyát! Ha egyszer megtudja, mekkora hatalom a mágia, nem lehet leállítani! Bevallom, igen én félek a mágiától, de csak attól a részétől, amelyik képes ölni. Viszont, ha Thaira elkezd valamit, azt maximálisan, a tökéletesig fejleszti, akkor pedig nem fogom tudni megállítani, hogy ne használjon olyan varázslatot, ami kárt okoz, neki vagy bárkinek! Makacs, mint az öszvér és hataloméhes! Persze megértem a te álláspontodat is, de nekem meg kell őriznem Thaira-t, addig amíg, még legalább egy kicsit ép az esze és nem akar mindenkit megölni! Tudom azt is, hogy szerinted, nincs eredendően rossz lény és ő sem az, de amin keresztül mentünk megkeményítette. Sajnálom, hogy így kitörtem, de nem hagyhatom, hogy bajba keverd magad. Akármennyire is kedvelünk mind a ketten, ő még mindig képes lenne, lelkiismeret furdalás nélkül megölni, ha tehetné és képes lenne rá, de szerencsére nem képes rá.
*Thaira már forr belül a dühtől és a büszkeségtől. Amit Allyn mondott valamilyen szinten dühíti is, de egyben büszkévé is teszi, hiszen sikerül eltüntetnie, azt a kedves, kis szerény Allyn-t, aki még a saját árnyékától is fél. Egy pillanatra győzött az erő, a könyörtelenség és a harag. S ekkor a kis főnök visszaadja neki a vezetést, ő pedig gonoszul mosolyogva néz a gnómra. Az elégedettsége határtalan, még úgy is, hogy közben Allyn elalszik.*
- Remélem mindent felfogtál, mert minden pontosan úgy van, ahogy mondta! Semmi sincs, amit megcáfolnék, legfeljebb azt, hogy nem bajba kevered magad, hanem veszélyes fegyvert akarsz a kezembe adni. Még ha a legelején nem is olyan veszélyes. Bár szerintem, egy kis alvás után le fog nyugodni.
*Viszont ezek után a komoly gondolatok után, Thaira szinte már furcsa módon gyorsan vált és kezd teljesen új témát, még pedig az ágyról való lerántásét. Már elképzeli Zrekil arcát, meg a hangot, amit ki fog adni, s nevetésben törne ki. Ám ekkor a gnóm gyorsan reagál is, mondandójával pedig kicsit sem lepi meg az uralkodó belső hangot, aki most elnyomja a szunyókáló kis főnököt. Thaira vidáman nevet azon, amit Zrekil mond neki. Majd pedig helyesel.*
- Igaz, igaz a nevetés elfeledteti a félelmet! Az pedig csak még jobb lesz, ha később, te is nevetsz rajta. Nem lenne jó egyedül nevetni, az egy idő után kifejezetten irritáló és unalmas tud lenni. Tapasztalatból tudom, néha a saját idegeimre megyek. Nem mellesleg, ha te is nevetsz rajta, talán majd Allyn sem veszi olyan véresen komolyan.
