// Ki mint vet, úgy arat //
*Valószínűleg, ha látná is, mi történik egykori társával, nem igazán hatná meg. Hiszen ha nem lenne elég, hogy nem ismerte és talán még a halálát is kívánta, láthatott életében már rosszabbat is ennél. Igaz, nem túl megnyerő Kagan maradványának látványa, de legalább annyira hasznos, hiszen így nem kell még egy szék. Mintha legalábbis számított volna rá az öreg, hogy csak egy jut ide. Vagy csak másnak állnia kellett volna. Talán pont Engurnak, míg Kagan sérült hasával helyet foglal.
Hamarosan így is össze fog állni egy kép Engur előtt. Legalábbis az öreg, a játékmester, a bábos, nagyon reméli, hogy nem hiába vezetett végig ilyen utat a három férfinak, kik közül csak egy jutott el idáig. Nem hitte volna, hogy az eddig végig figyelt helyzet így fog fordulatot venni. Hiszen Kagan jó eséllyel sorolhatott volna be a másik mögé, ha nem bukik meg ez az elképzelés egy határozott dobáson. De a szerencselovagok is jól tudják, hogy életek múlhatnak pár dobáson.
Mihelyst helyére kerül a kirakós egy újabb darabja, nevezett Engur a székre, a férfi felemeli pillantását. Arca kissé sápadt, öreg, ráncoktól nem mentes, ám mégis erőteljes. Látszik, hogy nem egy olyan megkeseredett vénember, aki csak ül a székében és kiabál a fiatalokra, amiért túl hangosak. Inkább olyan, aki megtanítja a fiatalokat, hogyan köthetik le energiáikat hasznosan. Vagy valami ilyesmi.*
- Meghiszem azt, Engur. Persze, nem ez a neved... De az életed része lett már. Éppen úgy, mint múltad más részei, miktől soha nem szabadulhatsz. Viszont a jövődet formálhatod, magad alakíthatod. Mellesleg... Miért nem segítettél az óriásnak? És a másik férfit miért ölted meg? Milyen indokod, milyen szándékod volt, hogy így cselekedtél? Hiszen ha segíted őket, ők is segíthettek volna rajtad, a túlélés volt mindhármótok célja. Hárman pedig anélkül is átjutottatok volna, hogy ezt műveled magaddal.
*Utal végül a gólemszerű lénnyé válásra és ennek az árára. Ugyanis az első vágások sebe ott éktelenkedik, még ha nem is ömlik vére, vesztett belőle és fájdalom, bár nem elviselhetetlen, mégis ott lüktet minden apró sebében. Valamint elméjében érzi, hogy a mágia sem a levegőből táplálkozik, kimerültség vesz erőt a férfin, most hogy megállt. Talán szellemi erejéből, talán lelkéből, talán puszta testének valójából táplálkozik, de valami ára biztosan van, főleg ha így használja.*