//Bosszúvágy//
*Nem lát és nem hall most semmit kivéve a célpontját. A csuklya alá nem lát be, pedig látni akarta mit rejt a csuha. Apja gyilkosának az arcát, akit gyűlölt egész életében. Elvette tőle az egyetlen embert, akit mindennél jobban csodált, szeretett. Emiatt lehetett, hogy nem reagál megint higgadtan, ahogy bármely más ellenfél esetében tenné. A gyűlölet elvakítja és csak arra tud gondolni, hogy nem ad esélyt a mágiának csak a pengének. Apja esetében, pont fordítva történt, nem adott esélyt a nyomorult gyilkos a pengék harcának csak a halálos varázslatnak. A tőre nem téveszt célt csak irányt, amikor a csuklyás alak elmozdul, de azt úgyis csak figyelemelterelésnek szánta. Diadalittas kiáltással viszi be a vágást, ami biztosra veszi, hogy talál és a nyomorultat végleg elintézi. Döbbenetére először a tőr esik a földre fémes hangot hallatva, utána a kardja ér valami fémet és a vágása nem sikerül halálosra csak némi vér serken a helyén.*
~Páncél, páncél van rajta!~
*Későn éri a figyelmeztető gondolat, mert nem sokkal utána iszonyatos lökést érez a mellkasán és egy láthatatlan erő taszítja fel a levegőbe, hogy egy pár láda és törmelék kíséretében rongybabaként vágja földhöz, néhány méterrel odébb, ezzel végkép kijózanítva. A földet érés, a hátára fájdalmas, de páncélja valamit lefog belőle. A felismerés legalább annyira fájdalmas, mint az esés. Tudja, hogy hiba volt biztosra mennie és csak a meglepetés erejével számolnia. Al figyelmeztette, de nem akarta meghallani. Hagyta, hogy a gyűlölet és a bosszú vezérelje a cselekedeteit. Ahogy arra apja számtalanszor figyelmeztette, a földön kötött ki, mert nem készült fel a támadásra. A csuklyást is eltalálta, fél térdre ereszkedik és a mellkasát szorongatja, ami valószínűleg vérzik. Összekapja magát és feltápászkodik a pillanatnyi szünetet kihasználva. A koponyakardra támaszkodva áll fel nehézkesen, hogy aztán szembenézzen a csuklya takarásában lévővel. Lehet apja is így állt szemtől szembe vele egykoron. Hiba volt így neki rontani, most nem sok jót remélhet. A kardját felemelve szegi fel büszkén az állát és jegyes tekintete megpróbál befúródni a csuklya alá.*
-A nevem Dravennar! Ismerősen cseng, Mágus?
*Kiáltja oda a kérdést az előtte álló alaknak. Nem tudja milyen trükkel fog próbálkozni, de lassan, mintha csak egy edzésen lenne, elkezd oldalt, kicsiket lépni, hogy megkerülje. Ha vele mozdul, talán hátat fordít, vagy oldalt Al-nak. Akkor pedig lesz még esély, különben nem remélhet győzelmet.*
-Azt elhiszem, hogy nem emlékszel rám, de azt ne mond, hogy nem cseng a nevem ismerősen. Jó pár éve volt igaz. Csak azt áruld el miért? Miért ölted meg?
*Megpróbálja beszéltetni, szóval tartani és közben még egyet lép a sikátor oldala felé. Mivel szűk a hely körültáncolni nem fogja tudni, de legalább azt el akarja érni, hogy csak rá koncentráljon. Ha meg is öli a nyomorult féreg, akkor is lesz Al-nak talán még egy esélye.*