*Mondja, majd kuncog egyet. Ezután kicsit csend telepszik a szobára, egyikük sem szól egy szót se. Félhomály van, a nap megy lefelé, de a sok házon már nem tud keresztül világítani. A szegénynegyed apró házai elnyelik a fényt. Ebben a kicsit hátborzongató félhomályban próbálja meg a gnóm olvasni a tekercsét. Majd mikor rájön, hogy ez így nem fog menni (amire már lassan Thaira is figyelmeztette volna, mivel kezdte idegesíteni, a bogarászó gnóm látványa) a férfi feláll. Mormol valamit, majd kicsit ugrál, a lány már tudja mi lesz. Itt bizony varázsolni fognak, ráadásul Napmágiával. Ennek tudatában izgatottan figyeli mi fog történni, mikor is hirtelen fényesség lepi el a szobát. Persze kintről biztos csak olyan látványt nyújt, mintha sok gyertya égne idebenn. Viszont Thaira szája így is tátva marad, s kicsit pislognia kell, hogy megszokja ezt a fényességet, nem tudja, mit mondjon. Hiszen ez elképesztő volt, majd nagy nehezen kinyög valamit, mire Zrekil viccelődve válaszol.*
- Igen világítasz, mint egy túlméretezett szentjánosbogár! Hát ennek ellenére, nem hiszem, hogy ezt feltétlen arra találták ki, hogy gyertya helyett használják, inkább valami barlangban lehet hasznát venni, nagy valószínűséggel. Vagy este, ha vaksötét van! De, mit is mondtál, ha elalszol, akkor a fény is eltűnik, pedig azt hittem, hogy ennek valami meghatározott ideje van. Tudod hallottam olyan varázslatokról, amik csak ideig, óráig tartanak. De akkor ez nem egy ilyen. Ez viccesebb, akkor most veled mozog a fény? Mondom, mint egy túlméretezett világító bogár, vagy élő gyertya. *kuncog egyet, hiszen az élő gyertya gondolata, igen viccesen hatott, majd felhozza, hogy inkább aludna, ha a gnóm tanul* Dehogy zavar, aludtam én már ekkora fényben! Van csuklyám, az majd tompít! Különben is, ha igazán fáradt az ember gyorsan elalszik. Függetlenül a körülményektől.
*Mondja, azzal gyorsan neki veti hátát a falnak, felhúzza lábait, csuklyáját pedig mélyen arcába húzza. Máris halványabb a fény, majd lehunyja szemeit, most sokkal jobb. Ezek után pedig gondolkodni kezd, megint a családja jár az eszében. Jelen pillanatban a régi történeteket idézi fel. Még a nagyapja mesélte, hogy az ő apja (vagyis Thaira dédnagyapja) akkora vagyonra tett szert a kereskedelemből, hogy sose kellett szűkölködniük, sőt még a legtávolabbi családtagnak sem és még adakozott is az öreg, a templomnak, a szegényeknek, a nincsteleneknek. Abban a városban, ahol még a nagyapja is felnőtt, a Kvillon-oknak volt a legnagyobb házuk, már majdnem vetélkedett a nemesi kastélyokkal, pedig az egész csak tartozásokból volt felépítve. Hát igen az öreg Kvillon tudta, hogyan kell olyan alkut kötni, hogy adósai legyenek az embernek, azt pedig úgy hajtotta be, hogy nagy házat építtetett magának és egész családjának, s bárki, akinek szüksége volt rá megszállhatott a házban, volt az szegény, vagy nemes, családtag vagy teljesen ismeretlen. A dédnagyapja volt a család mintaképe, mindenki olyan akart lenni, mint ő, olyan tetteket akart véghezvinni, mint ő, s oda akartak eljutni, ahova az öreg sose jutott. Persze ez képtelenség lenne, hiszen egyikük sem tudta merre járt az öreg, még Allyn nagyapja sem tudta pontosan, milyen helyeket járt be apja fiatalon, pedig ő is követte a példáját. S minden helyen volt, amit az öreg megemlített a naplójában.*
~Egyszer egy hegyen jártam! Puszta volt és sivár, sehol senki csak én és a tiszta kék ég. Négy napot töltöttem ott! Apám nyomdokában jártam, majd Dél felé mentem tovább a hegyi patak irányában. Hosszú, hosszú napokig gyalogoltam mellette. Lefelé a hegyről, s a patak egyre közelebb ért az ősi sziklák lábához, csak úgy, mint, ahogyan én tettem. Az utolsó szirten megálltam. Visszapillantottam, arra ahonnan jöttem, majd búcsút intettem a hegyeknek. Tekintetem Dél felé a völgynek fordítottam.~
