*A sokak számára nyomorúságosnak, avagy túlontúl lepusztultnak tetsző Szegénynegyed házai közötti, szagtól bár mentes, ám a falakról lehullott vakolat maradványaival bőséggel tiszteltetett úton ráérős tempóban, látszatra félálomban lépdelő, gyermeteg kézzel aránytalanra alkotottnak rémlő öszvér nyomában lassú, mégis szakadatlan igyekezettel gördülő kordé bakján ücsörgő két törpe közül a vállasabbik korántsem így pillant végig a környéken. Sötét, érthetetlen szeretettel magasztalt s törődéssel elhalmozott szakállkölteménye fölött oly pirospozsgás boldogságról regélnek vonásai, s az azokból szinte szembántó csillogással felfénylő íriszekből mintegy süt a lenyűgözöttség. Az áhítat, mely kemény munka során mesterségének megfelelővé formálódott alakjából, s tekintete heves voltából süt, korántsem az egyszintes viskóknak, avagy az itt-ott zsákmányolt, rogyadozó oldalú ládákból összehordott hulladékkupacoknak szól, jóval inkább a lehetőségeknek. A cél eszközeit látja a rosszul és még cudarabbul festő épületek gondatlanságtól foltos vonalaiban, a kitört téglasarkok ívén, a porló vakolat maradványaiból, mit hálátlan fogával ragad meg olykor a szél. A célét, mely miatt ezt a várost, a földtől magasabbra nőtt, az építkezés fortélyaitól viszont oly messzire rugaszkodott embernépek települését tűzték ki útja végpontjaként. S ha kezdetben azt is hitte, mikor a kereskedelmi úton haladt, hogy bizony igen keserves dolga akadhat, s nem lesz mihez nyúlnia anélkül, hogy parázs vitákat folytatna kimosakodott hivatalnokokkal, a Főtér vonalát átlépve ezen szívfájdalmai elporlottak, miként a körötte sorokban düledező tákolmányok alkotóinak jó szándéka. Hisz miként a példa mutatja, olybá tűnik, mindössze az tarthatta egyben alkotásaikat, mert sehol egy rendes talapzat, egy valamire való ácsolat, netán stabil kövekből emelt falszakasz.*
~ Mit is várhattam volna azoktól, akik még falat sem képesek húzni… ~
* Lemondó gondolat is lehetne, ám nyoma sincs effélének elméjében, hol a várost ostromtól védő alkalmatosság hiányát valamiféle jelnek tekintette, afféle sugallatnak, mely szerint oly helyre vetődött, melynek valóban szüksége van a dolgos törpe kezek munkájára, s hol valóban kellően nagyot álmodhat. S természetesen ebben helyet kaptak a lombrágók is, kik hegyes füleikkel és tarthatatlan viselkedésükkel sosem lehetnem kívánatosak egy elismerésre méltó korcsmában, hisz miféle istenektől elrugaszkodott bolond lehet az, ki az értő gonddal elkészített, szűretlen törpe sört, avagy a mézben pácolt s fényesre sikált mellvérten kisütött vadkanhúst orrhúzással párosított, finnyás kézmozdulattal próbálja elhessegetni? Ha csak hallotta volna az esetet, bizony mindenfélének elmondta volna a törpét, ki meséli, s ott bizony nem csak egy jóféle korsó horpadt volna be, mire elrendezik a vitát, de balsorsa révén jelen volt egy efféle eset során. Az emlék pedig oly érthetetlen haragot ébreszt benne, mi lélegzetvételnyi időre elsöpri a környék okozta gondolatokat, s ennek nem éppen helyénvalóságán még inkább felbőszülvén, alakot is ölt indulata, egy igen komótos visszhangot vető, kézháttal materializált csattanás keretében zúdítva hathatós csapást a mellette kuporgó Dungrin nyakába. Ám a szitkok s sirámok elmaradnak, mindössze a legény értetlen horkantásba fújó jajdulása marad mementóként, ki az út során akként tetszik, mind jobban hozzáedződik a tényhez, a mester bizony alkalomadtán érthetetlen felindulásból foganatosít ütlegeléseket. S mivel az ifjú tanulása rögeiként tekinthet ezen érintésekre, legalábbis ezek miatt eddig nem emelt panaszt, így a derék Morthwyl szokásai közé emelte ezen megoldást.
A csattanás s a jajszó csendbe simuló halálával a gondolatok becses tisztasága is visszaköltözik a a konokságáról oly nagy mértékben odahaza elhíresült kobakba, s újfent látni véli a korábban elképzelt lehetőségek széles tárházát. A megrogyott falak helyén lecsupaszított pusztát teremtenek kósza gondolatfoszlányai, melyen dolgos törpe kezekben lendül a csákány, morgó parancsszavak nyomán lelkes iramodástól kifulladt legények nyargalnak tekercsekkel markukban, s éles kurjongatások közepette kezd épülni valami, mi sokkal többet jelenthetne a város számára, mint egy efféle nyomortanya. Két törpényi mélységig leásott alapok rajzolódnak ki lelki szemei előtt, miket öles kőtömbökkel raknak ki, s sorra nőnek ki a földből a masszív, még az idő múlásának is ellenálló, erődszerű lakóházak, egymás nyakára hágó szintekkel, széles, faragott fokú lépcsőkkel, ügyes leleményességgel kialakított csatornázással, s ki tudja még mily praktikus megoldásokkal. Több sornyi, törpékhez méltó lakhely, mindössze az ide települt fajtájabeli mesterek műhelyeivel megszakítottan, mikben sosem alszik ki a tűz, hol örökké folyhat a munka. Megindultságában a boldog lehetőségek mámora ragadja el, s mély sóhajjal adózik elképzelése színterének, kellő gonddal könyvelve el, igen csodálatos volna a megvalósítást felügyelni, s tulajdon klánjának, avagy önmagának nevét vésnie az utca cégérére. Dicsőség volna, méltó elismerés egy efféle cselekedet végeztével. Ám ez még igen messze lehet a jelentől, így kisebb vállrándítással nógatja meg gondos kezek nyomán túltáplált öszvérét, s a város további részeinek megszemlélését tűzve ki rövidtávú célnak, halad tovább a kompánia a Gazdagnegyed felé*