//Otthon, édes otthon - és egy vendég//
*A színjáték hát folytatódik, legalábbis az erődemonstráció része. Nem mintha ellenére lenne a mohó csak, mit ura a nyakára hint, ám sajnos felmerül benne a gyanú, hogy ez inkább a vendégüknek szól, mint neki. Kicsit tartott tőle, hogy efelé terelődnek majd az események, no de ez azért még kevés ahhoz, hogy fájjon a feje miatta.
Eközben persze a kölyök is ismerkedik az újonnan jött hegyesfülűvel, ám a kezdeti bizalmatlankodás ellenére végül engedélyez egy kis simogatás Pyctának, hogy utána ismét gazdája körül legyeskedjen. Aminek meg is lesz hamar a böjtje, hiszen a hímnek meg épp útban van a kis bundás, s rögvest arrébb is tessékeli a lábával. Ahel ezt persze valamiféle erőt próba-játéknak fogja fel, s már vetni magát a csizmára. A rőt hajú lány viszont még időben reagál, s megelőzi a katasztrófát, miközben a poharakért és az italért indul, combjára csap kétszer, jelezve a kölyöknek, hogy kövesse.
Kihozhatná neki a labdát, amivel játszani és tanítani is szokta, de arra a néhány pillanatra sem akarja kettesben hagyni Kharasshit és Pyctát, inkább vállalja, hogy figyel még az ebpalántára is.
Hamar visszatér a poharakkal, és a butykossal, s tölt azon nyomban urának és vendégüknek, a maga részéről inkább akkor iszik bármit is, ha ennek a beszélgetésnek vége. Gyanítja, akkor viszont valami jó erőset is hajlandó lesz legördíteni.
Hogy neki nem jut szék, az megint csak nem zavartatná, de megint ott az a fránya gyanú, hogy ezt is ki lesz forgatva. No de ezt nem hagyja annyiban, úgy foglal helyet férjura térdén, mintha méltó trónusára ülne le a vadonból jött úrnő. S ugyan egyenes háttal foglal helyet, azért hátradől, hogy kicsit a hímhez simuljon.
Azonban a beszéd téma, amit felhoz, mintha jeges vizet öntöttek volna hirtelen a nyakába. Úgy tudta, hogy valamivel próbálkozni fog, annyira érezte a zsigereiben. Vagy csak ismeri már ennyire Kharasshit. Azonban Ydrissnek arcvonása sem rezdül, habár lehet, a mélységinek fog, ugyanis jelzésképp, hogy ezzel nem segítesz, cseppet sem finomkodva csíp a combjába.*
- A tisztesség elf azon az úton induljon el, amelyik jó messzire elkerüli Artheniort. *Hangja, bár derűs, és tréfát sejtet, a szavakhoz társuló tekintet nagyon is komoly üzenetről tanúskodik.* - A tisztességes itt vagy elpusztul, vagy elvész. De ez nyilván bármely másik városra is igaz. Tűz, föld, víz, levegő, mind más, és mégis mind ugyanolyan. *Romlott. Ám ezt már nem teszi hozzá. Ezzel le is zárná a témát, ámde tudja, ha nem meséli saját történetét, Kharasshi nem fog neki nyugtot hagyni. Vagy ami még rosszabb, ő kezd el beszélni.*
- Nyáron értem Artheniorba, amikor éppen nagy ünnepséget tartottak. *Kezd bele egy nagy levegő után. Milyen réginek tűnik az emlék, holott nem telt még el egészen egy év.*
- Kíváncsi voltam, óvatlan, és túlságosan merész. Ennek köszönhetően találkoztam egy mélységivel, aki mint kiderült, hazug, és alattomos. Bámulatos gyorsasággal csalt kelepcébe, és csikart ki egy egyezséget. *Hangja kicsit sötétebb színezetet ölt, noha komoly indulat nyomát mégsem érezni ki szavaiból. Tekintetét végig Pyctán tartja, figyeli az ifjú elf reakcióit a hallottakra, s bár pillantása nem vándorol a mélységire, nagyon is ügyel a hím reakcióira is.*
- Csakhogy az egyezség alatt történt valami, amire a mélységi nem számított. Ahogy én sem. Hogyan is volt tovább, én egyetlenem? *Fordul bájos mosollyal a hím felé, kérdő tekintettel érdeklődve, átveszi a mese fonalát.*