~Ott láttam meg azt a város, azt a legszebbet, azt ahol most is vagyunk, s ahol az óta élünk! Elindultam felé, s siettem gyorsítottam léptem. Mellettem a patak folyóvá nőtt, a kisváros, naggyá szemem előtt, s ezt a város hívták úgy, hogy: Arhtenior! A nagypapa kedvenc meséje, imádtam mikor elmondta! De neked nem aludni kéne?~
~Igen az, a kedvence, látom te se felejtetted el. Mondjuk felejthetetlen is ez a történet, mikor minden családi piackor elmondta. Amúgy pedig kellene, de nem bírok, érzem, hogy ma valami nagyon érdekes fog történni és nem bírok aludni.~
~Semmi baj, én sem tudok! Igaz, azt mondtam Zrekil-nek, hogy alszom, de nem megy. Ideges vagyok, csak lenne már éjfél!~
*Innentől kezdve hosszú órákat beszélgettek végig, azt próbálták kideríteni melyikük emlékszik több mesére, de amire az egyikük emlékezett, arra a másik nem, s nagyon ritka volt az olyan történet, amit mind a ketten tudtak. Teljes nyugalom volt köztük, egy pillanatra sem vitáztak, csak nevettek magukban és mosolyogtak a régi vicceken, a lehetetlen eseteken, a baklövéseken, amiket közösen követtek el és azokra a nagy csínyekre, amiket a család összes gyereke közösen talált ki és hajtott végre. Olyankor volt az, hogy a felnőttek, szinte szívrohamot kaptak, pedig egy egyszerű csuklón szét trancsírozott tojás egy kis piros porral megszínezve, nem is ijesztő, vagy lehet, hogy csak a ruháját sajnálták szegény Dolder-nek. Mindig ő volt a bűnbak, s ha rajta kapták a gyerek csapatot, mindig Allyn-ék vitték el a balhét és az egészet magukra vállalták, bár ez miatt gyakran jól kikaptak, de azt a nevetést, amit az előkészületek adtak megérte, hogy kicsit meg lettek pirongatva. Egyik ilyen alkalommal azt találták ki, hogy összegyűjtik az összes szalmát és máglyát raknak, vagy legalább egy kis tüzet. Minden rendben ment addig, amíg a felnőtteknek fel nem tűnt, hogy minden lurkó eltűnt és nem csak ők, de az összes szalma is. S mikor megtalálták őket, a profi összerakott szalmakötegek mellett, volt ám ne mulass, s mind le lettek szidva, hogy mit nem gondolnak, magukról még bajuk is eshetett volna. Egyedül a nagyapjuk nevetett, ő még meg is dicsérte a gyerekeket, hogy milyen élénk a fantáziájuk, persze a vége ugyanaz lett. Verés!*
~Emlékszel mennyiszer bújtunk megy a szalmában, hogy ne találjanak, meg és ne kapjunk verést? Persze mindig megtaláltak, pedig kifejezetten jól álcáztuk magunk! Nem is tudom mit rontottunk el, mikor minden tökéletes volt, de tényleg minden!~
~Szerintem az volt a baj, hogy az kis Ethina mindig tüsszögött a szalmától, azért fedeztek fel, ha nem lett volna, simán megússzuk. Vagy lehet, hogy az volt a baj, hogy mindig ugyanoda bújtunk. Na és te emlékszel, mikor meglovasítottuk a legnagyobb lépes mézet. Azóta se ettem olyan jót!~
~Az tényleg nagyon finom volt! Mindenki azt mondat még, aki nem is szerette a mézet, az is. Nem volt egyszerű, mindenki azt figyelte, hogy ne legyen baja, de megoldottuk és úgy elhoztuk, hogy se híre, se hamva nem maradt. Meg mikor a nagypapa segített, meglógni az akkora cipóval, mint kétszer a fejünk!~
~Igen, igen! Akkor szerzett mindenki mást és csináltunk, mézes cipót, meg szárított hússal ettük és még vizet is szereztünk, meg a nagymama különleges fűszerét. Valahogy a szárított hússal kicsit sem volt jó íze!~
~Fújj! Ne is mond! A levesben nagyon jó volt, de a húson, mint a papucs talpa komolyan. Borzalmas volt! Nekem a legkedvesebb ilyen családi emlékem az, az mikor sikerült szereznünk, olyan ritka és szép kendőket és táncoltunk!~
~Az volt az egyetlen olyan "kalandunk" amiért nem kaptunk verést! De tényleg vicces volt, ahogy mindenki ott forgott két kört a fehér hímzett kendőben! Még a fiúk is, pedig azt mondták, hogy soha az életben nem fognak, abban a kendőben forogni!~
*Éppen ezen és az ehhez hasonló régi emlékeken gondolkodik Thaira, mikor hallja, hogy Zrekil egyre hangosabban kiáltja a nevét. Hirtelen kinyitja a szemét, csuklyáját hátra veti, majd mérgesen megszólal.*
- Ha így ordítasz, senki se fog tudni aludni! Huh, de hideg lett itt! Éppen itt volt az ideje, hogy neki kezdjen, már majdnem hiányzott!
*Szemei tisztán csillognak, s körbe pillant a szobában, minden árnyék ijesztővé válik, mint egy-egy gonosz szellem. Az entitás úgy néz ki, felhasználja a gnómból áradó fényt, a borzalmas árnyjátékához.*
~Az ott egy, medve! Nézd, de ügyes! Az meg, az meg valami négylábú állat!~
~Allyn, te jól vagy? Én szoktam így állni az entitás játékaihoz. Biztos minden rendben?~
~Persze! De ha egyszer szép az szép, nem tehetek róla, hogy tetszik!~
~Te teljesen megőrültél, ez már biztos!~
*Mondja Thaira meglepetten, majd megint a férfire pillant, aki elkezdené a magyarázkodást, de nem megy neki ugyanis a mondat felélnél, abba hagyja. A lány éppen megkérdezné, miért nem folytatja, mikor észreveszi, hogy a gnóm, a lábát nézi.*
~Most rángatja le! Rajta! Rajta! Mutasd, meg mit tudsz!~
*Mondja magában izgatottan, s arcára máris kiül az izgalom és a gonosz félmosoly. Látja, hogy a férfi kapaszkodót keres, de egyet sem talál így nagyot puffan a földön, s eléggé kétségbeesett arcot vág. Mire Thaira, ahogy ígérte a hasát fogva nevet, mikor is valami kirántja a talajt a lába alól (vagy a lábát rántja el a talaj felett?), ő pedig a szebbik felére pottyan, s kicsit morcosan áll fel és kezdi el tapogatni, mikor is megint, kicsúszik a föld a lába alól, ő pedig újra ülő helyzetbe kerül.*
~Nem vagy vicces! Te kis féreg! Ez fáj, ám!~
~Szerintem tudja, és direkt csinálja!~
*Beszélik meg a helyzetet, még a földön ülve. Mikor másodjára is sikerül felállnia, már nem zuhan vissza. Csak most veszi észre, hogy az árnyékok most más alakot öltöttek, bár ha lehet ilyet mondani ijesztőbbet, mint a legutóbb. S kicsit meg is retten tőlük, persze tudja, hogy nem bánthatják, de azért nem tetszik neki ez az egész árnyékokkal való játék. Rosszabb, mint amilyen Gremma néni kertjében volt, pedig az se volt kutya. Ennek ellenére viszonylag gyorsan felfogja, hogy Zrekil a fény középpontja és ő mozdult el. Éppen oda lépne hozzá, mikor hirtelen elkezd emelkedni és körözni a levegőben, egyre közelebb a plafonhoz. Kint olyan lehet az egész, mintha valamilyen szellő fújna a szobában és annak hatására mozognának a lángok. Vagy ha valaki jobban megfigyeli, mivel a gnóm, vagyis jelen esetben a fény középpontja folyamatosan mozog, azt hiheti, hogy kicsit kótyagos ilyen késő este.*
~Kell ezeknek ennyire magas házat építeni! Mire jó a magas ház a szegénynegyedben?~
~Csak nehogy leessen, onnan nagyot koppanna! Még baja esne!~
~Az az első, hogy biztonságban leszedjük Allyn! Utána majd foglalkozok a házépítés problémájával!~
*Morog Thaira, s ekkor Zrekil is kétségbeesetten kezd el érte kiabálni. A lány megforgatja a szemét, majd pedig óvatosan közelebb lép egy lépést.*
- Jövök már, ne sipákolj! Felkeltesz mindenkit! Látod, kell neked fényt csinálni! Most aztán tényleg élő gyertya lettél! Szeretne veled játszani, árnyjátékosat, ha megunja úgy is elenged majd! Legfeljebb kicsit fájni fog az esés! Ne izgulj, csak viccelek, itt vagyok!
*Ahogy ezt kimondja már a gnóm alatt áll, aki lenyújtja neki a kalapácsát. Thaira megragadja és húzni kezdi teljes erőből, de hiába. Mintha oda lenne ragasztva a férfi.*
- Most már gyík is lettél, még Xini se mászik a plafonra, pedig sok hülyeséget csinál. Most meg az igazak álmát alussza a kis szerencsés!
*Mondja, s nem tudja eldönteni inkább bosszús, legyen, hogy nem bírja leszedni, vagy inkább nevessen, azon hogy Zrekil fenn ragadt a plafonon. Bár meg kell hagyni igen vicces látvány, ahogy a gnóm ott himbálózik a tetőn, de csak le kell szedni!*
~Teljes súlyoddal húzd Thaira, úgy menni fog!~
~Rendben megpróbálom, hátha sikerül!~
*Viszont mielőtt ezt letesztelhetné, a férfi újra kiáltozni kezd felé.*
- Az ágyra?! Rendben van, te tudod!
*Azzal feláll és megragadja a gnóm karját, majd megint húzni kezdi, teljes súlyával húzza, de semmi. Hiába próbálja rángatni, mozgatni, nem hat semmit. Nem is tudja miért, de szúrós pillantásokat vet a plafonra, majd hangosan megszólal!*
- Ereszd el! Nem ártott neked, te unatkozó kisgyerek!
*Nem tudja, hogy most az miatt, amit mondott, vagy, csak mert megunta, hogy a gnómot rángassa, de elengedi, vagyis Thaira már le tudja rántani. S azzal ketten zuhannak az ágyra.*
- De nehéz vagy! Na, szállj le rólam, te Napmágusok gyöngye! *Azzal kiszabadítja lábát a gnóm alól. Viszont az entitás most a lány lábát markolja meg, s rántja le az ágyról.*
- Felejtsd el! Engem nem fogsz megpörgetni! Értetted! Téged ne tanítottak jó... Modorra...
- Thaira, ne... aludj! Késő!
*Mondja, Allyn ugyan is, belső hangja hirtelen elaludt, minden ok és jel nélkül. Ekkor már Allyn is pislog, nem bírja nyitva tartani a szemét és úgy, ahogy van, a földön elalszik. Próbál szólni a gnómnak, de nem jön ki hang a torkán. Mintha valamilyen különös erő szorította volna belé a szuszt, így csak némán ül és lehunyja szemeit. Az entitás átvezette az álmok birodalmába, s most kivételesen először őt és nem Zrekil-t. Pedig eddig ez volt a szokása, mondjuk kicsit sem meglepő, újra szabályt szegett, mindig ez van, ha kitalálnak valamit. Megint rácáfolt az eddigi helyesnek vélt elméletekre. Ez igen bosszantó lenne, ha Allyn tudna gondolkodni rajta, de nem tud, olyan mély álomba merül, hogy nem lát semmit, csak a sötétséget, ami körül veszi.*